Marjai János / 24.hu
Belföld koronavírus

Kígyózó sorok állnak a kórházi oltópontoknál

Több száz méteres, irgalmatlanul hosszú sorok alakultak ki több kórházi oltópont előtt. Az emberek azért kezdtek gyülekezni, mert hajnalban kiderült hogy 100 ezer Pfizer-vakcinát akarnak meg eloltani az oltópontokon, az online regisztráció viszont ettől rögtön összeomlott, és azóta sem állt helyre az EESZT szervere.

A Honvéd Kórház Hungária körúti oltópontján állítólag már egy kordont is kihúztak, és nem engednek újabb embereket beállni a sorba. Helyszínről jelezte kollégánk, hogy azt mondták a sorban állóknak, hogy már csak Sinopharm és AstraZeneca maradt, erre a tömeg 85 százaléka eltűnt.

A helyszínről élő Facebook-videóban jelentkeztünk be:

A sorban nemcsak azok állnak, akik Pfizert szeretnének kapni, hanem azok is, akiknek más oltásra van időpontjuk. Egyik olvasónk jelezte, ő arra vár, hogy Szputynikkal oltsák be.

Hasonló állapotokról számoltak be olvasóink a Szent Imre Kórháztól is, illetve a Budai Irgalmasrendi Kórháztól is.

Olvasónk / 24.hu Irgalmasrendi kórház. Fotó: Olvasónk

Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet Dologház utcai épületénél is hosszú sor állt. Olvasónk jelezte, hogy úgy tudja, 400 adag Pfizert kaptak, és amint az elfogyott,a  sor is elpárolgott. A kínai oltóanyagért már nem álltak sorba.

Korányi. Fotó: Olvasónk

Másik olvasónk a Korányi kórháznál áll sorba Budakeszin körülbelül egy órája. „Mögöttünk nő a sor. Azt mondták, hogy egyszerre 150 embert engedtek be a kapun, ha mi megkapjuk, és marad felengednek újabb embereket.  Amúgy mindenki türelmesen vár” – írta.

Vidéken is megrohamozták a kórházi oltópontokat az emberek. A Veszprém Megyei Kórháznál is kigyózik a sor – jelezte egyik olvasónk, aki szerint még a város közlekedésére is kihat ez, ugyanis nagy dugók alakultak ki. Az oltópontról fotókat is küldött:

Információnk szerint a Veszprém Megyei Kórház dolgozóit is éjjel értesítették, hogy Pfizer oltónapot kell tartaniuk pénteken.

Megkérdeztük az operatív törzset, mikor döntöttek arról, hogy pénteken megnyitják a lehetőséget egy napra a Pfizer-vakcinára. Kérdésünkre azt válaszolták, hogy figyelmünkbe ajánlják az operatív törzs mai tájékoztatóját.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.