A fogorvosok finanszírozását is át akarja alakítani a Belügyminisztérium – írta a Népszava egy rendelettervezet alapján, amely az érintettek között nagy felháborodást keltett. Ezzel az érintettek szerint az is bizonytalanná válik, hogy a költségeiket minden esetben fedezni tudják-e. A szakmai szervezetek karácsony szentestéjéig tehetnek észrevételeket a jövő év első napjaiban már hatályos új szabályokhoz.
A közfinanszírozott páciensek ellátását végző fogászatok finanszírozása most több jogcímen jön össze:
- a körzet lakosságának száma és összetétele alapján számított bázis összegből,
- valamint a forgalmat tükröző teljesítménydíjból,
- továbbá a bértámogatásból.
Január elsejétől az iskolafogászatok kivételével az összes többi rendelés finanszírozásának fix eleme a bértámogatás és a rezsitámogatás maradna. Így a működtetéshez szükséges kiadások fedezete is attól függ majd, hogy az adott időszakban megfelelő volt-e a forgalom.
– Ez egy katasztrófa lesz, ha valóban bevezetik – mondta a Népszavának Dúl Zoltán szombathelyi fogorvos. „A tervezet szerint négy indikátort vezetnek be. Ha valaki az egyik indikátorban sem ér el pontszámot, akkor nem kap arra a hónapra teljesítmény-finanszírozást. Ez akár havi 800 ezer – egymillió forintos bevételkiesést is jelenthet. Magyarul az a körzet, amelyik így járt, nem tud bért fizetni, anyagot pótolni a következő hónapokban. A minőségmérésnek elvben ösztönözni kellene a jobb ellátásra, a tervezett rendszer viszont csalásra, a pontok optimalizálására kényszeríti az ellátókat. Ráadásul
az energiaválság közepén nem az eddigi finanszírozást kellene szűkíteni, hanem épp ellenkezőleg, inkább azt növelni.
A fogorvos hozzátette: mindenképp szükség lenne a rendszer élesítése előtt egy tesztidőszakra. Ami azt jelenti, hogy a mostani rendszer marad, de egy pár hónapig, akár fél évig mindenki megtudja, hogy a teljesítménye alapján hogyan változna meg a finanszírozása. Úgy vélem, nem lenne szabad a teljes finanszírozást elvenni, hanem csak annak legfeljebb 10-30 százalékát kötni a minőségi munka értékeléséhez” – tette hozzá a fogorvos.
A fogászati kezelések idehaza jelentősen drágultak. Korábban Dr. Linninger Mercedes, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosok Területi Szervezetének elnöke lapunknak azt mondta, hogy ennek oka a veszélyhelyzet érvényben tartása, valamint az euró árfolyam-emelkedése.
Mint fogalmazott, az energiaárak ugrásszerű növekedése miatti drágulás csak a jéghegy csúcsa, a fogászatokban ugyanis már a Covid-19 okozta gazdasági válság is jelentős költségemelkedést okozott. – Megemelkedtek a beszerzési költségek, az egész világot érintő nyersanyaghiány az egekbe tolta az anyagok és eszközök piaci árait. Ráadásul a világban aktuális fenntarthatósági törekvéseket kivezették, illetve megváltoztatták az egyszer használatos eszközeink jelentős részét, az új, kedvezőbb globális hatású eszközök előállítási és bekerülési költsége is számottevően magasabb. Az energiaárak emelkedése mindezek tetejére nehezítette meg az egészségügyi vállalkozások fenntartását – mondta a szakember.