Belföld

Most a CEU, de ki a követező? – tüntetést szerveznek vasárnapra a szabad oktatásért

Ahogyan korábban beszámoltunk róla: a Fidesz-KDNP minden erejével nekiment a Soros György által alapított CEU-nak. Miután  kijött egy jelentés a külföldi egyetemek Magyarországi működéséről, amelyben azt írják, hogy a CEU szabálytalanul működik, kormány benyújtott egy törvényjavaslatot a felsőoktatási törvény módosításáról. Ebben szinte ellehetetlenítenék a CEU működését.

A törvényjavaslat benyújtása óta rengetegen kiálltak már a CEU mellett, többek közt az MTA bizottságai, az amerikai külügyminisztérium vagy az ELTE médiaszaka is, sőt már levelet írt 14 Nobel-díjas, és több mint 100 tudós is a kormánynak.

Közben pedig már egy tüntetés is szerveződik, az esemény neve: Most a CEU, de ki a következő? – Tüntetés a szabad oktatásért. Létrehozói azt írják:

Egy független, alulról szerveződő csoport vagyunk, akik szót akarnak emelni a felsőoktatási törvény módosítása ellen. A csoport magyar és külföldi diákokból, hallgatókból, oktatókból és támogatókból áll.

A CEU melletti kiállás vasárnap délután ötkor kezdődik, a gyülekező a Budapesti Corvinus Egyetem előtt lesz, onnan haladnak tovább az ELTE és a CEU felé, majd a Kossuth téren fejeződik be a menet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik