A fertőzés kórokozója szabad szemmel látható. Nem kell hozzá mikroszkóp. Mindenki ismeri. Majdnem mindenki azt hangoztatja, hogy védekezni kell ellene. Az ismeretes óvintézkedéseket és gyógymódokat mégse alkalmazzák, a járvány – történelmi mértékkel mérve rövid ideig tartó szünet után – ismét terjed.
Küzdeni ellene épp úgy kell, mint más fertőző betegségek ellen: a fertőzöttek elkülönítése, tisztaság, friss levegő, a gyógyszerek rendszeres szedése. Egészséges szellemi táplálék kell, a zsúfoltság – például a közösségi médiák – kerülése.
Ezek az egyszerű követelmények (amelyek betartása és betartatása az alkotmányos jó modor, a jogi kötelezettség és a honpolgári tisztesség része) nem érvényesülnek. Mint sokan tudják, Szerencsen és környékén időközi országgyűlési választás lesz, amelyen az ellenzéki pártok jelöltje notórius fajgyűlölő. Cigány- és zsidóellenes nézeteiről lett ismert, sőt: híres. Ez az ember azt állítja, hogy megbánta rasszista, antiszemita kijelentéseit. Lehetséges, hogy ezt őszintén mondja – ha fölmérte ennek a súlyát, akkor vissza kellene vonulnia a közéleti pályától, és semmiképpen nem lenne szabad arra törekednie, hogy törvényhozó legyen.
Nem lehet – legalábbis nem volna szabad – törvényt szabnia másoknak, ha ilyen rossz volt az ítélőképessége még két esztendővel ezelőtt is. Elvileg olyan embereket kellene törvényhozókul magunk fölé emelnünk, akiket közügyekben magunknál kiválóbbnak, feddhetetlennek, gondolkodó embernek tartunk. Ez az eszmény ritkán egyezik a valósággal, de azért ne essünk abba a túlzásba, hogy kisebb hibák gyakori elkövetése miatt szentesítjük a nagyobb bűnöket.
Ha már Bíró László jelöltnek nem volt annyi esze, hogy visszalépjen – amire az őszinte töredelem (megbánás) kötelezte volna – , legalább az ellenzéki pártok kereshettek volna nála alkalmasabb, kevésbé fasiszta (vagy volt fasiszta) jelöltet, amire lett volna alkalmuk. Meg kellett volna vonniuk Bírótól a támogatásukat. Az ellenzéki pártokat ez a kérdés láthatólag nem nagyon izgatja.
Az ellenzéki pártok avval hencegnek, hogy ők – szemben Orbán Viktor embereivel – a parlamentarizmus valódi hívei. Ha azok, akkor nem lehetne nekik mindegy, milyen szemléletű emberek ülnek a magyar Országgyűlésben az ő támogatásukkal, az ő színeikben.
A magyarországi ellenzéki pártok nem vagy alig mertek Orbán Viktorral és támogatóival szembeszállni a mai politikánkat meghatározó menekültkérdésben. Őket a kormánypárt avval vádolja, hogy „migránssimogatók”, ami sajnos nem igaz. Volt olyan magyarországi ellenzéki párt, amelynek a képviselői az Európai Parlamentben a bajba került menekültek kimentése ellen szavaztak. Köztudomású, hogy föllépésük a rettenetes helyzetben lévő cigányság problémakörében is fölöttébb lagymatag.
Az Orbán-rendszer sajtója – bár nem áll tőle távol a nyílt, de főleg az ügyesen burkolt faji uszítás – ebben az esetben joggal (bár aligha jóhiszeműen) vádolja az ellenzéki pártokat képmutatással vagy még rosszabbal. A Jobbikkal kötött taktikai szövetség lehetséges hátrányaira sokan figyelmeztettek, és íme, igazuk lett. Ha a Jobbik csakugyan annyira megváltozott volna, mint amennyire ezt hirdeti, akkor nem ezt az embert jelölte volna. A többiektől pedig még elkeserítőbb, hogy ezt annyiban hagyják.
(Nem szeretnénk azt állítani, hogy a jobbikos Bíró László az Országgyűlés hátsó padsorában kártékonyabb, mint Kövér László az elnöki székben, de amit Kövér képviselőtől nem várunk el, azt elvárjuk az ellenzéktől, amely azt állítja magáról, hogy gátja a fasizálódásnak; az orbánista pártra ma a választók 49 százaléka, az ellenzékre 48 százaléka szavazna, tehát ez égető, aktuális, napi politikai kérdés.)
A szerencsi körzet ellenzéki választóitól azt kérjük többen, hogy maradjanak otthon, ne szavazzanak – vagy ha már teljesíteni akarják a választási részvétel hazafias kötelességét, akkor szavazzanak a nem éppen tökéletes független jelöltre. Ez, ugye, avval a kockázattal jár, hogy a választást megnyeri a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje.
Sokkal kisebb kárt okoz még egy kormánypárti mandátum, amely nem oszt, nem szoroz (a választókerületből eddig is jobboldali képviselőt küldtek az Országházba, a Fidesz kétharmada pedig a Jobbikból kivált ultrafasiszták szavazataival mindenképp megvan), mint az ellenzék (politikusok, aktivisták, párttagok és választók) immár közös erkölcstelenségét képviselő jobbikos sikere.
Az ellenzék akkor bukik meg igazán, ha nyer.
Sok tekintetben nem értünk egyet különben sem az ellenzékkel. De legalább a parlamentarizmus és az antifasizmus kérdésében még voltak – bár halovány – reményeink. Nyilván sok ellenzéki egyetért velem ebben, de az „összefogás” és a választási siker álma, a rosszfajta pártfegyelem nem hagyja őket – tisztelet a kivételnek, például Kovács László volt külügyminiszternek, az MSZP korábbi elnökének – , hogy megtegyék a legegyszerűbb lépést: hagyják sorsára a jelöltet, vonják meg tőle a támogatásukat és erősítsék meg álláspontjukat a fajgyűlölettel, az antiszemitizmussal szemben. Ez távolról sem elég, de ez a minimum.
Ha ez a minimum nincs meg, akkor ennek az egész magyar ellenzékiségnek nincs az égvilágon semmi értelme.
Kiemelt kép: Farkas Norbert /24.hu
