Belföld

Hét halott egy éjszaka alatt az utakon

Autóban vesztette életét 5 ember, egy motoros és egy gyalogos is baleset áldozata lett.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Encs és Gibárt között árokba hajtott és felborult egy autó reggel 7 körül.  A hátsó ülésen utazó férfi kizuhant és meghalt, a sofőr súlyos, a mellette ülő utasa könnyebb sérülést szenvedett.

Halálra gázolt egy gyalogost egy autó az M3-as autópálya Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán, Nyíregyháza közelében szombatra virradó éjszaka. Az áldozat egy 57 éves gégényi férfi. Arról nincs hír, hogy került éjjel az autópályára.

Vas megyében, Csepreg és Horvátzsidány között egy irányíthatatlanná vált személykocsi egyik utasa halt meg szombat hajnalban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az autóból egy ember kirepült, ő a helyszínen életét vesztette, egy másik beszorult a roncsba, őt a csepregi tűzoltók szabadították ki.

Szabadszállásnál egy motoros szenvedett halálos balesetet. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szerint hajnali fél 5 körül árokba csapódott a motor eddig tisztázatlan körülmények miatt.

Közben a Mór közelében történt péntek esti baleset harmadik utasa is meghalt a kórházban – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.

A 81-es főúton Mór és Felsődobos között busszal ütközött egy autó. A buszban nem sérült meg senki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik