Belföld

Megváltoztatják a gáz átalánydíj-elszámolást, Németh Szilárd már nem is emlékszik a tavalyi balhéra

MTI
MTI

Az átalánydíjat fizető fogyasztóknak ad segítséget a kedvezményes földgázmennyiség kiosztásának áprilistól életbe lépő módosítása – jelentette be a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten.

Németh Szilárd sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyenletes részarányos számlát fizető ügyfelek számlázásáról szóló kormányrendelet szerdán jelenik meg a Magyar Közlönyben, és csütörtökön már hatályba is lép.

A fideszes politikus az MTI szerint felidézte: egy évtizeddel ezelőtt a kormány azért vezette be a rezsicsökkentést, hogy a magyar lakosságot, a fogyasztókat ne tegyék ki a „piaci martalócoknak”. A cél az volt – tette hozzá – ne fordulhasson elő, hogy a magyarok fizessék Európa legmagasabb energiaárait, különös tekintettel a lakossági földgázra, amely a baloldali kormányok idején a kontinensen a legmagasabb volt. Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentést a háborús, inflációs időszakban, a hazai ellenzék és Brüsszel támadásai ellenére is sikerült fenntartani, ennek köszönhetően ma minden háztartás 181 ezer forinttal kevesebbet fizet a gázért és a villamos áramért, mintha a piaci árak szerepelnének számláikon.

Németh arról nem tett említést, hogy tavaly nem a baloldal, és nem a nemzetközi helyzet, hanem éppen az MVM belső számlázási technikája miatt kaptak a magyar gázfogyasztók hatalmas, rekordnak számító összegekről számlát. Akkor azok jártak nagyon rosszul, akiknek rossz ütemben fejeződött be az elszámolási ciklusa. A most bejelentett intézkedés egyébként épp ezen a nagy felháborodást kiváló elszámolási rendszeren igyekszik változtatni.

Az MVM tavaly egyébként a 100 ezres nagyságrendű számlákhoz is rendületlenül küldte a rezsiboxos üzenteket, amelyek azt mutatták, mintha a fogyasztó így is jelentős összegeket spórolt volna meg a kormány jóvoltából.

Akkor mintegy 100 ezer olyan lakossági fogyasztó lehetett a rendszerben, akiknek azért nőtt a havi részszámlájuk, mert a július 31-ig tartó kedvezményes időszak végére már nem maradt elegendő kedvezményes földgázmennyiségük. Ráadásul, akkoriban a nemzetközi piacokon is jóval olcsóbb volt a gáz, mint a hazai elszámolásban.

MSZP országgyűlési képviselője, Tóth Bertalan tavaly azt írta a rezsicsökkentésről: teljesen abszurd, hogy a kormányzati előírások alapján a világpiaci árakra hivatkozva árcsökkentésként reklámozzák a kiszámlázott összeget, amikor a világpiacon valójában a töredékéért lehet beszerezni a földgázt. Az ellenzéki politikus szerint a tavalyi számlázási időszakban a tőzsdei gázár 130 forint/köbméter körül alakult, miközben az állami cég 569 forint/köbmétert, azaz közel négy és félszeres árral számlázott.

Bozóky Anita, a Magyar Villamos Művek (MVM) kommunikációs igazgatója ismertette, az intézkedés bevezetését elsősorban az indokolta, hogy a részszámlázással fizető fogyasztók a tavaszi-nyári számláikon a korábbiakat jelentősen meghaladó összegek szerepeltek.

Az MVM a tavalyi évben ezért javasolta, hogy ők váltsanak más számlázási módra, illetve a problémát a részletfizetés külön elbírálás nélküli felajánlásával kezelte 2023-ban. A kommunikációs igazgató tájékoztatása szerint a fogyasztók jogos igénye volt, hogy ennél egyszerűbben, jobban kalkulálható módon fizethessenek a felhasznált gázmennyiség után. Közölte, hogy a minisztérium és az MVM együttműködésével sikerült megoldást találni erre a problémára, így a szükséges jogszabály-változtatásokat követően áprilistól módosítják a kedvezmények kiosztását az egyenletes részszámlás fogyasztóknál. Az intézkedés bevezetése automatikus és az MVM ügyfeleinek mintegy kétharmadát érinti – tette hozzá. Kiemelte, hogy az augusztustól július végéig tartó úgynevezett rezsiévre járó, rezsivédett áron fizetett gázmennyiséget az év minden napjára egyenlő arányban osztják el a rezsiszámlákon, ezzel a részszámlák kiszámíthatóbbá, a háztartások kiadásai tervezhetőbbé válnak.

Bozóky Anita hangsúlyozta, hogy már a tavaszi elszámoló számlák esetében is így osztják ki a kedvezményes gázmennyiséget, az ügyfeleknek csak azért kell fizetniük, amit valóban elhasználnak, ezzel pedig csaknem százezer háztartás kerülheti el a jövőben a kiugróan magas részszámlákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik