Belföld

Orbán: A szórakozóhelyeknek 11 órakor be kell zárni, 19 500 forintnál nem lehetnek drágábbak a tesztek

Orbán Viktor délután a Facebook-oldalán tájékoztatott a szerdai kormányülés döntéseiről.

Mint mondta, az első hullám idején csatát nyertünk, a másodikat pedig már felkészültebben és tapasztaltabban várjuk, „felvértezve egy nemzeti konzultációval”.

A járványügyi szakemberek úgy vélik, hogy a második hullám valamikor december-január tájékán éri el a csúcspontját. (…) Van egy haditervünk, amely arról szól, hogy hogyan védjük az időseket, hogyan gyógyítsuk a betegeket, és ezzel egy időben hogyan tartsuk fenn az ország működőképességét. Az egészségügyet felkészítettük, a védekezéshez szükséges felszerelések, kórházi ágyak, lélegeztetőkészülékek és az ezek működtetéséhez szükséges orvosok, ápolók megfelelő mennyiségben rendelkezésre állnak

– mondta a miniszterelnök.

Az ágyak számát a jelenleg tízezerről a két-háromszorosára is növelni tudják. A kormányfő mindenkit megnyugtatott:

ha valaki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani.

Ami a konkrét döntéseket illeti: a kormány fenntartja a szeptember 1-jétől érvényes beutazási korlátozásokat, emellett kötelező lesz a tömegközlekedés és az üzletek mellett a mozikban, a színházakban, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint az ügyfélfogadási irodákban is maszkot viselni. (Budapesten már péntektől szigorítottak a maszkviselési szabályokon.)

A kórházakban és az idősotthonokban a látogatási tilalmat fenntartják, október 1-jétől pedig csak testhőmérésklet-mérés után léphetnek be a diákok és a tanárok az iskolákba.

A tesztek hatósági árát megállapítottuk, 19 500 forintnál több pénzt nem lehet elkérni értük. A szórakozóhelyeket pedig este 11 órakor be kell zárni

– jelentett be végül két új intézkedést a miniszterelnök, aki azt is mondta: utasította a rendőrséget, hogy szigorúan tartassák be a szabályokat.

Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldala

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik