Derékig gázolunk a jóindulatú szexizmusban, »a nők csodálatosak« jellegű szövegektől már mindenkinek a hátán feláll a szőr
– vezette fel a Nőkért Egyesület elnöke, Antoni Rita azt a nőnapi beszélgetést, amelyen az ünnep eredeti tartalmának megfelelően virágcsokrok helyett a nők magyarországi helyzete volt terítéken. Bár komoly létszámú közönség gyűlt össze, az azért feltűnő volt, hogy férfi nem nagyon volt az érdeklődők között.
Pedig volt miről beszélni – nem lehet például elégszer elmondani, mennyire kevés a nő a politikában. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség elnöke, Juhász Borbála rámutatott: a rendszerváltás óta eltelt években nem ment 10-11 százalék fölé a nők aránya a parlamentben, ami semmiképpen nem tükrözi a lakosság összetételét.
Olyan, mintha csupa dunántúli képviselné az egész országot
– mutatott rá. A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség egyébként a legnagyobb feminista ernyőszervezetként kiáll a női kvóta mellett, amit átmeneti intézkedésnek tart annak érdekében, hogy bekerüljenek a nők a politikába. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják: bár lehet enyhébb eszközöket is alkalmazni, hogy segítsék ezt a folyamatot, de ezek nem hoznak átütő eredményt. Arról akkor lehetne beszélni, ha legalább 40 százalék körül lenne a nők aránya a törvényhozásban.
Láthatatlan női teljesítmények
Dr. Nagy Beáta szociológus, a Corvinus Egyetem tanára azt mondta: úgy érzi, mintha két Magyarország lenne. Az egyetemen a fiatalok nagy része határozottan nyitottabb, mint tíz éve, ha előkerül a nemi egyenlőség kérdése, mindenki érti, miről van szó. A másik fele a magyar valóságnak, amikor tudománytalan, buta támadások érik a „genderideológiát”, amelyek egyre komolyabbnak látszanak, és már kezdeni kell valamit velük.
Szerinte az jó, hogy indul egy társadalmi nemek tanulmánya szak, de
Pozitív példaként említette, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László bizottságot hozott létre, hogy vizsgálja, miért nem juthatnak előrébb a nők a tudományos életben.
A szociológus szerint azután vált világossá a probléma, hogy 2015-ben az akadémia levelező tagjai közé egyetlen nőt sem választottak. Kifejtette: a női teljesítmények nagyon sokszor láthatatlanok maradnak, elég csak a kizárólag férfi résztvevőkkel szervezett kerekasztalokra gondolni.
Szabó Eszter Ágnes képzőművész (a legendás Nagymamám, Zalai Imréné találkozása David Bowie-val falvédő alkotója) arról beszélt, hogy nemcsak a férfiakat kell meggyőzni arról, hogyan viszonyuljanak a nőkhöz, hanem a nőkkel is nagyon sokat kell foglalkozni. Sok olyan helyzettel találkozott, amikor a nők saját magukat passziválták, felhagytak a kreatív tevékenységekkel is – ezt meg kell fordítani, az ország minden területén, de legfőképpen vidéken.
Nótár Ilona kulturális antropológus azt mondta: hatalmas út volt számára, hogy feminista nőként állhasson ki. Amikor elindult a pályáján, folyton azt hallotta, hogy cigányként nem érhet el semmit, cigány nőként pedig ez háromszorosan igaz. Tradicionális cigány közösségben nőtt fel, ahol a női és férfi szerepek nagyon leosztottak és átjárhatatlanok.
Említette: ő az anyja előtt soha nem beszélhetett a szexualitásról, pedig fel kell törni a tabukat. Például beszélni kell a roma nőknek a testükről, mert az, hogy korábban halnak, az egészségügyi prevenció hiányának tudható be. A saját lánya előtt már nincsenek meg ezek a tabuk, kijárta előtte az utat – mondta.
Kiskirályokra bízzák a szülő nőket
Károlyi Natália dúla a magyar anyák képviseletében szólalt fel. Mint mondta, az anyaság és a szülés is feminista ügy, és a női mozgalom nagy eredménye, hogy az anyaság már nem kötelesség, hanem választható. Annak is itt az ideje, hogy tájékozott döntést hozhassanak a nők, hogy szeretnének-e anyák lenni – mondta. Támogatást kell kapniuk, hogy ebbe az életszakaszba úgy lépjenek be, ahogyan szeretnének. Ehhez ad segítséget az EMMA vonal is, amelynek Károlyi Natália önkéntese – itt a várandósággal, szüléssel, gyermekággyal kapcsolatos kérdésekben nyújtanak tájékoztatást.
Beszélt a szülészeti erőszakról: azt mondta,
azért is kell ezt felszámolni, hogy a nőknek az anyaságért ne kelljen megnyomorítani a testüket.
A szülés kérdésében a nők kompetenciája kétségbevonhatatlan, ehhez képest emberemlékezet óta a patriarchátus próbálja ellenőrzése alatt tartani a szülést.
Az orvosok a tekintély és hatalomgyakorlás szemszögéből mondják meg, mi szerintük a normális és kívánatos, az anyákat infantilizálják, páciensi szerepbe kényszerítik, partneri viszony helyett alárendelik őket – mondta. A rendszer visszaél azzal a helyzettel, hogy a nők a szülésnél mások segítségére szorulnak.
A meglévő orvosi modell nem tájékoztatja a nőket, nem ad szabad döntést, visszatartja tőlük az információt. Nincs egységes szülészeti-nőgyógyászati protokoll, a helyi „kiskirályok” gyakorlatára vannak bízva a nők. A dúla szerint nem lehet elfogadni a XXI. században, hogy embertelen hangnemben beszéljenek a nőkkel, akik épp életet adnak a gyermeküknek, „kiteljesítik a női princípiumot”, amiről olyan szép szóvirágokkal beszél a mostani vezetés.
Sokszor ha megkérdezik az anyák, hogy miért van szükség egy beavatkozásra, nincs más érv, mint hogy „az orvos jobban tudja” – mutatott rá. Így előfordul például, hogy a nők tiltakozása ellenére is végrehajtják a gátmetszést. Végső soron
Közös akarat?
Betlen Anna közgazdász arról beszélt, hogy a prostitúcióban hogyan jelenik meg a nők önrendelkezése. Az egyik álláspont szerint a prostitúció két felnőtt, szabadon döntő személy alkuja, ő azonban ezzel nem ért egyet, úgy látja: a rendszer az emberkereskedelemre épül.
Németországban, Hollandiában és számos más országban legális tevékenység a prostitúció, úgy vélik, hogy ezzel leválasztható az olyan bűncselekményekről, mint a kényszerítés, az emberkereskedelem, vagy a gyermekprostitúció. A skandináv országok modellje viszont a prostitúciót igénybe vevőket bünteti, és ez tűnik működőképesebbnek: Svédországban ennek köszönhetően nagyon lecsökkent az emberkereskedelem áldozatainak száma, a társadalom pedig mind jobban elutasítja a prostitúciót.
A vita arról zajlik, hogy van-e közös akaraton alapuló prostitúció. Vannak nők, akik azt mondják, önként választották ezt és ki tudnak szállni, ha akarnak, ám felmerül ezzel kapcsolatban, hogy
Vagyis azon kevesek szabadságát, akik úgy élik meg, hogy szabadon dönthetnek a helyzetükről, épp az a sokaság biztosítja, amelynek tagjai nem mondhatnak nemet.
A bántalmazott nők védelme a férfi áldozatok javára is válhat
A beszélgetés során szóba került az Európa Tanács nők elleni erőszakról szóló egyezménye, az isztambuli egyezmény is, amellyel már többször foglalkoztunk a 24.hu-n. Juhász Borbála elmondta: konzervatív kezdeményezésre indult egy aláírásgyűjtés, hogy ne ratifikálják az egyezményt, mert arra a genderszemlélet „trójai falovaként” tekintenek.
Tulajdonképpen csak arról van szó, hogy az egyezmény preambulumában szó esik a társadalmi nem fogalmáról is, amely pusztán arról szól, hogy társadalmi konstrukció, hogy mire szocializálják a férfiakat és a nőket, de az összegyűlt hatezer aláírásra már kormánypárti politikusok is hivatkoznak, vagyis még fennáll annak a lehetősége, hogy kihátrálnak belőle.
A közönség egyik tagja felvetette azt is, hogy lehetnek, akik azt kifogásolják az egyezményben, hogy nők elleni erőszakról van benne szó, miközben férfiak is lehetnek a kapcsolati erőszak áldozatai. Antoni Rita erre úgy érvelt: a nők nemialapú erőszak áldozatai,
Ha lenne egy hatékony áldozatvédelmi rendszer, amit az egyezmény előír, az a férfi áldozatoknak is javára válna – mutatott rá.
