Aligha van ma olyan médium, amelyik ne foglalkozna a koronavírus járvánnyal. Olvashatunk róla számos valós, de legalább ugyanannyi hamis hírt. Tudjuk, hogy olyan vírus, amelyik állatról került az emberre, hogy emberről emberre fertőz, és hogy bár nagyon magas a fertőzöttek száma, a halálozási arány alacsonyabb – mintegy 2-3 százalék –, mint korábbi rokonai, a madárinfluenza (H5N1), a SARS- vagy a MERS-vírusok esetében volt.
Mint Jankovics István virológus a Qubit.hu-nak elmondta, az 1997-es H5N1 vírus a megfertőzöttek kétharmadának, a 2003-ban megjelent SARS a fertőzöttek 10, míg a 2012-es MERS a fertőzöttek 35 százalékának okozta a halálát. Ehhez képest úgy tűnik, a pánik sokkal nagyobb és kiterjedtebb, mint a korábbi járványok esetében volt.
Ennek az egyik oka a rengeteg álhír. Ezek jórészt az interneten terjednek, amelyeket a felhasználók többsége mindenféle ellenőrzés nélkül oszt tovább boldog-boldogtalannak. És bár egyes médiumok szerint az álhírek és rémhírek terjesztése bűncselekmény, amiért akár 3 évi börtön is járhat, ez azért nem egészen így van.
A rémhírterjesztés – sok más fogalomhoz hasonlóan – egészen mást jelent a jogban, mint a köznapi szóhasználatban. A Btk. szerint:
aki közveszély színhelyén nagy nyilvánosság előtt olyan valótlan tényt vagy való tényt oly módon elferdítve állít vagy híresztel, amely a közveszély színhelyén alkalmas az emberek nagyobb csoportjában zavar vagy nyugtalanság keltésére, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ha a közveszéllyel fenyegetés a köznyugalmat súlyosan megzavarta, úgy a büntetés 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés.
Ugye sikerült néhány nehezen értelmezhető fogalommal megzavarnom az önök eddigi hitét arról, hogy pontosan tudják, mi az a rémhírterjesztés? Mert jogilag egészen más, mint amit eddig gondoltak.
Először is ez a bűntett csak és kizárólag közveszély színhelyén és közveszély idején követhető el. Mit értünk közveszélyen? A jog, pontosabban az a törvény, amelyik egyébként 32 pontban és számtalan alpontban definiál különböző fogalmakat, nem ad definíciót a közveszély fogalmára. A bírói gyakorlat és a jogelmélet szerint közveszély akkor jön létre, ha valamely anyag vagy energia pusztító hatása következtében egy vagy több, meg nem határozott vagy nagyon sok személy, illetve jelentős értékű dolgok kerülnek veszélybe. Ha tehát valaki mondjuk árvíz, földrengés, robbanás vagy tűzvész helyszínén valótlan hírekkel rémisztgeti a jelenlévő tömeget, akkor követi el a rémhírterjesztést.
Van azonban a Btk.-ban egy másik, a rémhírterjesztéssel azonos büntetésekkel fenyegetett cselekmény, a „közveszéllyel fenyegetés” bűntette. Ezt az követi el,
aki a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan valótlan tényt állít, híresztel, vagy azt a látszatot kelti, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget.
Vagyis akármilyen hazugságot, álhírt azért mégsem lehet büntetlenül terjeszteni. A rendőrség nemrég őrizetbe vett két embert, akik azt terjesztették, hogy Magyarországon több ember megfertőződött a koronavírussal, sőt több budapesti pályaudvaron emberek estek össze, és haltak meg a fertőzés miatt. Ez – anélkül is, hogy további részleteket tudnánk az ügyről – valóban megfelelhet a közveszéllyel fenyegetés törvényi meghatározásának.
Sok szervezet, köztük a WHO próbálja folyamatosan cáfolni az olyan álhíreket, amelyek szerint a szezámolaj vagy a fokhagyma megvéd a koronavírus ellen, hogy a kézszárítók vagy az UV-sugarak megölik a vírust, továbbá, hogy hiába öblögetjük az orrunkat sóoldattal, attól még nem leszünk védettek a fertőzéssel szemben. Máskor épp nem cáfolni szükséges, hanem meggyőzni az embereket, például arról, hogy nyugodtan átvehetik a Kínából rendelt csomagjaikat, mert azokon, mire Európába érnek, már nem lesz élő vírus.
Harcot hirdetett az álhírek ellen a Facebook és az Amazon is, utóbbi letiltotta azoknak a termékeknek az árusítását, amelyekről az eladók azt ígérik, hogy elpusztítják a vírust. Az oroszok meg állítólag – bár ők tagadják – több platformon is olyan összeesküvés-elméletet terjesztenek, amely szerint az USA, sőt, kifejezetten Bill Gates felelős az egész járványért. A szimpla butaságok terjesztése azonban nem büntetőjogi kategória.
Az izraeli megbetegedések rácáfolnak annak a férfinak az állítására, akinek kijelentését saját fülemmel hallottam itt Budapesten, miszerint „a zsidók majd ezt is jól megússzák”. Hát nem. Ezt sem. De még ez sem büntetőjogi kérdés, mindössze ostoba, primitív antiszemitizmus.
De térjünk vissza a járvány egyéb jogi összefüggéseire, mert nem csak büntetőjogi következményei lehetnek. Érdekes kérdéseket vet fel a munkajog is, főként azért, mert a járványokkal kapcsolatban a törvény meglehetősen hiányos. A vis maior latin kifejezés, szó szerint fordítva „nagyobb erő”, jelentése pedig: előre nem látott kényszerítő körülmény, elháríthatatlan akadály, ami meggátol valamely kötelezettség teljesítésében. Mivel a törvény nem tartalmaz semmiféle rendelkezést arra az esetre, ha a dolgozó karanténba kerül, a kérdést kollektív szerződésben lehetne rendezni. Mai ismereteink szerint azonban a meglévő kollektív szerződések nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Épp ezért a jövőre nézve szerencsés lenne az ilyen helyzetek jogszabályi rendezése.
A világ számos országában kialakult járványhelyzetnek polgári jogi következményei is lehetnek. A járvány gócpontjaiban leállított termelések, kimaradt szállítások olyan cégeket is érintenek, amelyek nem a fertőzött területeken működnek. Számos magyar cég lehet/van, amelyik azért nem tudja teljesíteni egy harmadik ország felé a szerződéses kötelezettségét, mert például Kínából szerzi be az alkatrészeket a saját maga által gyártott és exportált termékéhez, ám most az egyébként időben megrendelt áru nem érkezik meg. Ilyenkor a magyar cég sem tudja teljesíteni a vállalt kötelezettségét, vagyis szerződést szeg: késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesít. Ezért elvileg kártérítéssel tartozna a harmadik fél felé.
Ezeket a körülményeket minden esetben, minden egyes szerződésnél külön-külön kell vizsgálni. Nyilván a cég működési, ellenőrzési körén kívül esnek a természeti katasztrófák vagy éppen a világjárványok. Azt is bizonyítania kell a vis maiorra hivatkozó cégnek, hogy nem láthatta előre a bekövetkezendő eseményt. Ha tehát valaki akkor kötötte a szerződést, amikor Kínában már kitört a járvány, hiába hivatkozna vis maiorra, ugyanis számítania kellett volna arra, hogy szállítási vagy gyártási problémák adódhatnak a koronavírus miatt. Mindez persze azokra az esetekre vonatkozik, amelyeknél a szerződést a magyar Ptk. alapján kötötték, mert más országokban más szabályok érvényesek.
A koronavírus járvány kitörése és terjedése érinti azokat is, akik utaznak vagy utazást terveznek, vagyis a biztosítási jogot. A légitársaságok csak akkor fizetik vissza a megváltott jegyek árát, illetve teszik díjmentessé egy másik járatra történő átfoglalást, ha a fertőzés gócpontjait érintően ők maguk törlik vagy ritkítják a járatokat.
Az utasbiztosításokban a járvány nem szerepel biztosítási eseményként, olyannyira, hogy a legtöbb utas- és utazáslemondási biztosítás kifejezetten kizárja az éghajlati, ökológiai és járványügyi helyzet miatt bekövetkezett károk megtérítését. Utóbbiba tartozik az esetleges karanténból adódó plusz költségek megtérítése is. Persze más a helyzet, ha az utas az utazás során betegszik meg, akkor fizet a biztosító, igaz, csak abban az esetben, ha az utazást a járvány kihirdetése előtt kezdték meg. Viszont, ha az utazás az „utazásra nem javasolt” régióba történik, nem számíthatunk a biztosító kártérítésére.
Más a helyzet akkor, ha az utazási iroda azért mondja le a korábban meghirdetett és befizetett utazást, mert az adott ország felkerült a „utazásra nem javasolt” országok listájára. Ilyenkor az utas jogosult egy másik országba szóló azonos értékű utazást igénybe venni, vagy visszakérni a már befizetett díjat.
Félelem helyett inkább éljünk és tervezzünk körültekintően, és tartsuk be azokat a szabályokat, amelyeket a hozzáértők fogalmaznak meg. De csak azokat.
Kiemelt kép: MTI/EPA/ANSA/Matteo Bazzi
