Belföld
Az Országgyűlés plenáris ülése

CEU-ügy: könyvégetőkhöz hasonlították a kormányt a Parlamentben

Balog Zoltán sorosozott, Hoffmann Rózsa szerint megszűnt az a világ, amikor előjogok határozták meg, kinek mit lehet.
Korábban a témában:

Balog Zoltán felszólalásával kezdődött kedden a Parlamentben annak a törvényjavaslatnak a megvitatása, amelyet az emberi erőforrások minisztere terjesztett elő a felsőoktatási törvény módosítására.

A miniszter azt mondta: Magyarországnak érdeke, hogy minél több autonóm, nemzetközileg elismert felsőoktatási intézménye legyen, de az ország érdekeit sérti, hogy „olyan nemzetközi befolyásolási kísérleteknek adjon teret, melynek hátterében pénzügyi támogatásokkal befolyást szerezve törvényesen megválasztott kormányt akarjanak ellehetleníteni”. Konkrétan említette Soros György „szervezeteit”, és azt mondta: a CEU alatt az Amerikai Egyesült Államokban bejegyzett, de ott tevékenységet nem végző intézmény értendő.

Mitől minősül külföldi intézménynek egy csak Magyarországon működő felsőoktatási intézmény?

– kérdezte Balog. Szerinte félrevezetés, hogy az intézmény képzései a származási országban nem eredményeznek végzettséget. Ha az lenne a cél, hogy harmadik országbeli felsőoktatási intézmény ne kapjon engedélyt, annak a jelenlegi szabályok alapján is érvényt tudnának szerezni – mondta Balog, hozzátéve, hogy az intézmény is profitálhat abból, ha kormányközi szerződés biztosítja a működését.

Budapest, 2017. április 4.
Palkovics László oktatásért felelõs államtitkár (b) és Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a nemzeti felsõoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslat összevont vitája alatt az Országgyûlés plenáris ülésén 2017. április 4-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
MTI

Azt mondta, állnak a tárgyalások elé az amerikai szövetségi kormánnyal, és az érintett államokkal. Hozzátette, hajlandóak érvek mentén párbeszédet folytatni, de nem „víziók mentén”, amelyek a tanszabadság ellehetetlenítéséről szólnak. Szerinte üzleti érdekekről van szó.

Bárándy Gergely, az MSZP képviselője szerint kár a javaslat szakmai hátterét kutatni, mert az nincs neki, csak politikai motiváció áll a háttérben. Kitért arra, hogy nem kaptak magyarázatot, miért kell különleges eljárásban tárgyalni a javaslatról. Bárándy úgy gondolja,

a törvényjavaslat Soros György megleckéztetéséről szól, mivel ő “az aktuális bűnbak”.

Fodor Gábor független képviselő leszögezte, hogy a Közép-Európai egyetem törvényesen működik Magyarországon.

Vinnai Győző fideszes képviselő a kisebbségi véleményre azt mondta, “kár ekkora patáliát” csapni a kérdés körül. Elmondása szerint azt szeretnék elérni, hogy senki ne állhasson a törvények felett, amiket “még a Soros-egyetemnek” is be kell tartania. Ez a vita szerinte arról szól, hogy felszámolják a szabálytalanságokat, mert a rendetlenség nem tartható fenn a felsőoktatási szférában. Kiemelte, hogy a vita nem arról szól, aminek az ellenzék szeretné beállítani, hanem arról szól, hogy akkor is be kell tartani a törvényeket, ha valaki milliárdos.

A képviselő szerint a magyar egyetemek vezetői várják, hogyan zajlik majd a törvénymódosítás. Vinnai emlékeztet arra, hogy

a mostani javaslat szerint külföldi egyetem csak akkor jogosult két oklevél kiadására, ha származási országában is tényleges oktatási tevékenységet végez.

A szocialisták vezérszónoka, Hiller István emlékeztette a képviselőket, hogy együtt esküdtek fel: Magyarország érdekeit képviselik. Szerinte egy jó színvonalú hazai, nemzetközi elismertséget kivívó intézmény működése Magyarországon nemcsak a magyar felsőoktatás, hanem az egész ország érdeke. Így a Balog Zoltán által beterjesztett törvényjavaslat az ország érdeke ellen van.

Ha olyan nagy teher lenne az ország számára a jelenleg így működő CEU, akkor mondják meg, miért emelte fel a szavát a törvényjavaslat ellen 14 Nobel-díjas és több mint ezer professzor, és miért jelentkezett több város, hogy szívesen fogadja a meglévő feltételek mellett az egyetemet – mondta Hiller.

Szerinte a törvényjavaslat szakmai indíttatása “nulla”, azok a szabálytalanságok, amikre hivatkoznak, minden akkreditációnál előfordulnak, az akkreditációs vizsgálat arra való, hogy felderítse, mi nem szabályos, és ki kell javítani. Emiatt még soha nem hoztak törvénymódosítást, pedig a magyar egyetemek is vétettek hasonló hibákat, most viszont meg akarják szüntetni a CEU-t politikai okokból. Sokkal előbbre való problémák vannak a felsőoktatásban, mint amit az intézményen számon kérnek – vélekedett a szocialista képviselő, aki szerint egyenesebb lenne, ha a kormány nyíltan kimondaná, nem akarja Magyarországon látni az egyetemet.

Hoffmann Rózsa, a KDNP vezérszónoka emlékeztetett: a 2011-ben elfogadott felsőoktatási törvény az intézmények ötévenkénti felülvizsgálatát írta elő, ami a működésre, és nem az ott oktatott tantárgyakra vonatkozik. Vitatja azt az álláspontot, hogy a CEU törvényesen működött, szerinte a 2011-ben lefektetett jogszabályoknak nem felelt meg. A kereszténydemokraták szerint a törvényjavaslat helyes célt szolgál, Hoffmann azt mondta,

megszűnőben van az a világ, amikor az előjogok határozták meg, kinek mit szabad és mit lehet.

Az Országgyűlés plenáris ülése
MTI

Szerinte az egyetemi rangsorokkal is jobb lenne óvatosan bánni, ő látott olyat is, ahol a CEU az ezredik helyen állt. A vasárnapi tüntetésen elhangzottakra reagálva azt mondta, a törvénymódosítás nem korlátozza a szabadságot, mert az oktatott tantárgyakba nem szól bele.

Szávay István jobbikos képviselő szerint ha van Magyarországon Soros-párt, akkor az a Fidesz. Elmondta, a Jobbik gondolkodásától mindig messze állt mindaz, ami Soros Györgyhöz köthető, károsnak tartják az “értékeiket aláásó liberalizmust és a gender-őrületet”. De ugyanúgy távol áll tőlük a Fidesz által gyakorolt “bolsevik típusú hatalomgyakorlás”. Szerinte amíg erről beszélnek, addig sem kell az egészségügy és az oktatás rossz működéséről tárgyalniuk.

Mindig kell egy ellenségkép, addig sem kell az ország valós problémáival foglalkozni, ez most épp a CEU, mondta.

Nem tartja elképzelhetetlennek, hogy nem csak figyelemelterelésről van szó, hanem a kormány “olcsó zsarolgatásba kezdett” a háttérben, megpróbálnak valamilyen megállapodást kizsarolni az Egyesült Államoktól.

Soros György nem a Jobbikba rakta be a lábát, hanem a Fidesz az, ahonnan ki sem vette a mai napig sem, tette hozzá.

Szávay szerint ha a CEU egy fantom-egyetem, akkor Kovács Zoltán kormányszóvivőnek vissza kellene adnia a doktoriját. A képviselő úgy gondolja, meg lehetne vizsgálni azt, sérülnek-e nemzetbiztonsági érdekek egy-egy intézmény működése kapcsán, de nem egy-két nap alatt, egyeztetés nélkül. Szerinte a magyar felsőoktatás problémáit nem úgy kellene megoldani, hogy kicsinálnak egy egyetemet: valódi kérdésekről és valódi problémákról kellene beszélni.

Szél Bernadett, az LMP frakcióvezetője szerint a kormány nem hivatkozhat arra, hogy az országban előjogokat akar megszüntetni, mert ők nem az a politikai közösség, akiknek bármilyen erkölcsi hitele van a választók körében. Úgy gondolja, a miniszterelnök úgy viselkedik, mint egy sértődött diktátor. Elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz megpróbálta megmagyarázni a törvényjavaslat fontosságát, mivel szerinte “már nem csak a lóláb lóg ki, hanem maga a ló”. Hozzátette, hogy nyílt politikai támadást intézni egy egyetem ellen szembemegy az alaptörvénnyel.

A frakcióvezető szerint a kormány ezzel a lépéssel a putyini mintát másolja, azt akarják, hogy csend legyen az országban, mindenkit elhallgattatnának, akinek más a véleménye, mint nekik.

Nem lehet szabadságról beszélni egy olyan országban, ahol az oktatás szabadsága veszélyben kerül, tette hozzá.

Leszögezte, a CEU ügye ebben az országban mindenki ügye.

Szabó Szabolcs, az Együtt függetlenként felszólaló képviselője azt mondta, az oktatási államtitkár helyében már rég lemondott volna, aki egyetemi közegben szocializálódott, nem érthet egyet ilyen törvényjavaslattal. A kormány sunnyog, egyértelmű, hogy Soros Györgyről szól a tervezet – mondta.

Az LMP-s Hadházy Ákos Palkovics László oktatási államtitkárral egy idézetet osztott meg:

a szégyen szerencsére nem tart örökké, ha meghal, megy tovább a leszármazottaira.

A fideszes Pósán László újra azt boncolgatja, hogy a Közép-európai Egyetem és a Central European University két különálló jogi személy, e tekintetben próbál rendet tenni a kormány, az adminisztratív dolgok szerinte könnyen kezelhetők. Szerinte az volt nonszensz, hogy Soros György levelet írt Magyar Bálint akkori oktatási miniszternek, amiben szerinte egy hatályos törvénnyel szemben kért külön elbánást.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) szerint az ügy arról szól, hogy a kormány képes az elképzelhető legnagyobb árulásra a tudomány és gyerekeink jövője ellen, hogy a kormányban ülő tolvajok bűnei ne kerüljenek napvilágra. Nem érdekli őket, hogy rohadnak a kórházak, szétesett az oktatás, több mint négymillióan élnek a létminimum alatt, a középosztály bebukott, gyerekeiket lassan szakmához sem tudják juttatni.

Mindent ellopnak, ami mozdítható, legyen az az állam vagyona, vagy valaki magántulajdona – mondta. Akinek nulla a teljesítménye, annak valakire mindig mutogatnia kell – vélte Kunhalmi, aki a szovjetekhez hasonlította a Fidesz hatalomtechnikáját. Orbán Viktor és környezete retteg és görcsöl a lebukástól és számonkéréstől – mondta. Bízik abban, hogy a CEU-t lelkesen szidalmazó Fidesz-szavazókban is megvan a képesség, hogy felfogják, hogyan használják fel őket a kormányzati lopáshoz.

Vejkey Imre KDNP-s képviselő tömeges törvénysértést emleget a külföldi egyetemek részéről, szerinte azért kell változtatni a törvényen, mert ilyen méretű problémánál felmerül, hogy a szabályozás rossz. Azt mondta, a törvénymódosítás a Közép-európai Egyetemet nem érinti, csak a New York államban bejegyzett Central European University-t, amely Amerikában nem ad ki diplomát, Magyarországon viszont amerikai diplomát ad ki, amit súlyos akkreditációs problémának tart. “Vajon kik és miért védik a CEU fantomegyetem privilégiumait? Azért, mert Soros György alapította?” – morfondírozott.

Szerinte az amerikai követség nyilatkozatából kiderül, hogy Donald Trump kabinetje is szívén viseli a Vejkey által “Soros-egyetemnek” hívott CEU sorsát, ezért nem gondolja, hogy problémát jelentene megállapodni a működéséről az amerikai kormányzattal.

Ikotity István, az LMP képviselője azt mondta: kormánypárti képviselők azt mondták neki, senki nem akarja megszüntetni a CEU-t, de ez nem igaz, Orbán Viktornak ez a célja. Már korábban lehetett hallani, hogy a miniszterelnök kiadta feladatba, hogy ki kell üldözni Soros Györgyöt, aki őt kitaníttatta. Tegyék félre azt a hazugságot, hogy senki nem akarja ellehetetleníteni a CEU-t – kérte a politikus.

Felidézi: Lázár János azzal vádolta az LMP-t, hogy politikai hisztériakeltésre használja az ügyet. A párt viszont a lehető legnagyobb nyugalommal és határozottsággal állítja, hogy a Fidesz rossz irányba vezető úton halad. Ikotity érdekesnek nevezte, hogy az elmúlt hét évben egyszer sem hivatkoztak arra, hogy a CEU törvénytelenül működne, és a felvetett hiányosságokat az intézmény már pótolta. Ez olyan, mintha egy diák nem készítené el a feladatát, másnap pedig azzal várnák, hogy ki van rúgva az iskolából – mondta.

Felemlítette, kik álltak ki a CEU mellett, például a Magyar Tudományos Akadémia elnökétől Sólyom Lászlón át Navracsics Tibor uniós biztosig. Mindezek alapján úgy látja, a Fidesz megy szemben az autópályán. A CEU megtámadása lejáratja az országot és a határon túli magyarok oktatási intézményeinek is kárt okoz – vélekedett. Nem kell szeretni a CEU szellemiségét, de el kell fogadni, hogy életképes, vonzó diplomákat nyújt, sikereket hoz Magyarországnak.

Szelényi Zsuzsanna független képviselő, az Együtt politikusa tudásellenes ámokfutásnak nevezte a kormány tevékenységét. A CEU kiűzése hogyan segíti a debreceni vagy a nyíregyházi egyetem működését? – tette fel a kérdést, és meg is válaszolta: sehogy.

A javaslattal a kormány a könyvégetők felelősségét veszi magára

– mondta.

A jobbikos Szávay István sajnálja, hogy Vejkey elhagyta a termet, megkérdezte volna tőle, el tudja-e magyarázni két összefüggő mondatban, miért baj, hogy a CEU diplomáját Amerikában is elfogadják. “Tényleg ez fogja a magyar egyetemek versenyhátrányát okozni?” – kérdezte. Szerinte épp azért maradhatnak itthon a diákok, mert itt is szerezhetnek ilyen diplomát, máskülönben újabb tömegek hagynák el az országot.

A fideszes Dunai Mónika szerint hatalmas törésvonal mutatkozik a kormánypárti és ellenzéki felszólalások között. A kormánypárt szerinte szakmai vitát folytat a felsőoktatási törvény módosításáról, az ellenzék pedig meghatározhatatlan, láthatatlan világbirodalom érveit és érdekeit képviseli. “Önök nem a magyar emberekről beszélnek, nem a magyar felsőoktatás jobbá tétele lebeg a szemük előtt, de nem is csak az aggodalom, hogy mi lesz a leendő értelmiséggel” – mondta, szerinte

egy terjeszkedő pénzbirodalom csápjaiként terjeszkednek a parlamentben az ellenzékiek.

Azt mondta, olyan felsőoktatási rendszert akarnak működtetni, ahol működik az esélyegyenlőség, fel kell emelni a szavukat, hogy a magyar egyetemeken végzett diákok ne szenvedjenek hátrányt. De hozzáteszi, hogy amikor a magyar egyetemeket félti, a Közép-európai Egyetemről is beszél, mert az egy magyar egyetem, ami a magyar szabályok szerint működik, és nem azonos a CEU-ként ismert intézménnyel, szerinte.

Dunai Mónika úgy véli, az ellenzékiek lebecsülik Trump elnököt és New York kormányzóját, amikor azt mondják, nem képesek kétszer fél év alatt tető alá hozni az elvi megállapodást és a két állam közti megegyezést.

Ismét a szocialista Bárándy Gergely jön, szerinte valóban van különbség a kormánypárti és ellenzéki motiváció között. A kormány a saját érdekét képviseli, de ha kis szabálytalanságokat sem tűrnek, akkor zárjanak be minden felsőoktatási intézményt, az valódi esélyegyenlőséget jelent. Az orosz rezsim egyre több eleme jelenik meg a magyar közéletben, a vezérnek nem kedves egyetemet törvényalkotási eszközökkel tönkreteszik – mutatott rá, hozzátéve, Putyin a tűzrendészeti előírásokra hivatkozva, a magyar kormány az oktatási hivatalt felhasználva teszi ezt.

Turi-Kovács Béla (Fidesz) azt mondta, amikor ez az egyetem Magyarországra jött, ő nem volt boldog, jobban örült volna, ha Prága kapta volna.

Hollik István (KDNP) azt mondja, a vitán úgy érezte magát, mintha “Indexes vagy 444.hu-s cikkek felolvasó estjén lett volna”. Szerinte az ellenzék rémhíreket és álhíreket terjeszt, ezekkel pedig megtéveszt Nobel-díjasokat és közgazdászokat. Úgy gondolja, szó sincs arról, hogy a törvényjavaslat a tanszabadság megszüntetésére irányulna.

A KDNP-s képviselő szerint Soros György egykor levélben fordult az akkori oktatási miniszterhez, hogy egy magyar egyetem diákjai végső soron amerikai diplomát kaphassanak, ezt igazságtalan helyzetnek tartja, amit meg kell szüntetni.

Ha a Fidesz-KDNP a tanszabadságot szeretné megszüntetni, már rég megszüntette volna a CEU három szakját

– mondta Hollik, utalva az egyetem gender studies mesterszakjaira.

Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselő szerint Hollik István nem is érti, miről folyik ez a vita, egy másik jobbikos képviselő, Szilágyi György szerint nem játszadozhatnak a felsőoktatással azért, mert Orbán Viktor már nem szereti úgy Soros Györgyöt, mint rég.

A mostani rendszer nem más, mint a Kádár-rendszer újraélesztett paródiája, mondta.

A jobbikos Szávay István szerint a magyar felsőoktatás versenyhátrányát nem úgy kell megszüntetni, hogy egy versenyelőnyben lévő intézményt eltüntetnek. A kormány szemére vetette, hogy még az SZDSZ-es kormány alatt is kétszer annyi pénz jutott a felsőoktatásra, mint most, szerinte az igazi versenyhátrányt ez okozza.

Palkovics László államtitkár jön, aki az előterjesztők nevében reagál a vitában elhangzottakra. Ő is arról beszél, hogy a Magyarországon bejegyzett Közép-európai Egyetem működését a törvénymódosítás nem érinti. Azt állítja, végeztek hatásvizsgálatot, és szerinte egy jogtechnikai módosításról van szó, ami rendezi a helyzetet.

A törvényt végül az Országgyűlés megszavazta, a szavazást Szabó Szabolcs független képviselő, az Együtt politikusa szirénázással próbálta megzavarni.

Az elmúlt egy hét történései:

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.