Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék
![](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/dsc5776_16-1024x576.jpg)
![](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/dsc5776_16-1024x576.jpg)
Semjén a feleségével, Gyurcsány az egész családjával szavazott - képek
Puzsér öt év múlva újra elindulna a főpolgármesteri címért
Puzsér Róbert is leadta szavazatát a vasárnapi önkormányzati választáson, az Index tudósítása szerint többek közt azt mondta, örömteli, hogy 10 százalékkal magasabb a részvétel, mint legutóbb, „ez azt jelenti, hogy ennyivel legitimebb ennek a választásnak az eredménye”.
Ezen kívül arról is beszélt, hogy
ez a választás nem a szavazófülkében, meg nem az urnában, meg nem a szavazatszámláláskor van meghekkelve, hanem a kampány során, meg a nyilvánossághoz való hozzáférés során. A médiafelületek elosztásakor, a hirdetési felületek elosztásakor.
Elmondása szerint ha nem ő lesz a főpolgármester, visszatér a kulturális életbe, és folytatja azt, amit korábban: hátralép a politikai küzdőtérről. Öt év múlva viszont újra elindulni, hogy a Sétáló Budapest programját megmérettesse, ha a következő városvezetés nem valósítja meg azt.
Ha viszont megvalósítja, akkor nem indul újra öt év múlva csak azért, hogy főpolgármester legyen. „Én a programom vagyok. Ha a programom megvalósul, én már itt sem vagyok” – jegyezte meg.
![Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/d_sos20191013019.jpg)
Botka László optimista
Ahogyan korábban megírtuk: a Fidesz által támogatott Nemesi Pál független jelölt szoros versenyre számít Szegeden. Botka László, a város jelenlegi vezetője voksa leadása után nem adott egyértelmű választ arra, hogy ő hogyan saccolja a szavazás végét, mindössze annyit árult el, hogy optimista és ellenfeleivel nem szokott foglalkozni.
Szavazatokat vonnak le Terézvárosban
Soproni Tamás, a Momentum képviselőjelöltje írta meg, hogy Terézvárosban „az ellenzék legerősebb szavazókörzetében” 150 választónak duplán osztottak szavazólapot. A lapokat megsemmisítik és mindkét oldalról ugyanennyi szavazatot fognak levonni.
Tarlós: Az a tét, hogy határozott kezekben marad-e a város
Tarlós István főpolgármester is leadta szavazatát délben Budapesten. Tarlós a helyszínen megjelent újságíróknak arról beszélt, hogy hasonlítsák össze, mi volt a fővárosban 2010-ben, illetve mi van ma.
Most az a tét, hogy határozott kezekben maradjon a város, vagy átvegye a helyét egy határozatlan, tétova káosz
– fogalmazott a főpolgármester, akinek elmondása szerint az a célja, hogy Budapest egy élhető, fejlődő, gyarapodó és nyugodt város legyen. Tarlós megjegyezte, nem akar csatateret a városházán.
A rövid nyilatkozat után a jelenlegi főpolgármester további kérdésekre nem válaszolt.
Győrben sokkal többen szavaznak, mint öt évvel ezelőtt
A szex- és korrupciós botrányba keveredett Borkai Zsolt által vezetett városban a 11 órás adatok szerint 17,04 százalékos volt a részvétel. Öt évvel ezelőtt ugyanekkor a választásra jogosultak 12 százaléka adta le voksát 11-ig.
Tarlós István éppen most szavaz
Itt nézheti élőben:
Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára együtt szavaztak
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció alapító-elnöke és Dobrev Klára, az Európai Parlament alelnöke a II. kerületi Áldás Utcai Általános Iskolában adták le szavazatukat.
Gyurcsány szerint a korábbi évek tapasztalatai alapján nem érdemes jósolni a mostani önkormányzati választás részvételi adataiból. Úgy fogalmazott, volt, amikor a magas választási részvétel az ellenzéknek kedvezett, volt amikor a kormányoldalnak,
ezért aztán volt is, amikor el is tévedtünk ebben az elemzésben.
Gyurcsány Ferenc kérdésre válaszolva a győri polgármester-választással kapcsolatban sem kívánt találgatásokba belemenni. Elmondta, a napokban mindent elmondtak az ügyben, most a választókon a sor, hogy döntsenek.
Dobrev Klára, az DK EP-képviselője azon reményének adott hangot, hogy a választók megértették, milyen gátlástalan és erkölcstelen a “Fidesz uralta önkormányzatiság”. Hangsúlyozta, arra számítanak, hogy az ország számos helyén vissza tudják venni a falvakat, városokat és az embereknek járó európai uniós támogatásokat a Fidesztől.
913 településen - például Felcsúton - tényleg nincs miért izgulni
913 településen csak egyetlen polgármesterjelölt indul:
A rendkívülinél is rendkívülibb esemény történt a hevesvezekényi szavazáson
A Nemzeti Választási Iroda honlapján található rendkívüli események között délelőtt 11 óra előtt megjelent egy történés, amire a sokat látott szavazópolgárok sem számíthattak. A hatás érdekében szó szerint idézzük, mi történt a 632 fős Hevesvezekény településen:
Választópolgár jelzése alapján az egyik szavazófülkében a terítőn tollal az „ÉVA” felirat volt látható. A terítőt mindkét szavazófülkéből eltávolítottuk.
Nem túl hosszú ideig tartó oknyomozás után kiderül, hogy Hevesvezekény polgármesterét jelenleg Tóth Évának hívják. Valószínűsíthető az összefüggés e között és a vasárnap délelőtti rendkívüli esemény között.
Öt megyében már 20 százalék felett a részvétel
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 18,25 százaléka járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, írja az MTI.
A részvételi adatok megoszlása megyénként a következő volt:
- Baranya megye 19,35 százalék 60 340 szavazó
- Bács-Kiskun megye 17,23 százalék 73 035 szavazó
- Békés megye 20,03 százalék 57 490 szavazó
- Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18,96 százalék 100 950 szavazó
- Csongrád megye 20,69 százalék 69 485 szavazó
- Fejér megye 18,81 százalék 65 052 szavazó
- Győr-Moson-Sopron megye 17,32 százalék 64 183 szavazó
- Hajdú-Bihar megye 16,64 százalék 72 073 szavazó
- Heves megye 20,96 százalék 51 045 szavazó
- Jász-Nagykun-Szolnok megye 18,9 százalék 57 858 szavazó
- Komárom-Esztergom megye 16,77 százalék 41 794 szavazó
- Nógrád megye 20,18 százalék 32 056 szavazó
- Pest megye 17,21 százalék 178 218 szavazó
- Somogy megye 20,12 százalék 52 164 szavazó
- Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 17,97 százalék 81 434 szavazó
- Tolna megye 19,71 százalék 36 289 szavazó
- Vas megye 18,59 százalék 38 815 szavazó
- Veszprém megye 18,48 százalék 53 095 szavazó
- Zala megye 17,38 százalék 40 169 szavazó
A Nemzeti Választási Iroda kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 13 óra után lesznek elérhetők.
Rekordközeli a részvétel
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap délelőtt 11 óráig a szavazásra jogosultak 18,25 százaléka (1 464 602 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
- A fővárosban a szavazók 17,48 százaléka, 239 057 választópolgár adta le szavazatát 11 óráig.
- A megyék közül a részvételi arány 11 órakor Heves megyében volt a legmagasabb, 20,96 százalék, ami 51 045 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt: 16,64 százalék, 72 073 szavazó.
Az 1998-as önkormányzati választáson 15,51 százalék, a 2002-es választáson 17,91 százalék szavazott 11 óráig. A 2006-os önkormányzati választáson a választásra jogosultak 18,53 százaléka, kilenc évvel ezelőtt 16,31 százalék, öt évvel ezelőtt pedig 16,50 százalék voksolt 11 óráig.
18 százalék fölött az országos részvétel 11 órakor
Megérkeztek a legfrissebb részvételi adatok:
A győri Fidesz kiáll Borkai Zsolt mellett
Orbán Viktor miniszterelnök kitérő választ adott, amikor szavazata leadása után arról kérdezték, hogy támogatja-e Borkai Zsoltot. Nem volt ilyen tartózkodó a győri Fidesz, akik egyértelműen kiálltak a horvátországi orgiavideó és a korrupciós vádak miatt nehéz helyzetbe került polgármester mellett:
https://www.facebook.com/gyorifidesz/posts/2367111253556578
Tizenöt percük van a rendőröknek kiérni a szavazóhelyiséghez
A rendőrség közterületi szolgálatát a választás napján úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr 15 percen belül megérkezzen a helyszínre, írja az MTI.
A rendőrkapitányságok vezetőinek gondoskodniuk kell arról, hogy a szavazás napján, valamint az azt megelőző és követő napon biztosított legyen a szavazóhelyiségek környékén a rendszeres rendőri jelenlét.
Ezen kívül gondoskodnak arról, hogy az illetékességi területükön működő szavazatszámláló bizottság elnöke megkapja a szükséges tájékoztatást arról, hogy a rendőrök gyors igénybevétele milyen módon történhet meg.
Az utasítás szerint a közterületi szolgálatot úgy kell megszervezni, hogy a szavazóhelyiséget érintő segítségkérés esetén az első járőr vagy a segítségkérésre reagáló rendőri erő 15 percen belül megérkezzen.
A szavazóhelyiségben a rend fenntartása elsődlegesen a szavazatszámláló bizottság feladata, de ha ehhez szükség van rendőri intézkedésre, akkor azt haladéktalanul meg kell tennie a rendőrnek.
Az intézkedés során, amelyről a rendőr minden esetben köteles jelentést készíteni, biztosítani kell a választás zavartalanságát.
Az első választók nem akármilyen ajándékot kapnak a szavazáson
Mobiltelefonok hátoldalára ragasztható kitámasztót kapnak a Nemzeti Választási Irodától az első választók. A májusi európai parlamenti választás óta 38 ezren váltak nagykorúvá, azaz választópolgárrá, írja az MTI.
A piros-fehér-zöld színű, választás 2019-feliratú hajlítható mobiltelefon-kitámasztókat a szavazóhelyiségben vehetik át a fiatalok a szavazatszámláló bizottságoktól.
A legfiatalabb, 16 éves választópolgár házasságkötéssel szerzett nagykorúságot. A legtöbb első szavazó a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbátor 1-es számú szavazókörében adhatja le szavazatát.
Fideszes rongálhatott Budakeszin, fellöktek egy ellenzéki jelöltet
Szemző Áron, az ellenzéki összefogás budakeszi, momentumos jelöltje Facebook-oldalán arról ír, hogy szombaton plakátrongálókat értek tetten. Állítása szerint egyikük nem más volt, mint az egykori LMP-s, mára a Fidesz színeiben induló óvodavezető volt, akit elkísért férje is.
Posztja kommentjei között videót is bemutat, hozzászólása szerint miután tettenérték a rongálókat, a térség fideszes országgyűlési képviselője, majd Győri Ottília fideszes polgármester is megjelent, ezután pedig Korondy Tamás a városüzemeltetési Kft. vezetője fellökte Szabó Zsolt ellenzéki képviselőjelöltet.
Az imént kaptunk rajta Budakeszin plakátrongálókat.
Az ex-LMP-s óvodavezető, aki fideszes jelölt Budakeszin és a…Közzétette: Szemző Áron – 2019. október 12., szombat
Hárman rosszul lettek a szavazás alatt
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint délelőtt fél tizenegyig hárman lettek rosszul a választás során.
- A Fejér megyei Igaron egy választott bizottsági tag rosszul lett, 7 óra 54 perckor elhagyta a szavazó helyiséget.
- A Heves megyei Sarudon a szavazó helyiségben a szavazata leadása előtt egy választópolgár lett rosszul, az illetőt kikísérték a szavazó helyiségből kikísérte, és mentőt hívtak hozzá. A választópolgárt a mentő elszállította.
- Kecskeméten a szavazatszámláló bizottság egyik tagja rosszul lett a szavazóköri helyiségben. A szavazást nem kellett felfüggeszteni, a választópolgár a szavazóköri helyiségben nem jelent meg, a rosszullét időtartama alatt szavazás céljából. A bizottság elnöke mentőt hívott és kórházba szállították az érintett bizottsági tagot.
Karácsony Gergely: Komoly tétekben fogadtam, hogy nyerni fogunk
Zuglóban adta le szavazatát Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje. Elmondta: nagyon örül, hogy a választási részvételi adatok jól alakulnak, szerinte a mai nap a budapestieké lesz, akik visszaszerezhetik városukat. A kormánypártok helyi tevékenységével kapcsolaban úgy fogalmazott: elvették a Városligetet, elvették az iskolákat, a bevételeket, az önmagunkról való gondoskodás jogát. Hozzátette:
Elvettek éveket a budapestiektől, hiszen pontosan tudjuk, hogy a rossz levegő miatt milyen sokan halnak meg.
Kérdésre arról is beszélt, hogy kudarcnak semmilyen esetben sem tartja majd a mai napot, hiszen megváltoztatták az ellenzéki politizálást.
Komoly tétekben fogadtam, hogy nyerni fogunk
— fogalmazott. Karácsony Gergely megköszönte az önkéntesek munkáját, akik szabadidejük feláldozásával segítették kampányát. Elismételte, amit korábban többször is: Tarlós Istvánnak nincsen programja, az ő pocskondiázásával akart szavazatokat szerezni.
![Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/bie_3634.jpg)
Itt az ország legnagyobb szavazólapja
Az MTI fotósa vasárnap reggel megörökítette az ország legnagyobb szavazólapját. A fénykép a kunágotai általános iskolában kialakított szavazókörben készült, alább látható a papír, aminek láttán minden egyperces néma csönddel emlékezzünk meg közösen a szavazólap készítéséhez szükséges kivágott fákért.
![Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék 1](https://s.24.hu/app/uploads/2019/10/download-1-1-1024x683.jpg)
A településen, ahol 49 egyéni listás jelölt indul, 420×635 milliméteres szavazólapon adhatják le voksukat a helyiek.
Karácsony Gergely leadja szavazatát
Élőben közvetítjük:
Karácsony Gergely leadja szavazatát Zuglóban
Közzétette: 24.hu – 2019. október 13., vasárnap
Itt az első atrocitás: megverték az ATV riporterét
Az ATV munkatársa, Szalai Péter annak szeretett volna utánajárni a Jobbik egyik önkormányzati képviselőjével, Gyimesi Gáborral, hogy miért cipelnek élelmiszercsomagokat feltűnően sokan egy önkormányzati iroda környékén.
Fidesz: A kommunisták mind szavaznak. Legyünk ott mi is!
A Fidesz hivatalos Facebook-oldalán is buzdítja még vasárnap is a párt szimpatizánsait, hogy minél nagyobb számban fáradjanak a szavazóurnákhoz. Az üzenetet már nem bonyolították túl, az alábbi fotót tették közzé:
Mint írták:
A baloldal mindent bevet a kampányban. Ők nem építeni akarják településeinket, hanem arra használnák az önkormányzatokat, hogy a kormánnyal háborúzzanak.
- 11:17 Tojáspánik tombol az USA-ban – üresek a polcok, ahol mégis kapni, ott is csak horroráron
- 11:10 Géniusz kőműveskanállal – Júlia értelmiségi építőbrigádja egyszer könyvutalványt kapott borravalóként
- 11:08 Elárverezik Nótár Mary 14 dalának előállítói jogát
- 10:38 Már a patikákban is lehet igényelni a Gondosórát
- 10:24 A Debrecen edzője az M4 riporterének: Ez egy komoly tévécsatorna, ne csináljunk bulvárújságot
- 10:24 Gyarmati Andrea kiakadt a gyerekorvosokat sújtó extraadminisztráción – inkább gyógyítana
- 10:20 Pottyondy Edina: Nincs felelős, nincs büntetés, nincs semmi. Még egy bocsánatkérésre sem tellett
- 10:04 Évekkel szakításuk után Pete Davidson csak jót tud mondani Ariana Grandéról
- 09:56 Egyedülálló „családi vulkánnal” bővül a celldömölki fürdő
- 09:40 Egymásnak esett Hadházy és Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusz miatt
- 09:40 Pár napja kirúgták, most visszavennék Trumpék az amerikai nukleáris arzenál dolgozóit
- 09:24 Selena Gomezt sajtfürdővel lepte meg a szerelme
- 09:07 Az első kilenc másodpercben három bunyó tört ki a Kanada-USA hokirangadón
- 08:59 Anyaszült meztelenre vetkőztették a rendőrök az ismert magyar divattervezőt
- 08:54 Itt a bankszámladíjak emelésének időszaka, de odafigyeléssel tízezreket spórolhatunk
- 06:42 Orbán: A jövő nem ott van, ahol a magyarok laknak, hanem valahol máshol
- 06:57 Trumpék leszóltak, hogy az ügyészség ejtse a New York-i polgármester elleni korrupciós vádakat, erre kitört a botrány
- 08:59 Anyaszült meztelenre vetkőztették a rendőrök az ismert magyar divattervezőt
- 05:54 Időjárás – közelítünk a mínusz húszhoz
- 09:40 Egymásnak esett Hadházy és Magyar Péter Ruszin-Szendi Romulusz miatt
- 06:40 Macron válságtanácskozásra hívja az európai vezetőket Trump béketerve miatt
- 07:43 Tarr Béla szerint nemcsak pofátlan, de cinikus is volt Orbán beszéde a magyar filmről
- 18:04 Képeink a Tisza Párt első kongresszusának teljes napjáról
- 05:55 Hogyan él ma „a világ legerősebb fiúja”? – megrázó emlékeiről mesélt az egykori gyerektestépítő
- 19:42 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok