Élő Belföld

Karácsony Gergely az új főpolgármester, tíz megyei jogú városban győzött az ellenzék

Kövesse velünk percről percre az önkormányzati választást.

Újabb videó a gyanús ferencvárosi eseményekről

A Magyar Hang után az Index is közzétett egy videót, amelyen gyanús események láthatók a IX. kerületben. A nap folyamán ellenzéki aktivisták több alkalommal is arra utaló jeleket láttak, hogy szavazatvásárlás zajlik Ferencvárosban. Az Indexnek azt mondta Mátyás Ferenc, a Momentum képviselőjelöltje:

A gyanú szerint nemcsak szavazószállítás, hanem valamiféle “eligazítás” is a dolguk, sőt kaptunk panaszt szavazatvásárlásra is, illetve arra, hogy egyes embereket a szavazófülkékig kísértek. Mindez felveti a választás rendje elleni egyéb bűncselekmények gyanúját, ezért kihívtuk a rendőrséget, akik azonban csak akkor érkeztek meg, amikor már majdnem verekedésig fajult a feszültség, eljárni pedig akkor sem tudtak.

A hírportálnak a birtokába került két szórólap is, amely szerintük azt bizonyítja, hogy listán adták ki az utasításokat, hogy kire kell szavazni. A két lapon a Fidesz jelöltjei szerepelnek

Novemberig is elhúzódhat a végleges eredmények megállapítása

November közepéig is elhúzódhat az önkormányzati választások végleges eredményének megállapítása, ha minden jogorvoslati lehetőséget kihasználnak a jelöltek és jelölőszervezetek, írja az MTI.

A választási jogszabályok értelmében vasárnap este az egyes szavazókörökben addig kell a szavazatokat számlálni, amíg kétszer egymás után ugyanazt az eredményt nem kapják. Ezeket az adatokat lehet felvezetni a hivatalos jegyzőkönyvekbe, amelyeket a szavazatszámláló bizottságok valamennyi tagjának alá kell írnia. A szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntése ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, azt csak a helyi választási bizottság eredményt megállapító döntése elleni fellebbezéssel együtt lehet jogorvoslattal megtámadni.

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke a választás számait elemezte

Kósa Lajos tartott elsőként sajtótájékoztatót a Fidesz eredményvárójában. A Fidesz alelnöke köszönetet mondott minden választónak. Szerinte a Fidesz-KDNP szövetsége mindenhol a legalkalmasabb személyeket ajánlotta az emberek figyelmébe. Mint mondta, a kulcs az volt, hogy alkalmas embereket kínáltak. Kósa szerint az ellenzék háborút akart meghirdetni az általuk megszerezhető önkormányzati posztokért, ellentétben a kormánypártokkal, amelyek szövetséget kínáltak. A politikus közölte 829 polgármester-jelölt indult a Fidesz-KDNP színeiben, és több mint háromszáz Fidesz támogatással indult. Ez a szám jóval magasabb, mint, amit az ellenzék tudott kínálni. Az ellenzéki indulási erőt 153 polgármester-jelölt adta, legalábbis ahol ellenzéki jelölőszervezet volt a háttérben. Továbbá 133 független jelölt volt, amely elfogadta az ellenzék támogatását. Kósa hangsúlyozta, hogy a számok azt mutatják, hogy jóval szűkebb volt az lehetőség, ahol ellenzéki választási lehetőség volt. A Fidesz alelnöke szerint a magas részvételt az okozza döntően, hogy a kisebb településen magasabb volt az aktivitás. A városokban és nagyobb településen hasonló volt az EP-választási részvétel számaival. Mint mondta, a kisebb településeken 27 százalékkal magasabb volt a részvétel, mint az EP-választáson. Hozzátette: csaknem 50 százalék körül lehet a végleges részvétel, a választás abszolút legitim, minden rendben zajlott le. Magyarországon a demokráciát ünnepelték a választók – zárta a politikus.

Fotó: Bielik István / 24.hu
Fotó: Bielik István / 24.hu

Visszafogott bizakodás

Részvételi adatokból nagyon nehéz bármit tippelni egyelőre, mert nem lehet tudni, melyik oldal mozgósított jobban. Az ellenzékiek visszafogottak, de a bizakodóak. A visszafogottság érthető, hiszen 2018-ban is magas volt a részvétel az országgyűlési választáson, és azt jósolták, ez nekik lesz jó, aztán a Fidesz tarolt.

Idén senki nem halt meg a szavazás során

Az urnák lezárása után rögtön sajtótájékoztatót tartott Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, aki elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben idén nem halt meg senki a választások lebonyolítása során.

Az Infostart beszámolójából az is kiderült, hogy két helyen volt probléma a delegáltakkal: a II. kerületben egy embert kizártak, mert nem tudtak vele együtt dolgozni, Debrecenben pedig tévedésből kizárták az egyik delegáltat, de mire kiderült, hogy tévedés történt, a delegált már nem akart a továbbiakban dolgozni, és távozott.

Az NVI elnöke arról is beszámolt, hogy a VI. kerületben 5 esetben dupla szavazólap-kiadás történt a főpolgármester-választással kapcsolatban, illetve volt egy olyan körzet, ahol 58 embernek nem adtak zöld (nemzetiségi választás) lapot, ami a törvényalkotókra a jövőben feladatot róhat

Fotó:Soós Lajos / MTI

Karácsony: Bármi is lesz az eredmény, én köszönöm!

Bármi is lesz az eredmény: én köszönöm!

– írta Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

Az ellenzéki főpolgármesterjelölt úgy fogalmazott, gyomorforgató és egyszersmind lélekemelő kampányon vagyunk túl.

Köszönöm a kampánycsapatomnak azt az elképesztő munkát, amit az elmúlt hónapokban végeztek! Köszönöm a támogatást az ellenzéki pártoknak! Köszönöm a támogatást, annak a sok száz önkéntesnek, akik segítették a változás ügyét. Köszönöm a családomnak, és mindenek előtt a feleségemnek, hogy ezekben a nehéz hónapokban is végig mellettem voltak. És köszönöm minden budapesti választónak, aki eljött és a változásra szavazott. Az ellenzéki politikát már mindenképpen megváltoztattuk

– írta.

Fotó: Bielik István /24.hu

Kifejtette,

megváltoztattuk azzal, hogy világossá tettük: ideje van a rivalizálásnak, és ideje van az együttműködésnek. Megváltoztattuk azzal, hogy a legfontosabb kérdésekben, méltányos versenyben a választókra bíztuk a döntést. Hamarosan kiderül, hogy a választók adtak-e nekünk elég erőt, hogy Budapestet és az országot is megváltoztassuk.

Tordai Bence: Budán lehetnek meglepetések

A párbeszédes képviselő azt mondta, nem voltak különleges feladatai a kampányban – leginkább akkor tűnt fel, amikor Tarlós megafonnal kiabált az arcába –, így leginkább az utcákon kampányolt. Azt mesélte, hogy Budán sokkal pozitívabbak voltak a visszajelzések, mint a korábbi kampányokban. Ezt annak tudja be, hogy a Fidesz szavazótábora szépen, lassan kicserélődik, és „a polgári rétegnek ez már nem jön be”. Ezért is gondolja, hogy lehet meglepetés egy-két budai kerületben.

Tordai kifogásolta, hogy azt írtuk, el vannak zárva az újságírók a politikusoktól, és annyiban revideáljuk az álláspontunkat, hogy valóban el vannak zárva, de a politikusok közül sokan átjöttek az újságírókhoz, így nem nehéz velük beszélni.

Puzséréknál van szusi

Egy József körúti sörözőben tartja eredményváróját a Sétáló Budapest csapata. Ha minden igaz, akkor pár perc múlva Puzsér Róbert kampányt értékel, addig pedig a sajtónak fenntartott helyen lehet szusit enni, merthogy itt ilyen is van.

Fotó: Farkas Norbert /24.hu

A Momentum a Dürer Rendezvényházban várja az eredményeket

Az európai parlamenti választáshoz hasonlóan ezúttal is a Dürer Rendezvényházban rendezi  eredményváróját a Momentum, ami bár csak 2017 márciusában alakult, már a harmadik választáson méretteti meg magát. A helyszínen nyoma sincs a feszültségnek, ellenben mindenki lelkesen várja, hogy alakul az este. A párt nyagyágyúi, Cseh Katalin, Donáth Anna és Fekete Győr András még nem érkeztek meg, ahogy a párt polgármesterjelöltjei sem. Déri Tibor, Havasi Gábor és Soproni Tamás jelenleg még a saját eredményvárójukon vannak, Kerpel-Fronius Gábor pedig Karácsony Gergely rendezvényén jelent meg.

Alsószentmártonban két órával tovább tart a szavazás

Este hét órakor az ország szavazóköreinek nagy többségében befejeződött a szavazás, a Baranya megyei Alsószentmártonban azonban még legalább két órán át szavaznak – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke vasárnap kora esti sajtótájékoztatóján. Azt mondta, nem tudják, mi a csúszás oka.

Hozzátette: az, hogy az alsószentmártoni voksolás nem fejeződött be este 7 órakor, nem jelenti azt, hogy a többi településről, fővárosi kerületekből ne tehetnék közzé az eredményeket.

Alsószentmártonban 823-an szerepelnek a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásának névjegyzékében, és 570-en a roma nemzetiség választói névjegyzékében. A 18.30-as adatok szerint a településen 550-en jelentek meg szavazni, ami a választásra jogosultak 66,83 százaléka.

Közel 3,8 millióan járultak az urnákhoz fél hétig

A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 47,2 százaléka (3 787 857 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

A fővárosban a szavazók 49,19 százaléka, 672 881 választópolgár adta le szavazatát 18.30 óráig.

A megyék közül a részvételi arány 18.30 órakor Vas megyében volt a legmagasabb, 53,82 százalék, ami 112 351 szavazót jelent. A legalacsonyabb részvételi arány Hajdú-Bihar megyében volt: 40,79 százalék, 176 704 szavazó.

A korábbi önkormányzati választásokon az utolsó részvételi adatot 17.30-kor tették közzé, 18.30-kor nem volt adatközlés.

A végleges, nem hivatalos részvételi adatok az éjszakai órákban lesznek elérhetők az NVI honlapján.

Meglestük Karácsonyt

Bekukkantottunk a zártkörű buliba, ami el van zárva az újságíróktól. Karácsony Gergely éppen az MSZP budapesti elnökével, Molnár Zsolttal diskurált. Nem tűntek szomorúnak. Rajtuk kívül a szűk kampánycsapat lézeng csak egyelőre a Kazimir Házban.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Nyomravezetői díj szavazatvásárlási infóért

Bomba Gábor szekszárdi ellenzéki jelölt azt írta a Facebookon, hogy olyan információk jutottak el hozzájuk, miszerint az ellenfelük pénzért vásárolt szavazatokat. Érdemi információjuk ugyanakkor nincs, de akinek mégis lenne, ilyen annak 200 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel az Éljen Szekszárd Egyesület.

https://www.facebook.com/bombagaborszekszard/photos/a.721924511577864/779819352455046/?type=3&__xts__%5B0%5D=68.ARAQ8VbV0bbJPIeMKbeyFwlcOjLJwiaGWrHTyne3tQwXQ_bKZqpJjiIGJycF6tLDymqMEjAv0WT3FX2-o97QhCRnT2lm_yjSQG6eIAq1488eUHrx3d4gKdgW8V8jKAcHF3ozS5P-NPxFJaFXOM4_KRpx4LcnPsxkOYXs12pU-ZwYldXpF-do6JC63i1vB-eWV16M43FNUyhmCr5VOATtWuIuuX3Y3le2P_1pqrLYNnDX_mjCBRZGsRKQvvS2NfWGcu4mRDQq-NTiNXvYgj2wRznTUAqauyP60FVZH7aCxNOUHAC5cPvTRk1yVCxaiN2UuV0fzFvdiqirou0u5SYtIUw&__tn__=-R

Bayer Zsolt is a Bálna gyomrában

Tarlós István főpolgármester-jelölt választási eredményvárójába érkezett Bayer Zsolt, a Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa is. Úgy tűnik azonban, hogy ezúttal kormánypárti újságíróként érkezett elsősorban, és a Hír Televíziót fogja tudósítani a helyszínről. A Fidesz eredményvárójában, a Bálna rendezvényközpontban egyébként továbbra sincs érdemi mozgás. Kósa Lajos a hírek szerint hamarosan sajtótájékoztatót fog tartani.

A Fidesznél nagyon flexibilis program, csak ha jól alakul Budapest, akkor áll ki Orbán Tarlóssal

A politikusoktól elzárt újságírókat arról tájékoztatták Tarlós István eredményváróján, hogy egy biztos, hamarosan, az urnazárás után Kósa Lajos Fidesz-alelnök tart majd egy kisebb sajtótájékoztatót, de hogy utána mi lesz, arról senki sem tud biztosat. Ezek alapján úgy tűnik, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csak akkor áll ki Tarlós mellé, ha megnyeri a budapesti főpolgármesteri versenyt, ha veszít, egyedül kell kiállnia a kamerák elé.

Elkezdődött a szavazatok összeszámlálása

Vasárnap este 7 órakor befejeződött az önkormányzati és nemzetiségi képviselők választása, írja az MTI.

A választópolgárok reggel 6 és este 7 óra között adhatták le szavazatukat. A 10 278 szavazókört este 7 órakor be kellett zárni. Abban az esetben, ha este 7 órakor még sorban álltak választópolgárok a szavazáshoz, a 19 órakor már sorban állók még szavazhatnak, a később érkezők azonban nem.

A szavazás befejezését követően a szavazatszámláló bizottságok hozzálátnak a voksok szétválogatásához, összeszámlálásához.

A szavazatszámláló bizottságoknak először több adminisztratív feladatot el kell végezniük, mielőtt az urnákat felbonthatnák: összecsomagolják az elrontott és fel nem használt szavazólapokat, és jegyzőkönyvben rögzítik a szavazáson megjelentek számát. Csak ezek után bonthatják fel az urnákat.A szavazatszámláló bizottság a szavazatokat minden esetben legalább kétszer számlálja meg.

Kunhalmi Ágnes: A közgyűlési többség nem lesz meg

Az MSZP volt budapesti elnöke szerint a magas részvételnek örülhet az ellenzék, de csak a „kincstári optimizmus” mondatná azt vele, hogy meglesz a közgyűlési többségük, azaz Kunhalmi Ágnes szerint kevesebb, mint a kerületek felében lehet csak ellenzéki győzelem. Szerinte 8-10 kerületet fognak megnyerni, köztük olyanokat, amelyek korábban fideszesek voltak.

Karácsony Gergely szűken, de nyerni fog

– mondta Kunhalmi, hozzátéve, hogy 2-3 olyan megyei jogú városban is ellenzéki győzelmet vár, amelyeket korábban kormánypártiak vezettek. Szerinte ez azért alakulhat így, mert egy az egy ellen állt ki az ellenzék a Fidesszel: „Tíz éve először mentünk fel a versenypályára” – állította a politikus.

Fotó: Marjai János / 24.hu

A kampányról elmondta, hogy voltak felemelő pillanatai is, de a „támadások miatt sok volt a mélyrepülés” is. Szerinte bármi lesz az eredmény, együtt kell maradnia az ellenzéknek, bár hozzátette, hogyha nagyon nyer a Fidesz, akkor szerinte darabjaira hullik az ellenzék.

A választás tétje szerinte nem csak az, hogy lesz-e jobb hely Budapest, hanem az is, hogy „lesz-e nyílt diktatúra?” Azt viszont örömtelinek nevezte, hogy feltűnt egy fiatal politikusi generáció , akiknek a győzelméért a „fél karját odaadná”.

Borkai Zsolt is szavazott

A feleségével járult az urnához. Nem siették el, a győri polgármester Facebook-oldalára legalábbis tíz perccel hét óra előtt került ki az idilli hangulatot sugárzó bejegyzés, amiben semmi nem utal arra, hogy a kampány utolsó napjai a fideszes politikus szex- és korrupciós botrányáról szóltak.

https://www.facebook.com/borkaizsoltgyor/photos/a.1822609127850505/2249103901867690/?type=3&theater&ifg=1

100 ezernél több új szavazó

A budapesti részvételi adatok alapján úgy számolják az ellenzéknél, hogy 100 ezernél több új szavazó lesz az öt évvel ezelőttihez képest. Ők egyrészt azok, akik legutóbb még nem szavazhattak életkoruk folytán, akikről azt feltételezik, hogy inkább Karácsonyt támogathatják, mint Tarlóst.

Illetve arról is beszélgettek többen, hogy magas a részvétel több olyan szavazókörben is, ami hagyományosan inkább ellenzéki.

Ez a két dolog együtt bizakodásra ad okot az ellenzékiek szerint.

Tarlós a Bálnában várja az eredményt

Tarlós István főpolgármester-jelölt választási eredményváróját a Fidesz szervezi a Bálna rendezvényközpontban. A rendvény most sokkal szerényebb méretekben foglalja el az épületet, mint például a 2018-as országgyűlési választás estéjén tartott pártrendezvény. Ennek oka részben az, hogy egy Star Wars kiállítás lefoglalt több helyiséget a Bálnában, másrészt most külső színpadot sem építettek. pedig a Fidesz eddig rendszeresen ott tartotta a győzelmi bejelentéseket. A épület fél hét körül még szinte teljesen üres volt, csak a sajtó foglalta el a számára kijelölt helyiségeket, amelyeket teljesen elszeparáltak a politikusoktól.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Magyar Hang: Videóra vették a szavazatszállítókat

A Magyar Hang azt írja, hogy sikerült videófelvételt készíteniük azokról, akik Ferencvárosban egész nap szállították a szavazókat. A lap szerint fültanúi voltak annak, hogy komplett lista alapján szervezik, hogy kit hova kell vinni.

Mint írták, délután megjelentek a Momentum önkéntesei, hogy kérdőre vonják a szavazatszállítókat, akik meglehetősen agresszíven reagáltak. Később megjelent a rendőrség is, elbeszélgettek a jelen lévő aktivistákkal, de konkrét tetten érés nem történt, mert a szavazatszállítók addigra eltűntek.

Barabás Richárd: Bármi lehet

Karácsony Gergely szóvivője azt mondta, még fogalma sincs az eredményekről: ő azt reméli, hogy az ellenzék jobban mozgósított Budapesten, mint a Fidesz, és ennek köszönhető a kiugróan magas részvétel. Majd gyorsan hozzátette, hogy persze az is lehet, hogy a Fidesz mozgósított jobban. Azért tartja valószínűbbnek, hogy a Karácsony szimpatizánsok voltak ma a lelkesebbek, hogy a chatbottól kezdve a telefonos mozgósításig nagyon sokféle módszert bevetettek.

Szerinte annyi biztos, hogy a „demokrácia ünnepe”, hogy ennyien szavaztak. Barabás Richárd kifejezetten bízik abban, hogy a budapesti kerületek többségében ellenzéki győzelem születik.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Orbán Viktor nem ünnepel tömeg előtt

Orbán Viktor eredményeket értékelő beszéde nem külső helyszínen, hanem a Bálna emeletén lesz, ami azért érdekes, mert nagyobb tömeg nem, csak a Fidesz eredményvárójára hivatalos emberek ünnepelhetik a miniszterelnököt, írja az Index.

A lap emlékeztet, a 2018-as parlamenti választások idején azt tervezték, hogy az épületen belül tartja majd meg a győzelmi beszédet Orbán Viktor, mert mindenki arra számított, hogy nem lesz meg a kétharmad. Aztán mikor kiderült az ellenkezője, gyorsan átszervezték kintre a helyszínt.

A Bálnában egyébként 19 órakor Kósa Lajos értékeli a nap történéseit.

Olvasói sztorik