Belföld
Ismét a koronatanú állt bíróság elé a Völner-Schadl ügyben. A végrehajtók volt elnökének bizalmasa könyvelte a pénzügyeket, ezúttal a nyilvántartásait elemezték. F. Vivien feltárta, kiknek fizetett a főnöke, köztük volt a Fidesz volt államtitkára, aki rendszeresen milliókat kapott.
2023. 06. 22. 13:07
Élő
Ki intézte az urkán hadifoglyok ügyét, akik idehoztak - kapta az újabb kérdést a miniszter.
Élő
Mi a kormány és a jegybank felelőssége, hogy itthon 22 százalék az infláció és a környező országoknál legfeljebb 12 százalék.
Élő
Telex: Maruzsa államtitkár véletlenül elküldte a teljes levelezését, amiből kiderült, hogy hazudott a honvédelmi neveléssel kapcsolatosan.
Élő
Szerbiával új olajvezetékről írtak alá megállapodást, erre kérdeztek rá.
Élő
Amíg nincs megállapodás, addig nincs mit nyilvánosságra hozni - hárította a miniszter a kérdést, hogy miért nem tudtak a helyiek arról, hogy katódgyárat terveznek Ácson.
Élő
December 31-ig mindenképpen fenntartanák az árstop helyébe lépő új rendszert – válaszolta röviden Gulyás egy kérdésre.
Élő
Szerencsés lenne, ha Karácsony Gergely ott lenne az atlétikai vb-n – jelentette ki Gulyás Gergely a Magyar Hírlap kérdésére, mely szerint a főpolgármester bizonyos feltételektől tette függővé, hogy meglátogatja-e a Budapesten tartandó rendezvényt.
Élő
Az uniós szabályozás olyan mértékben változott meg, azt is lehetne vitatni, hogy fennáll-e a kötelezettség-e Magyarországnak, hogy bevezesse az eurót.
2023. 06. 22. 11:26
Élő
Eddig különböző elméleteket hoztak nyilvánosságra közgazdászok az árstopokkal kapcsolatban.
2023. 06. 22. 11:25
- 07:35 Úgy nyerte el a MAVIR telephelyeinek takarítását öt régióban is Kovács Zoltán feleségének a cége, hogy mindenki mást kizártak
- 07:30 Kispolszki, Volga, Zaporozsec – mennyit tudsz a szocialista autócsodákról?
- 07:21 Zelenszkij szerint az oroszok máris megszegték Tump energetikai tűzszünetetét
- 07:04 Keddi friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:01 Halálos incidens történt egy amerikai vidámpark hullámvasútján
- 07:00 Megoszthatja a nyugdíjasokat a kormány nyugdíjemelési terve
- 07:00 Kvíz: Ki kicsoda a Windsor-házban? Lássuk, mennyire vagy képben!
- 06:43 Javította a magyar gazdaság növekedési kilátásait az IMF
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 06:00 Hollókő: ahol a hagyomány nem emlék, hanem létező valóság
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 07:00 Óriási kedvezmények a hajdú-bihari termálfürdőkben
- 05:00 Tragikus aszály sújtotta a Hortobágyot, mégis milliárdos természeti kincs bukkant elő
- 03:48 Előfordul, hogy 95. percben szerzett vezetéssel sem lehet meccset nyerni a La Ligában
- 22:47 Az NB II listavezetője először kapott ki, nagy pofon lett belőle
- 05:53 Újabb csapás a Mészáros-birodalomra: a sztrádakoncesszió után a vasútépítő üzletág dőlhet be
- 06:29 34 évesen meghalt RJ Mitte, a Breaking Bad színésze
- 21:47 „Sopron Magyarország. Pont.” – a Tisza alelnöke a Fideszt és a Mi Hazánkot kérdezi az AFD Nagy-Németország térképéről
- 14:39 Megközelíthetetlen, a beosztottjaival szigorú – kollégái a legfőbbügyész-jelöltről
- 22:17 Két nappal a 13-0-ra megnyert meccse után kirúgták a fociedzőt
- 20:18 Orbán: A 16 éves kormányzás alatt fantasztikus dolgokat hajtottunk végre
- 17:18 „Adott esetben a mandátumától is meg kell válnia” – kedden tárgyalja a Tisza-frakció etikai bizottsága az egzotikus állatokra vadászó képviselő ügyét
- 21:00 Cristiano Ronaldo: Én vagyok a történelem legjobbja és pont
- 16:29 Borkai Zsolt távozik a győri közgyűlésből
- 19:37 „Mélységesen fájdalmas volt, teljesen helytelen és tiszteletlen eljárás” – édesanyja halálhíre után érkeztek doppingellenőrök a bringáshoz
