Belföld

Ki mondta kinek? „A szolidaritás halott, és a gyilkosai az Európai Bizottságban ülnek”

Úgysem találná ki.

Felháborító, elfogadhatatlan, gazdasági hatásai miatt pedig embertelen az Európai Bizottság javaslata, amelynek elfogadása esetén a tagállamoknak negyedmillió eurót kellene fizetniük minden be nem fogadott migráns után – mondta az MTI-nek szombaton ifjabb Lomnici Zoltán, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) szóvivője, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány közjogi kabinetjének vezetője.

Ifjabb Lomnici Zoltán szerint ez az elgondolás egyértelműen szembemegy az európai közösség megálmodóinak meggyőződésével, akik az önkéntességet, a szabadságot és a szolidaritást tekintették az együttműködés alapjának.

A szolidaritás halott, és a gyilkosai az Európai Bizottságban ülnek”

– mondta ő.

Utalt arra is: az Európai Bíróság gyakorlata szerint a közös politikáknál figyelembe kell venni az egyes államok teherbíró képességét, és nem lehet azokat egyenlő mércével mérni. Magyarország ebben a költségvetési ciklusban 24 millió eurót költhet menekültek befogadását és integrálását szolgáló rendszerekre, 40 milliót pedig a schengeni határok védelmére és a vízumok kezelésére.

Már 96 migráns elutasítása és az ebből fakadó büntetés lefedné a teljes keretösszeget – mondta Lomnici, hozzátéve, már tavaly ezernél több migráns befogadásáról volt szó egy állandó mechanizmus keretében, így – ha elfogadják a javaslatot – pillanatok alatt lenullázódnának ezek a források.

Érthetetlennek nevezett, emlékeztetett és bocsánatkérésre is felszólított

A szóvivő érthetetlennek nevezte, hogy miközben egy költségvetési ciklusban egy uniós polgárra mintegy egymillió forintnyi közösségi költségvetési forrás jut, addig a be nem fogadott illegális migránsok mindegyikéért 78 millió forintot kell fizetni. Emlékeztetett arra: Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője már tavaly is elviselhetetlen tehernek nevezte az egy migráns ellátására jutó 130 ezer forintot.

Lomnici bocsánatkérésre szólította fel a baloldalt, amely szavai szerint most nem utasítja el a kvótát, noha a 2004. végi, a külhoni magyarok kettős állampolgárságáról szóló népszavazás kampányában sokkal enyhébb, „ráadásul hazug módon megjelölt következményekre” hivatkozva biztatott a nemmel voksolásra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik