Belföld

Kövér szerint ez volt a legnagyobb kudarc

Nem sikerült felemelni a társadalom alsó rétegét, nem jutottunk közelebb az európai átlaghoz - elemezte a házelnök a rendszerváltás óta eltelt 25 évet.

Kövér László Pápán, a Szent István Római Katolikus Általános Iskola aulájában a Rendszerváltozás címmel tartott előadást. Az elmúlt huszonöt évben nem váltak valóra azok a várakozások, amelyek a rendszerváltás időszakában, sokakban talán túlzott elvárásként megfogalmazódtak – idézi őt az MTI. 1990-ben sokan abban bíztak, hogy a szerencsésebb sorsú országok és Magyarország között megszűnik az életszínvonalbeli különbség, ebben azonban csalatkoznunk kellett – jelentette ki.

Kudarc a vágyainkhoz képest

Az elmúlt évtizedek legnagyobb kudarcának a házelnök azt nevezte, hogy nem sikerült “felemelni” azokat, akik a 90-es években “alul voltak”. “Hajlamosak vagyunk mindent a politikusok nyakába varrni, pedig tartozunk magunknak annyival, hogy közösségként vessünk számot arról, hogy mit rontottunk el, és mit értünk el együtt az elmúlt időszakban” – fogalmazott Kövér László. Úgy vélte, hogy az elmúlt 25 év a vágyainkhoz, reményeinkhez képest kudarcnak minősíthető.

Az egész Közép-európai térségről elmondható, hogy nem jutott közelebb az európai átlaghoz, bár voltak hazánknál szerencsésebb országok, mint például Lengyelország, ahol elengedték az államadósságot, vagy Csehország és Szlovénia, amely jobban teljesített – fejtette ki a házelnök. Összességében azonban kijelenthető, hogy az egész térség fejlettsége elmarad a várakozásoktól beleértve az uniós csatlakozást követő időszakot is – szögezte le Kövér László.

Van remény

Bár a politikai és gazdasági átalakítás 1996-ig megtörtént, de nem történt meg a társadalom átalakítása, vagyis nem sikerült azt elérni, hogy az emberek többsége a saját erejéből képessé váljon a felemelkedésre. A kudarc egyik okaként arról beszélt, hogy a rendszerben való gondolkodásnak része az, ami “az emberek fejében van”, a sztereotípiák átalakításához hosszú időre van szükség. Az elmaradás részben az öröklött államadósságból fakad, másrészt pedig még a rendszerváltozást megelőzően “kettészakadt magyar elit” hozta magával az új világba. Ha “sorskérdés merült fel, mindig háborúzott az elit” – mondta.

A házelnök szerint a következő néhány esztendő mindezek ellenére mégis “reményteli” lehet hazánkban, hiszen a 2020-ig tartó uniós ciklusban jelentős összeg áramlik majd az országba, amely az életszínvonal emelkedését hozhatja. Emellett a keresztény meggyőződés alapján terjesztett értékek képviselete hozhat pozitív változást

Ajánlott videó

Olvasói sztorik