Belföld koronavírus

Orbán: 2021 májusától jön a szabadulás a koronavírustól

Cikkünk frissül!

Jól haladnak a koronavírus elleni gyógyszerek magyarországi fejlesztése

– ezt megerősítette Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió reggeli interjújában, hozzátéve, hogy jó helyre mentek az erre szánt források. A vakcináról ugyanakkor már nem beszélt ilyen optimistán. Az unió vezetőitől származó információk szerint ugyanis vakcina “nem lesz hamarabb, mint a következő év fele.”

A szabadulás május, június táján ér Magyarországra

– hangsúlyozta Orbán Viktor, aki szerint “rossz kedvünk tele” addig tart majd, de “kezdhetjük vágni a centit.” Hozzátette: “Volt hét hónap, de lesz még hét hónap. Aki volt katona, az érti, amit mondok: mostantól kifelé megyünk.”

A gazdasági helyzettel kapcsolatban a miniszterelnök elmondta, hogy “nekünk az volt a fontos, hogy legyen munka. Ez egy gazdaságalapú társadalom. A mi gazdaságvédelmi tervünk középpontjában a beruházások állnak. A vállalkozások és a családoké.”

A mi felfogásunkban a legnagyobb veszély a kivárás: ha kivárnak a családok a vállalkozások, az a gazdaság halála. Ezért adtunk 900 milliárdot a vállalkozásoknak, hogy beruházzanak.

A következő három hétben a kormány nem tervez járványvédelmi szigorítást – jelentette ki Orbán Viktor. Ezt így szemléltette: vannak azok az emberek, akik szerint a világ a vesztébe rohan. És vannak azok, akik azt látják, hogy vannak problémák, de ezekben lehetőséget, kihívást lát, és új válaszokat talál – mondta Orbán. “Én az utóbbi csoportba tartozom. Nekem a lehetőségét kell látnom mindenben.” (Orbán egyértelműen utalt és kritizálta ezzel Jakab Ferenc virológust, aki pár napja azt mondta, hogy az ország a vesztébe rohan ezzel a járványkezeléssel.) A kormányfő azt is mondta, hogy az egészségügy bírja a terhelést egészen addig, amíg megérkezik a vakcina.

Az orvosok bérrendezéséről azt mondta a kormányfő: az ápolók hiánya a legnagyobb probléma, ezért előbb az ő bérük rendezéséről döntöttek, majd a kórházfelújításról, illetve kórházak létesítéséről. “A végén elértek a legnehezebb kérdésig, hogy mi legyen az orvosi bérekkel.” Hozzátette: a kamara javaslatát elfogadták, de vannak kérdések, amiket rendezni kell, magánpraxis, orvosválasztás kérdése – ezeken munkacsoportok dolgoznak, az év végégig rendezik a helyzetet. A becsületes orvosok és rendes betegek tudnak erkölcsi viszonyt kialakítani a betegség kezelésében.

Orbán Viktort Nagy Katalin az uniós vezetőktől érkezett minapi korrupciós “vádakról” is kérdezte. Katarina Barley, az Európai Parlament német szociáldemokrata alelnöke például tegnap a 24.hu-nak mondta azt, hogy “az európai adófizetők a magyaroknak akarják adni a pénzt, nem Orbánnak, a vejének vagy a legjobb barátjának.”

EP-alelnök: az európai adófizetők a magyaroknak akarják adni a pénzt, nem Orbánnak, a vejének vagy a legjobb barátjának
Az Európai Bíróság elé kellene vinni a Klubrádió ügyét, mielőtt még késő lenne, mondja Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke, aki szívesen veszi Karácsony Gergely kezdeményezését, hogy közvetlenül az önkormányzatok juthassanak uniós pénzhez, és úgy látja, ha Orbán Viktor blokkolja a segélycsomagot, azzal az uniós támogatásoktól függő Magyarországtól vesz el pénzt. Interjú.

Orbán ezzel kapcsolatban előbb hárított, majd újra a “nemzetre támadó baloldal”-elméletével reagált.

Ha a baloldal veszélyes embert lát, akkor megpróbálja levadászni. A jobboldali politikusokat ezzel a váddal kell támadni. És ez hatékony. Az emberek magukból indulnak ki. Nem tudják, hogy történt-e korrupció, de az tudják, megtörténhetett volna. A baloldal tudja, hogy a jobboldalt korrupcióval lehet támadni.

Ezek után tért rá Orbán Németországra, és aztán Soros Györgyre: szerinte német nyelvterületen nagyobb korrupció van, mint Magyarországon, igaz, itt egyes bankok pénzmosási botrányait emlegette fel, és nem a kormányfők közelében meggazdagodó olyan vállalkozókat, mint Mészáros Lőrinc. (Ráadásul minthogy ezeknek a gazdasági bűncselekményeknek jogi következménye lett Németországban, épp azt mutatja, hogy a német állam az ilyen visszaéléseket tudja kontrollálni – a szerk.)  “Bagoly mondja verébnek. Én nem szeretem, ha a nyugatiak azt a pozíciót veszi fel, hogy ők tökéletesek. Egyikünk se hibátlan de egyikünk se eleve bűnös. Magyarország ha nem is hibátlan, de jól hasznosultak az uniós támogatások.” 

A konkrét kritikákkal kapcsolatban ezt mondta:

Arról van szó, hogy Soros György megveszi a nyugat-európai politikusokat. Soros pénzt akar keresni, befolyást akar szerezni. Embereket vesz meg. Ezeket mind Soros fizeti.

Ezért Orbán szerint kijelenthető, hogy az unió korrupt. “Bent vannak az emberei, ő pedig kiadta a parancsot.”

Végül pedig azt mondta:

a baloldalnak van valami ősi ösztöne hogy a bennünket megtámadó idegenekkel fogjon össze Magyarországon. Saját fajtája ellen az idegen oldalára áll, ez számunka, a nemzeti érzelműeknek nehezen érthető.

Kiemelt kép: Orbán Viktor miniszterelnök interjút ad a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban a Kossuth Rádió stúdiójában 2018. december 7-én. MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik