Belföld

Döbbenetes fordulatok a gyermekük megölésével vádolt oltásellenes házaspár perében

Az ügyben érintett Márki-Zay Péter és a felesége is, aki az intézményen kívüli szülést levezette. A gyermekorvost pedig korábban már elítélték egy másik gyermekhalállal végződő ügy, az agárdi fényevők miatt.

Ma folytatódott az L. Csaba és Ada elleni büntetőper a Budapest Környéki Törvényszéken. A házaspár kiskorú sérelmére elkövetett emberölés vádjával áll bíróság előtt. A vádirat szerint csecsemőkorú gyermekük,  L. Endre azért halt meg öt évvel ezelőtt, mert a szülők

nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

Később pedig, amikor egy segítőjük orvost hívott, próbálták megakadályozni a baba megmentését. A kisfiú néhány nappal később a kórházban elhunyt.

Fotó: Marjai János/24.hu

A bizonyítási eljárás során pénteken tanúként meghallgatták a szülésznőt, Márki-Zayné Vincze Feliciát, aki a kis Endre születésénél egy gyakornokkal együtt segédkezett. Bár a protokoll szerint a szülésnél a szintetikus K1-vitaminból, az ún. fitomenadionból a születéskor kell megkapni az első adagot az újszülöttnek, ezúttal ez nem történt meg. A bíró kérdésére Vincze Felicia azt felelte,

csak akkor szokott K-vitamint adni, ha a szülő kéri,

és ő ellátta azzal a tanáccsal L-éket, hogy legkésőbb öt napon belül adjanak a babának K-vitamint, és ez szerepelt a születés után átadott dokumentációban is.  A vádlottak azt vallották, nem emlékeznek arra, hogy ilyen információ elhangzott volna. A bíró szerette volna látni a szülészeti cég szerződését a vádlottakkal, de a szülésznő azt felelte, hogy az már nincs meg.

A cégről

A Te Szülésed Kft. ügyvezetője ebben az időszakban a hódmezővásárhelyi polgármester, Márki-Zay Péter volt. Ez a cég volt az első, amely intézményen kívüli szülésekkel kezdett foglalkozni 2011-ben, mikor a törvény ezt lehetővé tette. 2015 februárjában tragédia árnyékolta be a szülőház működését, egy kisbaba meghalt, de a cég vezetői szerint ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a kicsi intézményen kívül született. Az intézmény a honlapján szereplő értesítés szerint rövidesen, idén márciusban bezár.

Amikor az ügyész azt firtatta, hogy ismerik-e a K-vitamin profilaxisra vonatkozó irányelveket, Márki-Zayné azt felelte, hogy azok amúgy sem jogszabályok. Erre az ügyész azzal reagált, hogy az irányelvek valóban nem törvények, de az egészségügyi törvény szerint kötelező őket betartani.

Pontosítás

A tárgyalótermi hangzavarban nem mindent lehetett pontosan érteni. Márki-Zay Felicia cikkünk megjelenése után pontosítást kért, mert állítja: az ügyész nem vele, hanem a neonatológus orvossal folyatta le a jogszabályokra és irányelvekre vonatkozó vitát.

Szerettük volna megkérdezni Márky-Zay Felíciát a történtekről, illetve azok esetleges összefüggéséről a születésház bezárásával, de a megkeresésünkre ezt reagálta:

 Nem szeretnék nyilatkozni és politikai okokból semmilyen módon sem szeretnék szerepelni az erről szóló hírekben.

A mai tárgyalásra  beidézték a család gyermekorvosát, Mile Gabriellát is. Mile az az orvos, aki az agárdi „fényevő” szekta tagjainak gyermekorvosa is volt. Abban az ügyben, 2016-ban egy kisfiú meghalt, mert halálra éheztették a szülei, akik azt hitték, hogy a „prána-táplálkozás” fogja életben tartani. 2016-ban az orvost foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésért az ügy hatodrendű vádlottjaként két év börtönre ítélték, egy évre felfüggesztve.

15 év börtönt kaptak az agárdi szülők, akik halálra éheztették kisfiukat
A nagyszülők is ennyit kaptak. Nem érzik magukat felelősnek, az apa szerint kisfia a szokásosnál is vidámabban ébredt halála napján.

A bíró ismertette a nyilvános tárgyaláson, hogy a tovább praktizáló Mile ellen jelenleg is közokirat-hamisítás miatt folyik eljárás, ugyanis nem adott be egy BCG-oltást, de kiállította az erről szóló dokumentációt.

Az orvos viszont a mai tárgyaláson váratlanul azt vallotta, hogy ő beadta a gyermeknek a K-vitamint.

Ez azért meglepő, mert a korábbi vallomásban még azt mondta, hogy nem adott K-vitamint, és amikor a baba rosszul lett és a kórházból felhívták telefonon, akkor is ezt mondta.  Arra nem tudott magyarázatot adni, hogy miért emlékszik most hirtelen másként.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu

A bíró Milét többször is figyelmeztette a hamis tanúzás büntetőjogi következményeire, és jelezte, hogy nem hiszi el az állításait. Az orvos semmilyen dokumentummal nem tudta alátámasztani a vallomását, csak a babakönyvet emlegette, amelybe állítása szerint bevezette a K-vitamin profilaxist. A bíró felhívta a figyelmet, hogy ez azért sem lehet igaz, mert akkor korábban is ezt mondta volna, ha pedig a babakönyvben ez szerepel, akkor az csak a gyermek halála után kerülhetett bele, az viszont okirat-hamisítás.

Az abszurd drámába hajló tárgyaláson az ügyész megkérdezte az orvost, hogyan adta be a K-vitamint, mire ő azt felelte, nem emlékszik. Az ügyész kérte, hogy akkor mutassa meg hogyan szokta.

Nem szoktam, hangzott a válasz.

Az L. házaspár diósdi otthonában két gyermeket nevel, az ő orvosuk szintén Mile Gabriella. A bíró kérdésére, hogy ők megkapták-e a kötelező BCG-oltásokat, az apa nemmel felelt.

A tárgyalássorozat következő dátumaként a bíró február 26-át és 28-át jelölte meg. A vádlottak kérték, hogy ne legyen egy héten két tárgyalás, mert ez nekik sok, de a bíró nem vette figyelembe a kérésüket.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik