Belföld

Orbán imádja, Vidnyánszky utálja a taó-t

Vidnyanszky-Attila(1)(960x640)(3).jpg (Vidnyánszky Attila)
Vidnyanszky-Attila(1)(960x640)(3).jpg (Vidnyánszky Attila)
Az „a magyar színházi élet rákos daganata”. Kemény bírálat a Nemzeti direktorától.

A Népszavának Vidnyánszky Attila elmondja, miért nem foglalkoztatja, hogy vetélytárs nélkül pályázott újabb öt évre a Nemzeti Színház vezetésére. Szerinte a pályáztatás rendszere rossz, ő alkalmas, azt sem tartaná Istentől elrugaszkodottnak, ha a fenntartó csak úgy felkérne valakit egy intézmény vezetésére.

A direktor hosszan beszél a színjátéknak tűnő pályázatokról, a Nemzeti Színház élén eltöltött öt évéről, a látogatottságról, a diákoknak ingyenessé tett rendezéseiről, és

ekkor kerül elő a tao, amiről azt mondja, azzal a nézőszám szempontjából is csodát lehet tenni.

A tao a színházi élet rákos daganata

Vidnyánszky Attila emlékeztet rá, milyen régen harcol ellene, és nemcsak a visszaélések miatt, hanem azért is, mert a tao a művészileg igényes darabok ellen hat. A direktorok csak azért ragaszkodnak hozzá, mert a színházak mögül az önkormányzatok kivonultak.

Ha ma nem lenne tao, több színház anyagilag bedőlne. Még tavaly is elmondtam a Parlamentben a Magyar Kultúra Napján tartott felszólalásomban, hogy a tao a magyar színházi élet rákos daganata.

Nem azt mondja, hogy ne legyen, de mindenképpen változtatna a formáján.

Nála is járt egy 20 százalékos ember

De a mostani botrány hátha kikényszeríti, hogy újragondoljuk az egészet. Morálisan is nehéz a helyzet. Amikor frissen kinevezett igazgató voltam a Nemzetiben, hozzám is eljött egy bank képviselője és azt mondta, hogy feltölti a tao-keretünket, ha visszaadok neki húsz százalékot. Nem akartam durva lenni vele, de erőteljesen jeleztem, hogy jobb lesz, ha távozik. Viszont érdekes kérdés, hogy vajon hányan mentek bele ilyen alkuba?

Azért nem tett feljelentést, mert papíron valószínűleg minden rendben lett volna.

Sajnálatosnak tartja, de jelenleg a törvény könnyen kijátszható, kiskapukat hagy, sok múlik azon, valaki ellenáll-e a kísértésnek.

 És általános tapasztalat, hogy a tao-val kapcsolatos visszaélések legfőbb haszonélvezői egytől egyig a színházi szakma peremén működő, silány minőséget produkáló szervezetek, amelyeket a minőségi művészek közössége nem ismer el. Ez az általános vélemény az igényes szakma képviselői között.

Ő is rendezne olimpiát, a szakmának

Ezt követően szóba kerülnek tervei, a szakmai megosztottság és az, hogy miért ő rendez színházában a legtöbbet. Elárulja azt is, hogy Törőcsik Marinál decemberben járt utoljára, egy órát beszélgettek és nagyon örülne, ha mielőbb meggyógyulna, újra színpadra léphetne. Az egyik legnagyobb vágya, hogy a Nemzetivel a 2019-es szentpétervári Színházi Olimpián méltó módon képviseljék Magyarországot, az utána következő Színházi Olimpiát pedig nálunk rendezzék.

Kiemelt kép: MTI / Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik