Belföld

Hazug, ócska trükknek nevezte a bizalmi szavazást Orbán Viktor, aki hétfői sajtótájékoztatóján arra szólította fel a koalíciós pártokat, hogy 72 órán belül menesszék Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, ellenkező esetben a Fidesz péntekre a Kossuth térre nagygyűlést szervez, amelyet több követhet.
2006. 10. 02. 13:59
"Gyurcsány Ferenc túlélési próbája", "a választás véget ért, a háború folytatódik", "az államfő a miniszterelnök lemondását kéri" – ilyen címekkel számol be a hétfői román média a magyarországi önkormányzati választásokról.
2006. 10. 02. 12:54
Gyurcsány Ferencnek bizalmi szavazást kellene kérnie maga ellen, Veres Jánost pedig menesztenie kellene, bebizonyítva változtatási szándékát – írta a Szabad Demokraták Szövetségének egykori alapító elnöke a Magyar Hírlapban.
2006. 10. 02. 09:42
Még nem volt rá példa, hogy egy köztársasági elnök egy választás napján a kormányfő lemondatása mellett állt volna ki – hangsúlyozta a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában hétfőn a szabad demokraták elnöke.
2006. 10. 02. 09:13
A válságból kiutat kell találni, s erre az egyik lehetséges megoldás a Fidesz által javasolt korlátozott mandátumú szakértői kormány - mondta Varga Mihály hétfőn a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
2006. 10. 02. 09:11
A vasárnapi önkormányzati választások a törvényes rendnek megfelelően, méltóságteljesen és jogállami keretek között zajlott le - mondta Szigeti Péter, az Országos Választási Bizottság elnöke a választás előzetes eredményéről szóló vasárnapi sajtótájékoztatón.
2006. 10. 02. 07:32
A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint az egyértelmű választási vereség ellenére a kormány nem fog lemondani, mert Gyurcsány Ferenc élvezi a koalíció pártjainak támogatását. A tüntetőknek viszont újabb motivációt adhat az eredmény.
2006. 10. 02. 00:38
Voltunk már rosszabb helyzetben, de a fővárosban és néhány fontos városban ott vagyunk – mondta a FigyelőNetnek adott interjújában Juhász Ferenc. Az MSZP alelnöke szerint lesznek levonandó tanulságok, de a jövőre nézve az a fontos, hogy együtt kell működniük az ellenzéki polgármesterekkel.
2006. 10. 02. 00:18
Véget ért egy nagy csata, megszületett a végeredmény – kommentálta az eredményeket Tarlós István. Elismerem Demszky Gábor győzelmét, de gratulálni nem tudok – mondta a független jelölt, aki szerint Budapest immár nem liberális város.
2006. 10. 02. 00:03
Hallom a választók kritikáját, és értem is azokat – fogalmazott Gyurcsány Ferenc a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra is érzi pártja és a koalíciós partner támogatását, és nincs kétsége abban, hogy eddigi politikáját kell folytatnia.
2006. 10. 01. 23:30
Demszky nyert, de háromról nyolcra nőtt a fideszes polgármesterek száma. A közgyűlésben minimálisra olvadt az MSZP-SZDSZ többsége, de az MDF nem zárta ki az együttműködést.
2006. 10. 01. 23:25
Olvasói sztorik