Ez biztos, miután hosszú idő után van olyan komolyan vehető politikus, aki bejelentkezett az ellenzéki vezető szerepére. Ez a baloldali, liberális körben már önmagában is szokatlan lehet, ahogy az is, hogy Botka László, a lehetséges kormányfőjelölt azonnal hadat üzent Gyurcsány Ferencnek. Ennek köszönhetően gyorsan ki is derülhet, hogy Botka valódi leader vagy csupán médiapartizán, aki elbábozza: kész az ország irányítására, hogy aztán, ha küzdenie kell, sértődötten visszavonulhasson Szegedre.
Botka fellépése, valamint a Momentum Mozgalom sikeres olimpiai aláírásgyűjtési akciója tovább bonyolította az amúgy is megoldhatatlannak látszó képletet. Az utóbbi hét évben ritkán volt ekkora esély arra, hogy a közbeszédben baloldalként meghatározott politikai közösség végzetes vereséget szenvedjen a 2018-as választásokon. Igaz, most halvány remény azért mutatkozik rá, hogy valódi, választáson már bizonyított politikussal, ne pedig értelmiségi szalonok közgazdász-vetélkedőin előkelő helyen végző makroszakértőkkel próbálkozzon a voksoláson.
Ezúttal nem tartalmi ügyekre fókuszálunk, noha Botka e téren is meglepetést okozott. Valódi baloldali válaszokat tett az asztalra, kész a feltétel nélküli alapjövedelem tesztelésére bizonyos régiókban, miként az oligarchaadó bevezetésére is. Ha még meghallaná Szigetvári Viktor ötletét, amely az Orbán-érdekkör ebül szerzett vagyonának államosítását helyezi kilátásba, egyúttal erőteljesebb állításokkal szólna a szociális, egyenlőtlenségi témában, figyelemre méltó történetet tudna mondani a választóknak.
Ám ezúttal a forma határozza meg a létet. Mert valóban nincs ugyan értelme radikális tartalmi megújulás nélkül elképzelni az Orbán utáni Magyarországot, ám ennek szükséges feltétele a forma kialakítása. Azaz le kell játszani a meccseket az ellenzéki térfélen a választások előtt. Azt pedig már érteniük kell a politikusoknak, hogy ennek a módja nem a tárgyalás, hanem a politikai verseny, ha úgy tetszik: a harc. 2014 már megmutatta, mi történik, ha az érintettek az asztalnál számolják ki az eredményt, miközben a tervezésből kihagyják a választópolgárokat. Botka bemondta, hogy Gyurcsány Ferenccel nincs tovább. Az LMP meg azt, hogy Botkával nincs, a Momentum Mozgalom meg azt, senkivel nincs. Erre az űrdemokraták ijedten a szívükhöz kaptak, hogy miként lesz ebből teljes és totális és nagy összefogás. Ám ideje megérteni: ideális esetben sehogy. Akkor viszont mi lehet? Nézzük a forgatókönyveket.
Fotó: MTI/Mohai Balázs
Demokratikus koalíció a DK nélkül
Kezdődött azzal, hogy az MSZP és a DK, ilyen-olyan módszerekkel, de hidegre tette az előválasztás ötletét. Pedig az olyan innováció lehetett volna, amire a baloldal régóta vár.
Méghozzá azért, mert rákényszerítette volna a szereplőket, hogy a legjobb jelöltet küldjék ringbe minden körzetben, mert a pártvezetőknek el kellett volna látogatniuk olyan területekre, ahová még szórólapjaik sem jutottak el az utóbbi évtizedben, miközben mobilizálhatták volna a helyi közösségeket, kiemelkedhettek volna tehetségek, akiknek amúgy nincs esélye az előrejutásra, mert a pártstruktúrák fojtják a megújulást, el kellett volna mesélni a végeken, miért akarják leváltani Orbán Viktort, arról nem szólva, hogy látványos, a politikai napirend tematizálására alkalmas politikai versenyt láthattunk volna az ellenzéki térfélen. És sorolhatnánk még az érveket sokáig.
Az ötlet csöndes kinyírása arra mutatott, a hagyományos baloldali és liberális pártok (MSZP, DK) kiegyeznek, a kisebb szereplőknek pedig felajánlják a csatlakozás lehetőségét, s nekivágnak a 2018-as választásnak. Hogy aztán magabiztosan elveszítsék azt.
Ennek a változatnak a valószínűsége azonban csökken, ha – az előválasztás ötletét még Tóbiás József pártelnökkel együtt felkaroló, majd elengedő, azt ma már irreálisnak tartó – Botka László lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Merthogy a szegedi polgármester nem hajlandó csatába menni a 98 százalékos eredménnyel DK-elnökké választott Gyurcsánnyal. Ám nélküle meg DK nincs, legalábbis a párt önértelmezésének alapja a korábbi kormányfő személye. Szinte kizárt, hogy nélküle bármibe belemenjen a DK, még ha elméletileg létezik is kompromisszum. (Például Gyurcsány neve nem szerepel a listán, de az MSZP lemond a javára egy biztosan nyerő körzetről, ilyen lehet a XIII. kerület.)
Bajnai nemhogy nem merte kivégezni a 2014-es választások előtt az akkor még olykor egy százalékon álló DK-t, de még meg is ijedt attól, hogy a kiszorítás nyomán a Gyurcsány-párt elkezdett erősödni. Gyurcsány kihasználta, hogy Bajnaiban nincs politikai könyörtelenség (értsd: realizmus), a parlamenti küszöb határára hozta pártját, amivel az ellenzéki osztozkodásban megkerülhetetlenné tette. Abban biztosak lehetünk, Gyurcsány most sem adja majd fel a meccset, ha háborúznia kell Botkával.
Amire pedig azért van jó esély, mert a szegedi polgármester tárgyalási alap a többi ellenzéki párt számára. Nincs egyetlen sem, amelyik természetes szövetségesnek tekintené, ám az aktuális nemek nem feltétlenül jelentenek sohát. Főként azért, mert a választási matematika kegyetlen tantárgy, a voksoláshoz közeledve a szereplők számára nyilvánvalóvá válhat, hogy valamiféle együttműködés nélkül történetük véget érthet. Ez pedig mozgásteret jelent. Ahhoz mindenképpen eleget, hogy eljátsszunk minden – ma kevéssé valószínűtlennek látszó – kimenetellel is.
A látványos visszautasítás ellenére érdekes verzió az, hogy az MSZP megállapodik az LMP-vel. Ez azt jelentené, hogy a szocialisták a bizonytalanok, illetve az eltökélt antigyurcsányisták számára elfogadhatóbb, kvázi új párttal váltaná fel a DK-t. Ha ez megtörténik, Botka pedig potens vezetőnek tűnik, Gyurcsány újabb hatalmas kihívással találja szembe magát, a vereség pedig karrierje végét is jelentheti. (Ez igaz akkor is, ha az MSZP az Együtt-tel, s nem az LMP-vel állapodik meg, de a DK-t ugyanúgy kihagyja.) Övé ugyan az egyik legelkötelezettebb szavazótábor, ám e közösségnek az antiorbánizmus legalább olyan erős összetartó ereje, mint a korábbi kormányfő. Azaz ha a választók esélyt látnak arra, hogy Botka és a mögé felsorakozó csapat abszolút többség alá küldi Orbánt, akár ott is hagyhatják a DK-t, amelynek ilyen környezetben irdatlan kihívás lenne a küszöb megugrása.
Ám ez nem lenne lehetetlen, mert Gyurcsány az ilyen helyzetekben teljesít a legjobban. Meglehet, képes lenne elhitetni ötszázaléknyi választóval, hogy ő azért maradt egyedül, mert állhatatos, „megvesztegethetetlen” ellenzéke Orbánnak, míg a megalkuvók/megvásároltak (LMP/MSZP) asszisztálnak Orbán rendszerének fenntartásához.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Pillanatkép a Momentumról
Ha az MSZP az LMP-vel egyezik ki, az szinte kilátástalan helyzetet teremt az Együtt és Párbeszéd számára. Még akkor is, ha megvalósul a két párt régóta suttogott újraegyesülése. A pártpáros ugyanis légüres térben találja magát. Az egyik oldalon az MSZP vezette erő, a másikon a Momentum Mozgalom szorítja. Az olimpiai aláírásgyűjtés sikerével bemutatkozó szervezet párttá alakulva azt a választói csoportot rabolhatja el, amely ma az Együtt és a Párbeszéd (és az LMP) esélyét jelenti. Ha az Együtt és a Párbeszéd, az LMP és a Momentum külön indul el, szinte kizárt, hogy egynél több bejusson a parlamentbe. De az sem biztos, hogy bármelyiküknek sikerül.
Ha az LMP megállapodna a szocialistákkal, az Együtt és a Párbeszéd helyzete akkor is nehéz lenne. Logikus lenne rákapaszkodnia erre a szövetségre, amellyel majdnem teljes lenne az antigyurcsányista és antiorbánista koalíció. Arra azonban lényegileg nincs esély, hogy az LMP és az Együtt-P egyszerre legyen együtt egy szövetségben. Már csak azért sem, mert mély személyi ellentétek feszítik a szereplőket (a Párbeszédet LMP-ből kivált politikusok alapították), arról nem szólva, hogy politikai érdekük is a közvetlen rivális tönkretétele (azaz együttműködésen kívül tartása). Ennek nyomán az látszik logikusnak, hogy vagy az LMP, vagy az Együtt-PM dolgozik együtt a szocialistákkal, de a kettő együtt nem. (A liberális baráti köröknek tűnő szervezetekre, mint a Liberálisok vagy a MOMA, kegyeleti okokból nem térünk ki.)
A Momentum Mozgalom ugyanis alapvetően változtatta meg a térképet. A többi szereplőnek nehezen kezelhető kihívást jelent. Még akkor is, ha erejéről egyelőre semmit nem tudunk. Az biztos, hogy a mozgalom, miként elődei (az LMP, majd az alapításkori Együtt), a hagyományos pártokkal szemben épült fel, identitása alapja a különállás. Így szinte biztosan egyedül fut neki a választásoknak, ami viszont olyasmit jelent, amivel eddig nem találkozott: politikai háborút. Ha Bajnai nem tudta/merte kiütni a DK-t, Botkának le kell győznie a Momentumot, ha az nem társul vele. Mert szüksége van arra a pár százalékra is, amit a fiatalok elvihetnek tőle, miközben nincs szüksége arra, hogy bent a parlamentben készülhessenek a 2022-es választásra.
Ha összecsapnak, akkor derül majd ki, mire képes a Momentum. Merthogy az új mozgalom az olimpiai projekt idején kegyelmi állapotban működött, a velük trollkodó pártokat lehurrogták, régen látott médiaszimpátia követte munkásságukat.
Ez azonban ma még csak távoli cél. Bár a nyilvánosságban úgy tűnik fel, mintha Fekete-Győr Andrásék kvázi Orbán Viktor kihívói lennének, de a Momentum egy szűz szervezet, amely párszázalékos támogatottságért küzd majd a következő hónapokban. Ráadásul úgy teszi ezt, hogy ügyét máris kiszedte a nyilvánosságból a Fidesz, hiszen visszavonta az olimpiai pályázatot. Máris látszik, mekkora kihívás lesz a Momentumnak az egy ügyre koncentráló, kegyelmi időszak utáni periódus. Mert a második téma, az ügynökakták kérdése nem konkurál az olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezéssel. Arról nem szólva, hogy már most elkezdődnek majd a meccsek, az LMP nyilván nem adja fontos ügyét, Botka pedig máris világossá tette: még nincs dolga a Momentummal.
De bármit mond is a mozgalomról, találkozik majd bírálatokkal, mert, ugye, itt vannak a tehetséges fiatalok, akiket nem bántani, hanem segíteni kellene.
Ám aki így érvel, az nem látott még politikát. Ha Botka László – vagy bárki más a Fideszen kívüli világból – egyszer Magyarország miniszterelnöke akar lenni, le kell győznie, maga mögé kell sorakoztatnia előbb a saját oldalán a többieket, hogy megépítse pártját és szavazótáborát. (Ennek lenyomata a Jobbik középre indulási kísérlete is, s politikatörténeti lenyomata Orbán Viktor útja, amelynek során hullottak a Fidesz mellett a jobboldali pártok, amerre járt. A részletekért érdemes például a kisgazdák históriáját fellapozni.)
Immár a Momentummal is pártként kell számolni. Ez a párt, vezetői nyilatkozatai szerint, le akarja váltani a jelenlegi elitet, a pártokat, nem működik együtt senkivel.
Azaz azon túl vagyunk, hogy a Momentum beszállt, nyert, nemzedéki történetük sokak számára vonzó, páratlan politikai bravúrt hajtottak végre, s ritkán látott esélyt kaptak, hogy megvessék a lábukat. Most dől majd el, alkalmasak-e politikai szerepre. Ha nem sikerül 2018-ban bejutniuk a parlamentbe, abba belebukhatnak. Az LMP ennek ellenkezőjét sem bírta ki a 2010-es választás után.
E tárgyalt verziókban abból indultunk ki, hogy a DK magára marad, mert Gyurcsány Ferenc az, aki a többi szereplő számára elfogadhatatlan, miközben a választópolgárok többsége számára is nemkívánatos személy. Az is alapvetés, hogy a Momentum nem szövetkezik. Botka viszont megpróbál valamiféle szövetséget építeni.
Fotó: Neményi Márton
Elméleti ellenzéktan
Csakhogy ha félretesszük az elméleti játékot, akkor kikötünk a ma legvalószínűbb forgatókönyvnél. Ami az: Botka László hamarosan kiszáll a játékból, azzal az ürüggyel, hogy nem teljesültek a feltételei, a szocialisták Fidesz-kollaboránsai ennek önfeledten örülnek, a DK nem adja Gyurcsányt, a többiek nem mennek bele az előválasztás nélküli közöslista-készítésbe. Mindennek nyomán az MSZP a DK-val indul közösen, az Együtt a Párbeszéddel szövetkezik, az LMP és a Momentum külön-külön startol. Ha így lenne, az LMP és az Együtt-PM alighanem elbukna, miként a Momentum bejutása is kérdéses lenne.
Azaz az ellenzék totális vereséget szenvedne, Orbán Viktor pedig újabb négy évig óriási többséggel a háta mögött kormányozná Magyarországot. Vagyis a Botka lapunknak adott interjújában mondottak valósulnának meg: az történik, hogy nem kapnak észbe és nem lesz kormányváltás.
Az hétszentség.
