Belföld

Szijjártó jelentheti be az újabb debreceni akkumulátorgyárat

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Egyre inkább körvonalazódik, hogy újabb akkumulátorgyár épülhet Debrecenben, emiatt intézett kérdéseket a külgazdasági és külügyminiszterhez írásbeli kérdést Ungár Péter LMP-s képviselő. Arra volt többek között kíváncsi, hogy egyrészt meg tudja erősíteni az erről szóló sajtóhíreket, másrészt a tervezett gyár vízigényre, a beígért állami támogatásokra is rákérdezett. Szijjártó Péter helyett Menczer Tamás válaszolt, csak nem a kérdésekre.

„A beruházásokról minden esetben a tárgyalások lezárása után Szijjártó Péter tájékoztatja a közvéleményt, ahogy ez az elmúlt években folyamatosan meg is történt” – kerülte meg Menczer a kérdéseket.

A sajtóhírek szerint a Ningbo Zhenyu Technology 65,9 millió dolláros, mintegy 23 milliárd forintos beruházással hoz létre gyárat Debrecenben, amelyben az elektromos autók akkumulátoraiban használt precíziós alkatrészeket gyártanak majd. Az új telephely várhatóan 2027 végén kezdi meg működését.

Debrecen már így is meg van áldva az akkumulátorgyárakkal: a kínai CATL-beruházása miatt összehívott év eleji közmeghallgatáson lincshangulat alakult ki, a főispánt lehazaárulózták, ráadásul eltüntették azt a szakértői tanulmányt, ami a város vízellátását is veszélyeztető óriási vízfogyasztásra hívta fel a figyelmet. Ráadásul azóta újabb kínai akkumulátorgyár építését jelentették be, az Eve Power 400 milliárd forintos beruházása révén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik