Belföld

Élőben nézte végig a sofőr kisfia a ceglédberceli tragédiát – megszólalt a család

Élőben nézte a Facebookon a tragédiát okozó sofőr kisfia, amint az édesapja az egyik pillanatban még boldogan énekel, majd pár másodperccel később belerohan a szemközti sávban érkező homokot szállító teherautóba – tudta meg a 24.hu. Vele és a többi árván maradt gyerekkel egy pszichológusokból és gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberekből álló válságstáb foglalkozik.

Tegnap este voltam a tragédiát okozó sofőr családjánál. A felesége és a két gyereke is nagyon össze van törve lelkileg. A sofőr kisfia élőben látta a Facebookon a balesetet. Az anyuka  nem, mert ő a tragédia pillanatában pont az üzletükben tartózkodott, ahol dolgozott

– mondta megkeresésünkre Székely László, Mikefalva polgármestere.

Székely elmondta még, hogy a hatóságokkal és a biztosítóval karöltve mindent megtesznek azért, hogy anyagilag és lelkileg is segítsék a tragédiában elhunyt hét férfi és két nő gyerekeit és családját.

Nagyon nagy a baj. A sofőr gyerekeivel együtt öt gyerek maradt árván csak az én községemben. A másik településen pedig hét. Úgy tudom, hogy másik két elhunyt közül az egyiknek öt, a másiknak pedig hat gyereke volt. A családsegítők folyamatosan dolgoznak azon, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek a gyerekek. Nagyszülőknél, testvéreknél és rokonoknál igyekeznek elhelyezni őket

– tette hozzá romániai a település első embere.

Ahogy azt korábban megírtuk a kisbuszt vezető Petru nem először okozott súlyos balesetet. Néhány évvel ezelőtt egy ugyancsak szabályosan közlekedő autóba rohant bele. A vétlen kocsi sofőrje kómába esett, a egy utas pedig súlyosan megsérült, de Petru megúszta egy pénzbírsággal. Közben kiderült, hogy a férfi jogosítvány és forgalmi engedély nélkül vezette a kisbuszt. Az ügyben megszólalt a tragédiát okozó férfi testvére is.

A testvérem nagyon jól vezetett. Kedves ember volt. Amikor néhány ismerős felhívta, hogy menjen értük, segített nekik

– nyilatkozta a vétkes sofőr testvére a Digi24-nek.

Az elhunytak mezőgazdasági munkásként dolgoztak Szlovéniában. Egyikük profilján több videó is van arról, hogy mennyire pozitívan fogták fel az életet. Volt, aki évek óta azért járt külföldre dolgozni, hogy fel tudja újítani a házukat. Székely László kérésünkre elmondta, hogy mit lehet tudni a vétkes sofőr családjáról.

Petrunak három fiútestvére van. Az egyik Németországban él és állatokkal foglalkozik. Korábban Petru is sokat dolgozott nyugaton, rendszeresen járt Németországba és  Spanyolországba is. Nemrég beszéltem az elhunyt sofőr testvérével. Azt mondta, hogy már voltak azonosítani a holttestet. A konzulátus tervei szerint még ezen a héten hazaszállítják az elhunytakat. A jövő hét elején pedig várhatóan sor kerül temetésükre is.

Mint korábban megírtuk, Ceglédbercelen kedd este egy román rendszámú kisbusz frontálisan ütközött egy homokot szállító teherautóval. A balesetet a kisbusz egyetlen utasa sem élte túl, mind a kilencen a helyszínen meghaltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik