Belföld

Agyvérzést kapott és kiszáradt az oltásellenes házaspár kisbabája

A gyermekük haláláért felelős szülők mindenkit vádolnak. Az apa műanyag babán mutogatta, szerinte hogyan okozott az orvos sérülést a kisfiúnak. Folytatódik az év egyik legmegrázóbb pere.

Heves hangulatban folytatódott a tanúmeghallgatás L. Csaba és L. Ada büntetőperében. A házaspárt szándékos emberöléssel vádolják.

„RENDBEN VOLTAK A MERIDIÁNOK”

A vádirat szerint csecsemőkorú gyermekük,  L. Endre azért halt meg öt évvel ezelőtt, mert az oltásellenes szülők nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges, kötelezően előírt K-vitamint, és amikor rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost.

Az apa, L. Csaba megtiltotta az orvos bevonását, szerinte a baba jól volt, és „rendben voltak a meridiánjai is”, csak „bukizott.”

Fotó: Marjai János/24.hu

Valójában a gyerek reggel óta hányt, később már sugárban –  nem evett, nem tudott inni, délutánra  a hányása már véres volt. Az orvost egy végveszélyben levő csecsemő megdöbbentő látványa fogadta.  Az ügyeletest végül is L.-ék vendéglátója, a szerdán meghallgatott Cs. Zoltán  hívta a helyszínre, a szülők ekkor minden erejükkel akadályozták a gyermek szakszerű ellátását.

Végül a SOTE I. sz. gyermekgyógyászati klinikáján látták el a csecsemőt, de már nem tudták megmenteni –  a kórházi kezelés ellenére 2013. január 8.-án meghalt.

Január óta a mai a tárgyalás negyedik fordulója, az első két alkalommal a vádlottakat hallgatták meg. E hét szerdán és pénteken tanúkihallgatásokkal és szembesítésekkel folytatódik a büntetőper.

Gyermekgyilkossággal vádolt házaspár pere: a tanú azt állítja, halállal fenyegették
Az oltáskritikus házaspár ellenezte a beteg gyermek orvosi ellátását.

Az ügyeletes doktornő olykor a könnyeivel küszködve tett vallomást. Elmondta: az apa végig hangoztatta, hogy nem kell orvos, a gyerek jól van. A bíró megkérdezte az orvost, civilként is aggasztónak látta volna-e a kicsi állapotát, mire a doktornő egyértelmű igennel felelt. Szerinte a kisfiú

láthatóan nagyon szenvedett, hányt, beesettek voltak a szemei, a kutacsai feszesek – ami megnövekedett koponyaűri nyomásra utal – és fülvérzése volt, ami nem állt el.

Fotó: Marjai János/24.hu

A kérdésre, hogy miért nem tettek semmit a gyerekkel, az anya – a másodrendű vádlott – azt felelte: nem érezte úgy, hogy bármit tenni kellett volna. E tekintetben azonban ellentmondott a legelső, januári vallomásának – akkor azt állította, hogy ő maga is nagyon aggódott a gyermekéért, de a férje hozzájárulása nélkül nem akart orvost hívni, mert „ilyen kérdésekben együtt döntenek.”

Bár ma már próbálják ezt finomítani, L. Csaba és Ada akkoriban hangsúlyozottan orvosellenes nézeteket vallott, vezető szerepük volt az Oltásritikus életvédők szövetsége nevű ezoterikus társaságban. 

ELLENTMONDÁSOK A VÁDLOTTI VALLOMÁSOKBAN

Mint korábban is írtuk, L. Csaba azért nem jött időben, csak órák múlva a kétségbeesett a hívásra, mert egy cserépkályhát javított.  Most azt mondta a tárgyaláson:

Nyakig malterosan úgysem tudtam volna mit tenni.

A gyermek annyira ki volt száradva, hogy nem talált rajta az orvos megfelelő vénát, így feji érbe akarta adni az infúziót, amit az apa kiabálva, hadonászva akadályozott. Később eset-, majd rohamkocsi érkezett, a szülők az egészségügyi személyzettel kiabált, akadályozta a munkát, sőt, később az intenzív osztályon is olyan agresszíven viselkedtek, hogy a biztonsági szolgálatot kellett értesíteni.

A szembesítés során a feleség a doktornőt vádolta azzal, hogy csak a szakmai hibáit akarja palástolni.

Fotó: Marjai János/24.hu

MINDENKI BŰNÖS, CSAK A VÁDLOTTAK ÁRTATLANOK

A bíró kizárta a perből L.-ék korábbi megbízott védőjét, Ada külön kirendelt védőt kapott, mert a bíróság külön-külön akarja vizsgálni a szülők felelősségét.

A tárgyaláson meghallgatták az ügyeleti telefonos asszisztenst, és a mentő sofőrjét is. A vádlottak azt állítják, hogy az ügyelet „elbagatellizálta a hívást”, ami nyilvánvalóan ellentmond annak az állításnak, hogy a gyerek szerintük jól volt. A mentősök szerint viszont az apa arrogáns volt, kiabált,

többször is azt állította, hogy a gyermeke szerveiért jöttek.

Az elsőrendű vádlott szerint a mentősök „azt tartottak agressziónak, hogy tisztában van a jogaival”.

L.-ék szerint a kisbabájuk halálában vétkesek

  • a házigazdák, akik nem biztosítottak megfelelő nyugalmat a gyermek számára,
  • az ügyelet telefonos asszisztense, aki nem mérte fel jól a helyzetet,
  • a kiérkező orvos, akinek nem volt megfelelő felszerelése, mikróban melegített infúzióval akarta „mérgezni” a babát, és „durván nyomkodta a koponyáját, ezert lett agyvérzése”;
  • a mentősök, akik miatt a kisfiú beverte a fejét a kocsiban és megsérült (ráadásul kátyús úton vitték);
  • a kórházi orvosok, akik valami módon eltették láb alól a gyermeket a szerveiért.

Őket azonban a legkisebb felelősség sem terheli, hiszen mindent megtettek, ami gondoskodó szülőtől elvárható. Sőt, minden korábbi állításukat meghazudtolva most azt vallották, hogy a kisbaba megmenekülhetett volna, ha a saját autójukkal viszik kórházba.

Amennyiben a vádirati tényállás bebizonyosodik, a vádlottak a Btk. 160. § alapján 5 és 15 év közötti börtönbüntetésre számíthatnak. L.-ék jelenleg két további kiskorú gyermeket nevelnek budakörnyéki otthonukban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik