Befogadta Vajnai Attila vörös csillag használatának magyarországi tilalmával kapcsolatos beadványát a strasbourgi emberi jogi bíróság - tájékoztatta a Magyarországi Munkáspárt 2006 alelnöke az MTI-t.
A honvédelmi miniszter megtekinti a magyar tartományi újjáépítési csoport táborhelyét, megismerkedik az ott szolgálatot teljesítő magyar katonák körülményeivel, valamint hivatalosan átveszi a tábort Hollandiától a Baglán tartományban lévő Puli-Humriban.
A főváros átvállalja a fenntartásában működő szociális otthonok idős lakóinak vizitdíját - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester kedden azon a tanácskozáson, ahol szakemberek, politikusok, a fővárosban élő idősek helyzetéről értekeztek.
A fejlett országokénál jóval alacsonyabb Magyarországon a pedagógusok keresetének a hazai össztermékhez (GDP) viszonyított aránya, ugyanakkor kimagaslóan jó a magyar oktatási intézmények számítógépes ellátottsága.
A könnyű drogok liberalizációjáért küzdő Kendermag Egyesület vezetői, tiltakozva a diszkórazziák ellen, saját kábítószer-pozitív vizeletmintájukat szerették volna átadni kedden Gyurcsány Ferencnek.
Szakmai hibákat állapított meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vezetője által, a műegyetemi tűzzel kapcsolatban indított szakmai vizsgálat; a három tűzoltó halálát a hiányosságok láncolata okozta - közölte a katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel kedden.
A BKV Zrt. levélben fordult a Siemens Zrt.-hez, hogy a Combino villamosok szállítási szerződése nyilvánosságra hozható legyen - tájékoztatta a közlekedési társaság kedden az MTI-t.
A Gyurcsány-csomag témájában meghirdetett fideszes plakátpályázatra érkezett alkotásokból húsz látható a budapesti Felvonulási téren kedden megnyitott kiállításon. A megnyitón ismertették a szeptember 23-i "Jó reggelt Magyarország!" rendezvény programját is.
Még ebben a hónapban megkezdődik a Garay téri piac műszaki átadása, januártól pedig ismét lehet vásárolni - hangzott el a főpolgármester és a VII. kerületi polgármester helyszínen tartott tájékoztatóján.
Míg az MSZP bizonyítékkal támasztja alá, hogy a Fidesz áll a provokátorok mögött, addig az ellenzéki párt állítja: egyedül Gyurcsány érdeke saját maga kifütyülése.
Jogerősen pert nyert kedden Kocsis Imre és három társa a BRFK ellen; a rendőrséget nagy összegű kártérítésre kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla – tájékoztatta az MTI-t a felperesek jogi képviselője.
A Parlament elé vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók október 14-én, ha a kormány nem teljesíti szakszervezeteik követeléseit – jelentette be Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke.
A tervezett patikaliberalizáció célja, hogy a lakosság könnyebben jusson gyógyszerhez – mondta az egészségügyi miniszter a keddi kormányszóvivői tájékoztatón.
Az ország több nagyvárosában, így Szegeden, Pécsett és Debrecenben is tiltakozó tüntetéseket szerveznek a hallgatók a tandíj ellen a fővárosban jövő csütörtökön tartandó Kossuth téri demonstráció mellett – közölték a HÖOK tisztségviselői kedden.
39 éves, akadémiai nagydoktor. Az utóbbi években a cukorbetegséggel együtt járó szövődmények kialakulásának folyamatait kutatta, illetve a tünetek mérséklését célzó gyógyszerkutatásokban vett részt. Hét éve tanár New Jersey állam orvosi egyetemén.
Nem készül vereségre, de akkor sem esik kétségbe Tarlós István, ha nem ő nyeri el a főpolgármesteri posztot, értesült a Népszabadság. A lap Demszky Gábort és Katona Kálmánt is megkereste.
Nem tiltott le a Magyar Rádió egyetlen zenészt sem a kampány idejére, csak a választási kódexét hajtja végre, hangzott korábban a MR hivatalos közleménye. A Népszabadság kísérletet tett a szabálygyűjtemény megszerzésére, ám sikertelenül.