Belföld

„Utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp” – hallgatók szerint rasszista, szexista kijelentéseket tett az SZTE egyik oktatója

Négy hallgató bepanaszolta a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatóját, Gulyás László történészt, főiskolai professzort, miután állításuk szerint az egyik délutáni előadásán rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket tett – írja a szeged.hu. A portál cikke szerint az ügy a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra került, mert Gulyás Lászlót ezen a karon alkalmazzák. A diákok tudomása szerint a kar már vizsgálja az ügyet.

A panaszlevelet író hallgatók elmondták, hogy a Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadását online-n tartották meg és már az előadás nyitánya is erősre sikerült.

Az oktató egy Győzike fényképével feljelentkező hallgatót állítólag arra utasított, hogy az ismert roma személyiség képét távolítsa el. A diákok szerint Gulyás úgy fogalmazott:

Tehát én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem…

Gulyásnak a hallgatók szerint volt még pár meredek kijelentése, ezeket most idézzük:

  • Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó.
  • Az amerikai feka kultúra a rapre épül.
  • Az angol katonák aprítják a fekákat.
  • Afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak. Gulyás állítólag „rendkívül csúnya niggerek”-ről is beszélt.
  • Ha a szerencsétlen neandervölgyi meglátja a One Directiont, visszafordul.
  • Kamala Harrist én csak fekete ribancnak szólítom.
  • Szerinte a japán izolációs viselkedés belterjes szaporodást idézett elő, és ez degeneráltakká változtatta az ott lakókat, ami a kreativitásban is megnyilvánul.
  • Jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem.
  • A kreol hallgatólány visszajöhetne.
  • Miután az előadás félideje után megkérdezte, mindenki újra belépett-e, az egyik hallgató válaszára úgy reagált: heteroszexuálisként nem izgul fel arra az információra, ha egy férfi hallgató tért vissza.

A szeged.hu az elhangzottakkal kapcsolatban megkereste Gulyás Lászlót, aki érdemben nem válaszolt a kérdésekre, de annyit megjegyzett, hogy mintegy huszonöt éves egyetemi oktatói pálya során igyekezett mindig magas színvonalon ellátni feladatait, és tevékenységével kapcsolatban eddig sem személyi, sem szakmai aggály soha nem merült fel. Az SZTE online felületén viszont már nagyon más hangnemet ütött meg Gulyás:

Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt állítólag feljelentést írtak ellenem!!!

– kezdi levelét az oktató, majd megjegyzi, hogy ez a sunyi magatartás mélységesen felháborítja. „Az oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet. Ilyet Sztálin és Rákosi alap csináltak az ifjú kommunisták. Ez a magatartás méltatlan az egyetemi léthez, ez méltatlan az oktató-hallgató viszonyhoz” – folytatta Gulyás, aki szerint az oktatónak a tanítás során alapvető joga a saját értékrendjének megfelelően tanítani, és nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítja, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendjét.

Szerinte a hallgatónak nem kötelező vele egyetérteni, és mivel a migrációs kurzusa szabadon választható tantárgy, azt javasolja, hogy, akinek nem tetszik az előadása világnézeti alapja, nem ért egyet a nemzeti, polgári, konzervatív értékrenddel

az AZONNAL ADJA LE ÓRÁMAT!!! (Ma éjfélig még megteheti)

– írja jó nagy betűkkel az oktató. Az egyetemi tanár levelét azzal zárja, hogy „számos kommunista és liberális oktató tanít egyetemünkön, így ezen hallgatóknak van lehetősége saját világnézeti meggyőződésének megfelelő kurzust hallgatnia.”

(via 444)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik