Pénteken 103 új halálesetről érkeztek hírek, százak kerültek kórházba, több mint egy tucatnyian lélegeztetőgépre. A fertőzöttek száma meredeken emelkedik. Néhány hét, és a kórházak nem fogják bírni a terhelést, tehát valaminek történnie kell, a folyamatot le kell lassítani. Most, mert a ma fertőzöttjei napok vagy hetek múlva lesznek igazán betegek.
Erre Orbán Viktor azt nyilatkozza,
Nem kell a magyarokat ijesztgetni a járvány súlyosságával. Jól kezeljük a helyzetet.
Orbán minden helyzetet jól kezel. Hogyisne, hát azért van ott. Ő a helyzetkezelő, a problémamegoldó, Mr. Wolfe a Ponyvaregényből; szempillantás alatt, higgadt fejjel felméri a helyzetet és már sorolja is a teendőket, és mikor sikerrel jár, a dicséretet szerényen elhárítja.
A miniszterelnök – szeptember 16-án – azt is megígérte, hogy mindenkit meg fognak gyógyítani. És amúgy voltak is betegek, akik meggyógyultak, szóval a kétkedők befoghatják.
Orbánnak egyetlen fő üzenete van, ez pedig önmaga. Az, hogy ő van nekünk, tartja a frontot rendíthetetlenül; kapunk tőle szigort akár, vagy atyai vigasztalást, mikor mire van szükségünk. „Ne féljetek – ezt kommunikálja –, míg engem láttok”.
Mi tagadás, a határozott vezetői kommunikáció önmagában is működőképes. Van hatása a gazdaságra, a politikai szereplőkre, a választópolgárokra; a kommunikáció önmagában is cselekvés.
A közéletben.
A probléma az, hogy egy vírussal van dolgunk, azt meg pont nem érdekli a politikai kommunikáció. A betegség exponenciálisan terjed, a szemünk láttára dönti lassan romba Európát és benne Magyarországot, Orbán meg ül a bunkerben, és a nem létező hadtesteit tologatja a térképen. Világelsők vagyunk lélegeztetőgépek tekintetében, mondja, de nem veszi tudomásul, hogy ha minden így megy tovább, pár hét múlva nem lesz, aki kezelje a lélegeztetőgépeket.
Ráadásul, sajnos, úgy néz ki, hogy Orbán Viktort jobban érdekli a foci, mint az általa sokat emlegetett „magyar emberek” sorsa. Meccs el nem maradhat, olyan isten nincs. A vírus tombolása közepette helyenként teltházas stadionokkal, megszámlálhatatlan személyes kontaktussal járó mérkőzéseket nézők előtt meg kell tartani, semmi apelláta. Izgalmas a fuldoklás az intenzív osztályokon, de még izgalmasabb, hogy mit játszik a jövő héten a válogatott az izlandiakkal 20 ezer néző előtt. (Izlandon egyébként felfüggesztették a sportesemények megtartását.)
Orbán e héten kihirdetett intézkedései minden racionalitást nélkülöznek, cserébe semmilyen érdemi fékező hatással nem bírnak a járvány terjedésére:
Tudom, hogy a gazdaság leállítása hosszabb távon legalább annyi, ha nem több áldozattal járna, mint a Covid-19 járvány. Nem is mondja senki, hogy le kell állítani a gazdaságot. (Szerintem márciusban sem kellett volna.) Pontosan értem, hogy Magyarországnak működnie kell, de azt sem mondta senki, hogy ne kéne működnie. Az igazi politika – és itt nem a puszta szövegelésre gondolok – az arányok és az időzítések művészete, és erre (valamint némi józan észre) lenne most szükség. Magyarországnak jelen pillanatban ugyanis nem csupán működnie, hanem túlélnie kell. Ez az első, ez a legfontosabb, a többiről beszéljünk később.
Örvendetes, hogy a főváros le kívánja tesztelni a pedagógusokat november végén, csak hát ez is akkor érne valamit, ha be lehetne tartatni a Coviddal addig valami moratóriumot. Az a rossz hírem, hogy ilyen tempóban terjedő fertőzés esetén nem biztos, hogy lesz kit tesztelni november végére: a tanárok jó része is ki fog dőlni.
Ebből pedig az következik, hogy be kell zárni az iskolákat, legalább alsó tagozattól fölfelé. Most. Ahogy megtette a környező országok majd mindegyike. És le kell fújni a tömegrendezvényeket, ha koncertről, ha sportról van szó, mindegy. És korlátozni, hogy a szupermarketekben egyszerre hány ember tartózkodhat. Persze szigorúan maszkban, mert aki még most sem veszi fel a maszkot, az szinte bármilyen büntetést megérdemel.
Az iskolába járás jelenti a legnagyobb személyforgalmat, ez jár a legtöbb érintkezéssel. Így néz ki a kontaktusok sora: szülő-gyerek-tanár-gyerek-szülő. Az iskolások zabálnivaló kis időzített bombaként funkcionálnak, mivel többnyire tünetmentesen fertőződnek meg, és könnyen átadják a vírust a szüleiknek, nagyszüleiknek, akik meg csúnyán meghalhatnak emiatt.
Ha otthon a felnőttek közt tünetmentes fertőzött van, akkor a kontaktuslánc elejéről a gyerek szépen elviszi az iskolába a vírust, ahol a zárt tanteremben huszonvalahány nebuló ül, és ott a védtelen tanár a fertőzött levegőben. Ha a vírusnak vannak érzései, az osztálytermekben rendkívül boldog. Ernyedten lebeg a tüdőből tüdőbe áradó aeroszolban, hiszen bőségese talál gazdatesteket. És ha otthon krónikus beteg van, vagy idős ember, akkor a gyerek szépen hazahozhatja neki a halált. Lehet óvintézkedéseket tenni, de azt nem lehet kiküszöbölni, főleg kisebb lakások és nagyobb családok esetén, hogy a gyerek meg ne fertőzze a szüleit.
A „pár hét türelem”, miniszterelnök úr, a lehető legrosszabb duma a hatalomra kerülése óta, pedig e tekintetben erős a mezőny. És az is van, miniszterelnök úr, hogy ahogy telnek a napok és a kórházak, egyre kevesebbeket nyugtat meg az ön magabiztos jelenléte.
Tudom, hogy a gyerekek otthon tartása rengeteg plusz terhet jelent mindenkinek, főleg a szülőknek, de a mérleg másik serpenyőjében a halál van.
Kiemelt kép: Czeglédi Zsolt / MTI
