Belföld

Máskor is okozott súlyos balesetet a ceglédberceli tragédiát okozó sofőr

Pár évvel ezelőtt Mikefalván is balesetet okozott az a román sofőr, aki most kedden azt a kisbuszt vezette, amelyik frontálisan ütközött egy teherautóval és a kisbusznak mind a kilenc utasa – köztük a sofőr is – szörnyethalt.

Tizenötnél több gyerek maradt árván a ceglédberceli baleset után
Egy hatgyermekes házaspár is ült a kisbuszban. A román sofőrnek már nem ez volt az első tragikus balesete.

A sofőr a Facebookon élőben közvetítette a baleset előtti másodperceket, hiába figyelmeztették utasai, hogy fejezze be a videózást, ő fittyet hányt a kérésre.

Videón, ahogyan a román sofőr Facebookon közvetíti a kilenc életet követelő ceglédberceli tragédiát
Látható, amikor jön szembe a teherautó, de nem tesz semmit, hogy elkerülje az ütközést. 

A most is vétkes sofőr néhány éve beleszaladt autójával egy szabályosan közlekedő autóba, amelyben két nő utazott. Egyikük kómába esett a baleset után, másikuk súlyos sérülést szenvedett – idézi fel a Bors a mostani tragédiát megelőző esetet.

Az a ceglédberceli útszakasz, ahol a mostani eset történt, amúgy is nagyon veszélyes. Az út nagy része kétsávos, de nagy a forgalom. A 2016-os hivatalos statisztika szerint 16-an haltak meg ezen a részen.

Romániai munkásokat szállított a szintén román sofőr a kisbuszban, Szlovéniából, mezőgazdasági munkából tartottak hazafelé. Gyakori, hogy Romániából a jobb fizetés miatt nyugatra buszoztatják az idénymunkásokat, dolgozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik