Több mint 70, a tudomány számára korábban ismeretlen fajt fedeztek fel a Dél-Afrika nyugati részén fekvő Angolában. A szakértők a kevéssé ismert Lisima-fennsíkon végeztek kutatást idén februárban, ahol többek között eddig le nem írt rovarokra, pókokra és lepkékre bukkantak.
A legérdekesebb megfigyelt állatok közé tartozik egy koronás karolópók (Smodicinus sp. nov.), amelynek bizonyos testrészei UV-fény alatt kéken ragyognak. Egy másik kiemelkedő faj, amelyet a szintén a tudomány számára újnak gondolnak, egy olyan pók, amely megjelenésével katicabogarakat utánoz.



Az IFLScience beszámolója szerint a kutatócsoport több mint 100 szitakötőfajt is azonosított a Lisima-fennsíkon, amelyek közül 34-ről korábban nem tudták, hogy ebben a régióban is elterjedt, nyolc pedig új lehet tudomány számára. Mindezek mellett találkoztak 47 szöcske- és tücsökfajjal, köztük egy korábban ismeretlen páncélos tücsökkel (Enyaliopsis sp. nov.), több mint ezer lepkefajjal, amelyek közül 60 lehet új a tudomány számára, 24 kétéltű- és 23 hüllőfajjal, valamint néhány denevérrel is.
A projakt célja az afrikai élőhelyek feltérképezése és megóvása, különös tekintettel az édesvízi medencékre. Angolában az éveken át tartó politikai instabilitás és polgárháború jelentősen megnehezítette a kutatómunkákat, ám napjainkban már elkezdték megtisztítani az országot a taposóaknáktól, és megnyitni a korábban lezárt utakat, így a tudósok számára új lehetőségek nyíltak a kutatásra. Az expedícióról készült tanulmány a ZooKeys című tudományos folyóiratban jelent meg.
Lapunk rendszeresen számol be a tudomány számára új fajok felfedezéséről, korábbi cikkeink a témában alább elérhetők:
