Akad-e bárki a híreket olvasó emberek közül, aki ne emlékezne arra a jelenetre, amikor Móra Veronikát, az Ökotárs Alapítvány vezetőjét vezetőszíjon vitte el a rendőrség, foglalta le az ő és az alapítvány iratait, számítógépeit, azt demonstrálva, hogy így kell eljárni a „veszélyes bűnözőkkel” szemben. Az amúgy alaptalan, sőt törvénytelen eljárás vége az lett, hogy az alapítványnál sem jogi, sem pénzügyi szabálytalanságot nem találtak.
Innen, vagyis 2014-től datálódik a konfliktus a Norvég Alap és a magyar állam között. Az Ökotárs Alapítvány volt ugyanis az a szervezet, amely – másokkal együtt – koordinálta a Norvég Alaptól a civil szervezetek részére biztosított támogatás elosztását.
A magyar kormány egészen 2021-ig duzzogott, mígnem rájött – legalábbis akkor még úgy tűnt, hogy rájött –, mégsem olyan rossz, ha az állam tetemes összeghez juthat Norvégia, pontosabban Norvégia, Izland és Liechtenstein adománya révén.
Az említett államok (plusz Svájc) nem tagjai az Európai Uniónak (EU), de tagjai az Európai Szabadkereskedelmi Társulásnak (EFTA). Az EU és az EFTA – vagyis e két, egyenként is több államból álló szervezet – kötött egy társulási megállapodást, amellyel 1994-ben létrejött az Európai Gazdasági Térség (EGT). A cél az volt, hogy az EU belső piacára vonatkozó rendelkezéseket kiterjesszék az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) országaira is. Ennek fejében az EFTA-államok meghatározott célokra pénzügyi adományt nyújtanak azoknak az uniós tagállamoknak, amelyekben az egy főre jutó GDP nem éri el az EU-átlag 90 százalékát.
A magyar kormány 2021 januárjában egy kormányrendelettel kihirdette, hogy az érintett államok és Magyarország között az említett adományozásról – hivatalosan a finanszírozásról – szóló kötelező hatályú együttműködési megállapodás jön létre. Azaz, Magyarország, a szabályoknak megfelelően fogja felhasználni azt a 77 milliárd forintot, amelyet e megállapodás alapján kap – az egyszerűség kedvéért – Norvégiától. Ezzel azt is tudomásul vette – ugyancsak kötelező hatállyal –, hogy ebből az összegből 4 milliárd forintot a civil szervezetek kapnak.
De mivel a nemzetközi szerződések, ha lehet, még a hazai szerződéseknél is bonyolultabbak, a kormányrendelet melléklete felsorolja azokat a jogszabályokat, melyeken ez a megállapodás alapul. Ezek lényegében az EU és az EFTA közötti szerződés, az adományozó (donor) országok által kibocsátott szabályzat, valamint az egyes programokról szóló megállapodások. Hogy tovább bonyolítsuk a jogi helyzetet, a szerződés része még egy jegyzőkönyv is, amelyből idézem:
az EFTA-államok működtetik a civil társadalmi alapot, és ők felelősek annak végrehajtásáért, ideértve az irányítást és a kontrollt is.
Norvégia egy külön bizottságot hozott létre annak eldöntésére, hogy a civileknek járó összeg elosztását konkrétan melyik szervezetre bízza. Ezt nem most találták ki, a dolog eddig is így működött. A bizottság nyílt pályázatot hirdet, és az elbírálás alapvető szempontja, hogy a nyertes csak a kormánytól/államtól független civil szervezet lehet. Így aztán senki se csodálkozzon azon, hogy nem lehetett a pályázat győztese az az alapítvány, melynek elnöke Kövér László, vagy amelyiknek alapítója egy fideszes országgyűlési képviselő és a kuratóriumának tagja Mészáros Lőrinc volt felesége. A pályázatok érdemi, tartalmi elbírálását követően a bizottság a már gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező Ökotárs Alapítványt választotta ki.
Na, ettől aztán Orbán Viktor még durcásabb lett, és az a döntés született, hogy a kormány semmiképpen nem járul hozzá, hogy a 77 milliárdból 4 milliárdnak – vagyis az összeg alig több mint 5 százalékának – az elosztását egy valóban független civil szervezetre bízza. A miniszterelnök mérhetetlen haragjában most augusztusban alá is írt egy kormányhatározatot. Mint arról már többször is szó esett, a kormányhatározat – ellentétben a már idézett kormányrendelettel – még csak nem is jogszabály. A kormány tagjain kívül senkire semmilyen kötelezettséget nem ró.
Manapság a Fidesz politikai kinyilatkoztatásokat írogat ebben a formában, így a Magyar Közlöny kezd emojis óriásplakátokhoz hasonlítani. Igaz, végül is mindkettőt mi fizetjük.
Egyszóval ebben a semmire se jó kormányhatározatban kukoricára térdepelteti a Norvég Királyságot (hogy Izlandot és Liechtensteint miért nem, azt nem is értem), mondván, az „megszegi az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban vállalt kötelezettségeit”. Emellett „rögzíti, hogy a Norvég Királyság tartozik Magyarországnak.”
Én pedig ezúton rögzítem, hogy az Orbán-kormány több millió forinttal tartozik nekem és adózó polgártársaimnak az ellopott nyugdíjpénztárban volt befizetéseinkért, a kastélyokra, uradalomra, kisvasútra, stadionokra, vadászati világkiállításra elherdált milliárdok fejében.
Emellett – visszatérve a kormányhatározatra – minden mozdítható miniszterét felhívja különböző intézkedések azonnali megtételére. Különösen izgalmas Varga Judit igazságügyi miniszter feladata: neki meg kell vizsgálnia „miként lehet Magyarország igényét a Norvég Alapból járó támogatások kapcsán jogi és egyéb úton érvényesíteni”.
Az „egyéb utat” ugyan nem értem, De az sem világos számomra, hogy milyen „jogi útra” gondolhat Orbán.
Van egy szerződés az Európai Unió és az EFTA között, amelyben mindkét fél önálló szervezetként szerepel. Ezt a szerződést nem az egyes tagállamok kötötték egymással. Így Magyarország sem kötött semmiféle szerződést az EFTA-val, vagyis aligha támadhatna meg egy olyan szerződést, amelyben nem ő maga az egyik szerződő fél. Egyszerűbben szólva: az egyik barátom adásvételi szerződést köt egy másik barátommal, mondjuk, eladja neki az autóját, és mert nekem nem tetszik, hogy piros az autó, bírósághoz fordulok. Már a bírósági portás is megkérdezné, hogy nekem meg mi közöm van ehhez.
Feltételezve, de meg nem engedve, hogy az igazságügyi miniszter (ki)találna valamilyen ürügyet valamilyen jogi eljárás kezdeményezésére, vajon hová nyújtana be egy ilyen keresetet? Az Európai Unió Bíróságának hatásköre meglehetősen pontosan körülhatárolt, ott lehet pert indítani a tagállamokkal, illetve az Európai Unió intézményeivel, szerveivel és hivatalaival szemben. De nem magával az egész Európai Unióval szemben. Arról nem is beszélve, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak, akkor milyen alapon hozhatna bármilyen döntést vele szemben az Európai Unió Bírósága? Ha végignézzük az Európai Unió Bíróságának hatáskörét, egyetlen olyan ügykategóriát sem találnánk, amelynek alapján egy ilyen fajta perrel hozzá lehetne fordulni.
A kormányhatározat a Miniszterelnökséget vezető miniszterre, Gulyás Gergelyre is ró azonnal elvégzendő feladatot: „az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térségben részes más tagállamok (Norvég Királyság, Liechtensteini Hercegség, Izland) közötti jövőbeli együttműködésről szóló tárgyalás során európai uniós szinten is fokozottan érvényesítse a jogos magyar igényeket”.
Szegény Gulyás Gergely vajon hogyan tudja teljesíteni ezt a meglehetősen ködös feladatot? Arról nem is szólva, hogy ez a nem-jogszabály kormányhatározat eleve ellentmondásban van a Miniszterelnökséget vezető miniszternek a 2018-as kormányrendeletben (ami viszont jogszabály!) meghatározott feladat- és hatáskörével. Abban ugyanis az szerepel, hogy „európai uniós ügyek koordinációjáért” kell felelnie. Vajon az EU-EFTA szerződés Orbán szerint ebbe a kategóriába tartozna? Nyelvi és logikai értelmezés szerint bizonyosan nem. Régi magyar szólás szerint „köhög a bolha”.
Mi viszont beleestünk Orbán csapdájába, már percek óta arról beszélünk, amiről nem is kéne. Egy propaganda értékű nem-jogszabályt próbálunk „jogilag” értelmezni. Akkor már inkább az emojik.
