Közélet

A bicskei pedofilügy 1,7 milliárdos utókezeléséről döntött a kormány

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Ennyibe kerül a gyermekvédelmi intézmények vezetőinek, szakembereinek tesztelése, kiszűrése.

A bicskei pedofilügy miatt kirobbant kegyelmi botrány után döntött úgy a kormány, hogy tesztelik a gyermekotthonok vezetőinek, szakembereinek pszichológiai alkalmasságát, kiszűrik azokat, akiknek élettörténete nem mentes például a szexuális devianciáktól.

A vizsgálatok tavasszal indultak. A kormány most a gyermekvédelmi feladatok ellátásával összefüggő források biztosításáról döntött. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint pénzt rendelt ahhoz, hogy

  • nevelőszülők a kollégista gyermek után teljes díjazást kapjanak,
  • a gyermekvédelmi intézményekben vezetőként és szakmai munkakörben foglalkoztatottak pszichológiai alkalmassági vizsgálata, kifogástalan életvitel ellenőrzése megtörténjen.

Varga Mihály pénzügyminiszternek a nevelőszülők díjazására egyszeri jelleggel 92 millió forintot kell biztosítania. Jóval vaskosabb a gyermekotthonokban beindított vizsgálatok többlettámogatásának összege. A  Belügyminisztérium júliusig három tételben több mint 1,7 milliárd forintot kap idén egyszeri jelleggel. A határozatból az is kiderült, hogy a kifogástalan életvitelt a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) fogja ellenőrizni. Varga Mihálynak – Pintér Sándor belügyminiszter bevonásával – gondoskodnia kell arról is, hogy jövőre több mint kétmilliárd forint jusson hasonló célokra, a 2025-ös költségvetési törvénybe már be kell építeni az NVSZ ellenőrzésére szánt több mint 750 millió forintot is.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt határozat szerint a gyermekvédelmi intézményekben folytatott pszichológiai alkalmassági vizsgálatokhoz, illetve a kifogástalan életvitel ellenőrzéséhez szükséges eszközökre nem vonatkozik beszerzési tilalom.

A gyermekvédelmi dolgozók kifogástalan életvitelének ellenőrzéséhez szükséges adatlapon már szerepelt, hogy életvitelüket bármikor vizsgálhatja a „rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat ellátó szerve”, ami nem más, mint az NVSZ.

Frissítünk!

Jön az antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia

A Kormány elfogadta az antiszemitizmus elleni nemzeti stratégia című dokumentumot, és támogatja
annak megvalósítását. Orbán Viktor felhívta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy
gondoskodjon a Stratégia kormányzati honlapon történő azonnali közzétételéről.

Pénz az Országos Széchényi Könyvtár piliscsabai raktárára

A kormány a piliscsabai Iosephinum területén megvalósítandó archiválisi raktár használatba vétele, fenntartása és üzemeltetése érdekében idén csaknem 600 millió forint többletforrást biztosít. Varga Mihály pénzügyminiszternek a költségvetést úgy kell terveznie, hogy jövőre 1,3 milliárd, 2026-ban 510 millió forint álljon rendelkezésre. Az üzemeltetésre, fenntartásra 2026-tól beépülő jelleggel több mint 1,2 milliárdot forintot szánnak.

A tavasszal elindított vizsgálatok két fordulósak. Az elsőben főleg a vezetői kompetenciákkal kapcsolatos teszteket írattak, a másodikban kellett szexuális beállítottságukról,  párkapcsolataikról, félelmeikről, esetleges pedofília iránti érdeklődésükről vallaniuk. A teszt kitöltése után egy klinikai szakpszichológussal kellett beszélgetni. Volt akinél szóba került, hogy homo-vagy heteroszexuális, találkozott-e a gyermekvédelemben szexuális abúzussal, dolgozó és nevelt között kialakult szerelmi viszonnyal, ha igen, miként kezelte ezeket.  

Kapcsolódó
500 kérdéses kérdőívet töltettek ki a gyermekvédelmi intézményvezetőkkel, nemi életükről is faggatták őket
A tesztből állítólag azt szűrik le a pszichológusok, mennyire eltérő az átlagtól a személyiségük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik