Minden erőmű veszélyes üzem. Paks filozófiailag biztonságos. Tanultunk Fukusimából. Akik dózist kaptak, mind élnek. Lelátogatott hozzánk a miniszterelnök. A rengeteg szót nem használnám.
Két kérdésem van.
Többre számítottam.
Széles kérdések. Az egyik, hogy „kiszabadulhat-e az atom”, s ha igen, mi lesz velünk. A másik meg az, hogy gazdaságilag megéri-e a beruházás.
Mindkettőre egyértelmű, tömör, határozott válaszom is van: az elsőre az, hogy nem, a másodikra az, hogy igen. Kezdjük a biztonsággal. Minden erőmű veszélyes üzem. Hallott a 2008-as orosz vízerőmű-balesetről? Szörnyű katasztrófa, hetven halott. Karbantartási hiányosság miatt megsérült egy gátfal, a víz elöntötte az épületet, zárlat keletkezett, emberek főttek meg.
Vagyis?
Vagyis nemcsak az atomerőmű veszélyes üzem, hanem minden erőmű, jelentősebb ipari üzem is. Például a szénerőmű a bányabalesetek miatt.
Az atom más nagyságrend, hiszen a sugárzás évtizedekkel később és sok száz kilométerrel odébb is szedheti áldozatait. Ráadásul pontos hatása fölmérhetetlen – senki sem tudja, hányan betegednek meg ma is az 1986-os csernobili rettenet miatt.
A csernobili esemény kihatását ismeretem szerint pontosan felmérték. Alapvetően azok betegedtek meg, akik a közvetlen közelben voltak, a tűz oltásában, a baleset következményeinek megszüntetésében részt vettek. Azt a reaktort eredetileg nem villamosenergia-termelésre fejlesztették ki, utóbb állították át termelő reaktorrá. Ilyen típusú atomerőmű a Szovjetunió területét kivéve sehol nem épült. Jó, hogy beszélünk Csernobilról, hiszen megtörtént. De mennyi esemény van a világban, ami befolyással lehet életünkre, és nem beszélünk eleget róla?! Például: Kínában hetenként helyeznek üzembe egy-egy ezer megawatt teljesítményű szénerőművet, miközben eléggé bizonyított, hogy a szén-dioxid-kibocsátás kihat a klímaváltozásra.
Maradjunk Paksnál.
Paks a nemzetközileg elfogadott biztonsági filozófia alapelveinek megfelelően épült.
Filozófia?
Ez a szó jelen esetben azt jelenti, hogy olyan eseményt feltételeznek, ami még nem történt meg sehol, és a tervezés szerint, a speciális biztonsági szerkezetek alkalmazása miatt nem is történhet. De ha mégis bekövetkezne, biztosított, hogy a reaktor ebben az esetben sem marad hűtés nélkül, s a környezetbe nem kerülhet szennyezett anyag. Paks 1-nél ez az esemény a fő keringtető vezeték, egy ötszáz milliméter belső átmérővel speciális anyagból gyártott, negyven milliméter falvastagságú cső törése, és ezzel egyidőben az erőmű villamosenergia-ellátásának hálózati megszűnése. Az általánosan alkalmazott építési, gyártási, szerelési technológiáktól a Pakson alkalmazott megoldások nagyságrendekkel szigorúbbak, minden művelet dokumentálva van. Emellett, ha a világ bármely atomerőművében üzemzavar történik, az érintett tájékoztatja az összes többi atomerőművet, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség pedig előírja az adott esetben szükséges felülvizsgálatokat. E vizsgálatokat mindenütt haladéktalanul elvégzik, és ha szükséges, módosításokat, fejlesztéseket hajtanak végre. Egyetlen veszélyes iparágban sincs olyen nemzetközi összefogás és ellenőrzés, mint az atomenergia-iparban. Ennek megfelelően a Paks is folyamatosan megújul, ez már nem ugyanaz az erőmű, amit egykor megépítettünk. Például még a kilencvenes években elvégeztek egy földrengés elleni megerősítést, lecserélték a komplett irányítástechnikát.
A fejlesztések ellenére Csernobil után huszonhét évvel Fukusima is robbant.
Ott természeti katasztrófa nyomán súlyos üzemzavar lépett fel, a robbanás szó használata teljesen félrevezető.
Természeti katasztrófára számítani lehetett a földrengések sújtotta Japánban.
Fukusima – hasonlóan a többi japán atomerőműhöz – kibírta a földrengést, a baj az volt, hogy az ezt követő, addig ismeretlen méretű cunami elmosta többek között a dízelgenerátorokat, melyeknek az lett volna a feladatuk, hogy átvegyék a reaktorok hűtését, ha megszakad a kapcsolat a villamosenergia-hálózattal. Ma már a világ összes atomerőművénél különböző pontokon helyezik el a generátorokat. Fukusima után Pakson is teljes körű felülvizsgálatot végeztek, többek között átnézték a földrengésbiztonságot. S tudja, mire jutottak? Arra, hogy egyedül, a nem az erőmű területén lévő tűzoltólaktanya szorult némi megerősítésre. Fukusimáról még annyit, hogy – bár egyetlen emberélet elvesztése is sok – a japán erőműbaleset miatt két ember halt meg, őket egy felborult daru ütötte agyon, jelentősebb sugárdózist tudomásom szerint hárman kaptak, de mind élnek.
A tengerbe rengeteg sugárfertőzött víz szivárgott.
A rengeteg szót nem használnám, én az egyébként is sok mindennel szennyezett tenger fertőzéséről jelen esetben nem tudok.
És számottevő mennyiségű radioaktív gőz jutott a légtérbe.
Ez igaz, de ki mit tart számottevőnek. Az élet bizonyos óvintézkedések mellett ment tovább.
Mindez a szlávos slendriánsággal aligha vádolható japánoknál történt. Hogyan bízhatnánk így a világ többi atomerőművében? Hány akna lehet még a rendszerben, amit aktiválhat áramszünet, elbénázott fizikai kísérlet, természeti katasztrófa, földrengés, szökőár, villámcsapás, meteorbecsapódás, tudom is én, micsoda?
Véleményem szerint a ma működő atomerőművek nem aknák. Ezeknél én lényegesen nagyobb aknának tartok mondjuk egy tengeren működő olajfúrótornyot. A „szlávos slendriánság” feltételezését az atomenergetika terén a leghatározottabban cáfolom. Moszkvában végeztem az egyetemen, 1958-ban, már ott megismertem az orosz emberek életvitelét, majd Pakson az orosz szakemberek kvalitásai előtt is fejet hajtottam. A legkevésbé sem slendriánok, és nagyon értenek az atomtechnikához. .
Olvasni, a szovjeteknél-oroszoknál a politika is ért a maghasadáshoz. Azért ez rizikófaktor, nem?
Ma ilyen rizikófaktor nincs. Az atomenergetika országokon belül és nemzetközileg is olyan szakmai ellenőrzés alatt áll, hogy a politika nem teheti meg, de nem is érdeke, hogy beleavatkozzon, mert ezzel többek között a piaci esélyeit is rontaná. Kétségtelen, hogy a sztálini időszakban az élet sok területén jelentős volt náluk a politikai beavatkozás, de ennek a korszaknak vége lett, mire az atomerőműveket kifejlesztették. Sajnos a különböző érdekeket szolgáló írások számos területen mellőzik a szakmai ismereteket.
Az oroszok Paks 1-et is másképpen képzelték, mint a magyarok.
Valóban, mert ők értettek hozzá, és ezt a szakértelmet nekünk is átadták. És mi, azt hiszem, jó tanítványok voltunk.
Ha rajtuk múlik, fél évvel korábban állítják üzembe a reaktorokat.
Megesett, hogy vitába keveredtünk, alapvetően a kereskedőkkel, elsősorban határidők kapcsán. Mi tökéletesen működő atomerőművet akartunk üzembe helyezni, és ezt el is értük. Egyébként ma már az a véleményem, hogy egy atomerőműnél nem szabad több évre előre pontos üzembehelyezési időpontot meghatározni. Az Atomkorkép című könyvemben is megírtam: 1982 márciusában lelátogatott hozzánk Lázár György miniszterelnök, azzal a határozott kéréssel, hogy legkésőbb a téli csúcsra jöjjön be az erőmű, kiváltandó az akkor már drágán üzemelő olajerőműveket. Este tizenegyig tárgyaltunk, s végül azzal állt fel az asztaltól, hogy akkor indulunk, amikor a tervekben és a biztonsági előírásokban meghatározott üzembehelyezési feltételeket a magyar szakemberek teljesítettnek látják. A szovjet szakértők vezetője, aki részt vett a vitán, nagyon elismerően nyilatkozott arról, hogy egy miniszterelnökkel így lehet vitatkozni. Decemberre készültünk el, decemberben indultunk.
Ezzel együtt Pakson is volt „súlyos” fokozatú üzemzavar: a kettes blokkban 2003. április tizedikén éjjel.
Az nem az erőmű üzemzavara volt.
Annak lett minősítve.
Ez igaz, de nem a reaktorban történt a meghibásodás.
Bent az erőműben. Egy tisztítótartályban összetört harminc fűtőelem-kazetta, és radioaktív anyaggal telített gázok kerültek az erőmű légterébe, majd a szabadba.
Ennek mértéke olyan csekély volt, hogy nem károsította a környezetet. Magában a négy reaktorban komoly üzemzavar sosem fordult elő. Amúgy az történt, hogy lerakódások jelentek meg a fűtőelem-kazetták falán. A tisztítást egy átrakás során egy francia cég végezte. Ehhez külön tartályba emelték a kazettákat. Sajnos a hűtés elégtelennek bizonyult, a kazetták megsérültek. Hangsúlyozom: nem a reaktorban, hanem egy tartályban. Az üzemzavarnak hazai kezelését nemzetközileg is teljes mértékben elfogadták. Az összes sérült üzemanyagot visszaszállítottuk az oroszokhoz.
Évekkel később.
Idő kellett, hogy olyan szintre csökkenjék a sugárzás, ami lehetővé tette a szállíthatóságot.
Mi történne Paks 2-vel, ha mondjuk repülőgép csapódna belé?
Paks 2 prototípusa, a Leningradszkaja-2 atomerőmű Szentpéterváron épül. A reaktorépület ellenáll árvíznek, kibírja a még egy vasúti kocsit is felborító, 200 km/órás tornádót, túléli, ha négyszáz tonnás utasszállító csapódik belé. Sőt még abban az egészen extrém, feltételezett esetben sem kerül a szabadba radioaktív anyag, ha megolvad a reaktorban a fűtőanyag, mert az egy úgynevezett olvadékcsapdába kerül. Ennek részleteit majd a műszaki terv fogja tartalmazni.
Ha mégis elszáll Paks, idekint mi történik?
Paks nem tud elszállni, nem tud felrobbanni. Ha a hűtés a reaktorban valamilyen üzemzavar miatt nem megfelelő, a láncreakció nem tud megszaladni a reaktor önszabályozó reaktorfizikai tulajdonsága következtében. A túlmelegedés miatt esetleg kiszabaduló forró gőz ebben az esetben is egy nagy betontartályba jut, ahol expandál, lehűl.
És ha a tartály is sérül?
A tartály maga a reaktorépület. Duplafalú…
…a belső, hermetikusan acéllemezzel bélelt százhúsz centiméter vastag előfeszített vasbeton fal, a külső fal szintén előfeszített nyolcvan centiméter vastag vasbeton, és véd a korábban már felsorolt esetleges külső hatásoktól.
A két fal között van egy légrés, és ha a belső falon mégis átszivárogna valami, működésbe lép a dízelgenerátorokkal is ellátott elszívó rendszer. Ismétlem: egy reaktor nem tud felrobbanni.
Mi történik, ha bombatalálatot kap az épület?
Mondom, Paks 2 azt is kibírná, ha Jumbo csapódna belé.
A rakétát is kibírná?
Azt semmi nem bírja ki.
Vagyis egy totális háborúban minden egyes atomerőmű egy helyszínre telepített atombomba.
Egy totális háborúban igazi atombombákat vetnek be. De egy atomerőmű szétbombázásának esélye épp akkora, mint hogy atombombát dobnak le ránk. Hadd mutatok egy képet a Leningrádszkaja-2 erőmű építéséről. Épp a duplafalú tartályépület zárófödémét készítik. Ilyen lesz Paks 2 reaktorépülete is.
A nem atomfizikusoknak elmagyarázná, hogyan működik egy atomreaktor?
Én sem vagyok atomfizikus. De honnan is kezdjük?
Az még megvan, hogy szabályozott nukleáris reakció során termelődő hővel vizet fűtünk, gőzt termelünk, amivel áramfejlesztő turbinát hajtunk meg.
Ez a lényeg. A jelenleg működő paksi atomerőműnél a folyamathoz használt fűtőelem-kazetta cirkóniumötvözetből készült hatoldalú test, amibe uránium-dioxiddal dúsított kilencmilliméteres pálcákat helyeznek el úgy, hogy közéjük szabadon áramolhat be a körülbelül háromszáz fokos, százharminc atmoszféra nyomású „hideg víz”, ami fölvesz harminc-negyven foknyi hőt, majd csővezetéken a gőzfejlesztőbe kerül, ott leadja a pluszhőt, és cirkulál vissza. A reaktorban átáramló, magas tisztaságú, radioaktív víz nem érintkezik közvetlenül a turbinát meghajtó gőzzel. A nukleáris láncreakció, az atommagok neutronok általi hasadása akkor indul be, ha kritikus mennyiségű urán kerül a rendszerbe, s úgy állítható le, ha neutronokat elnyelő rudakat helyezünk be. Probléma esetén ezek a rudak szabadeséssel zuhannak le… Na, mutatom a reaktor makettjét és magát Paks 1 reaktortartályát is a valóságában, amikor 1980-ban a helyére tettük.
Technológiában mi a különbség Paks 1 és Paks 2 között?
Az elv megegyezik, mindkettő víz-víz erőmű, vagyis a hűtőközeg és a neutronokat lassító közeg is víz. A biztonsági filozófia a fő keringető vezetékre ugyanaz, mint amit már Paks 1. esetében ismertettem. A nagyobb különbség jelenlegi ismereteim szerint a külső burkolat kettőssége, teherbírása, az olvadékcsapda, meg még sok minden, egyebek mellett a szabályozhatóság mértéke. Paks 2 teljesítménye viszonylag gyorsan és egyszerűen módosítható, éjszakára csökkenthető a teljesítmény, míg Paks 1 esetében ez nehézkes. Természetesen a teljes különbséget akkor lehet megmondani, ha elkészül a műszaki terv. Megjegyezem, míg Paks 1 építésében konkrét feladatom volt, ma a koromnál fogva érdeklődő, ám külső szemlélője vagyok az eseményeknek. Ezzel együtt ismerem azokat a nemzetközileg elismert magyar szakembereket, akik a magánjogi szerződés műszaki és szállítási feltételeit tárgyalták, és biztos vagyok benne, hogy ez az erőmű a jelenleg ismert legkorszerűbb berendezésekkel fog megépülni.
Biztos, hogy megéri Paks 2-t felépíteni?
Száz százalék. Paks 2 jó üzlet, és ami ennél is fontosabb, nemzetstratégiai érdek.
Tudni, mennyibe kerül Magyarországon az atomáram?
Ma tizenöt forint körül van kilowattja, ami tartalmazza az erőműépítés allokált költségét, a hulladék biztonságos tárolását, sőt az erőmű majdani lebontási költségeit is. Magyarországon a paksi atomerőmű állít elő legolcsóbban villamos energiát. A Paks 2-n termelendő villamos energiát pedig az teszi kiemelkedően olcsóvá, hogy rendkívül kedvező hitelt nyújtanak rá az oroszok. Magyarországon ennél gazdaságosabb nagyteljesítményű erőművet nem lehet építeni.
Paks 2 hatalmas összegből, a magyar GDP húsz százalékából, hatvan évre épül. Miből gondolja, hogy fél évszázad, de akár csak tíz-húsz év múlva nem lesz az atomnál lényegesen olcsóbb, biztonságosabb energiatermelési technológia? Ha lesz, késő bánat, hiszen a felépített erőműből nem lehet visszavenni a beleölt 12 milliárd eurót.
Milyen új technika jöhet?
Ha tudnám, csinálnám.
Az oroszok az atomenergia területén számunkra megbízható, jó partnerek. Évtizedek óta szót értünk, ismerjük egymás gondolkodását. (…) Oroszország mielőbb legyen az Európai Unió része!
Magyarországon nagyteljesítményű és – a karbantartást kivéve – folyamatosan üzemelő erőmű az atomenergián kívül szénre alapozható. Már ha lenne szenünk és nem érdekelne bennünket a szén-dioxid-kibocsátás. Lehetne esetleg gáz. Az EON négy éve a világ egyik legmodernebb gázturbinás erőművét építette fel Gönyűn. A tervben évi nyolcezer órás üzemidő szerepelt, csakhogy fölment a gáz ára, ezért tavaly csaknem egész évben állt az erőmű, ugyanis olcsóbb volt megvenni külföldről az áramot. Ráadásul a gáz vezetéken jön valahonnan, és azt a vezetéket el lehet zárni, miközben az atomerőmű nyers fűtőanyaga évekig biztonságosan tárolható a helyszínen.
Szél? Nap?
Magyarországon – a földrajzi adottságok miatt – ezek felhasználásával jelentős és folyamatos termelést biztosító villamosenergia-előállítással nem számolhatunk. A Mátrába most terveznek egy 15 megawattos naperőművet, nagyon jó, üdvözlöm. Az évi hétezer órát üzemelő Paks 1 2000 megawattos, Paks 2 pedig 2400 megawattos lesz. Tizenöt aránylik a kétezerhez!
És ha ugrásszerűen fejlődik a technológia?
Képtelenség akkorát ugrani. Az éghajlati adottságaink nem változnak számottevően. Nálunk egy évben körülbelül kétezer órát süt a nap, és ugyanannyit fúj a szél.
Európa vezető hatalma, Németország bezárja atomerőműveit, mi meg fejlesztjük Paksot. Ki a buta?
Senki se buta. De azért én szinte biztos vagyok benne, hogy a németek hosszú távon nem mondanak le az atomenergiáról.
Merkel ezt mondja.
Mert – szerintem – okos politikus. Figyel a közvéleményre, ezzel együtt hagy teret a későbbi változtatásra. Tisztelem. Azt se feledjük, hogy a németeknek, velünk ellentétben sok és jó minőségű szenük van, plusz náluk, különösen a tengerparton évi hatezer órát fúj a szél, vagyis egységnyi beruházással háromszor annyi áramot termelnek, mint mi. De ennél is lényegesebb a folyamatosság. Nálunk, ha a szél fúj, az ott termelt villamos energiát a rendszer irányítójának át kell venni meghatározott áron, de ha leáll, azonnal más erőművekre kell áttenni a terhet. Vagyis a hazai szélerőművek építése mellett ugyanannyi tartalékkapacitás szükséges. A villamosenergia-termelésnek és fogyasztásnak van egy speciális jellege: minden pillanatban annyit kell termelni, amennyit fogyasztunk. A villamos energiát magát nem lehet tárolni.
Brüsszel közös uniós energiapolitikát akar, rossz szemmel nézi a magyar atomot.
Az unióban irányelvek vannak, amiket a tagországok hellyel-közzel tartanak be. Ez egy laza unió.
Nem egy Szovjetunió, az biztos.
Hát az ne is legyen! De a jelenleginél azért talán jobban kellene törekedni arra, hogy a „vén Európa” gazdasági téren versenyképes maradjon a gyorsan fejlődő Kínával, Amerikával, Indiával szemben
Pont az összefogás ellen hat, ha Brüsszel támogatása nélkül építünk atomerőművet.
Brüsszel nem ellenzi a jelenlegi paksi atomerőmű kapacitás-fenntartását biztosító két új reaktorblokk építését.
Itt van rögtön ez a fűtőelemügy.
Szerintem nincs ügy.
Akkor miért kritizálják, hogy orosz fűtőelemet akarunk a leendő orosz reaktorainkba?
Bármit csinálnánk, mindig lehetne találni ellenezhető pontokat, de mindig tárgyalni kell. Meg lehet egyezni. Én egyetértek a kormányközi egyezménnyel, hisz folytatása annak, melynek előkészítésében és az első szakasz megvalósításában én is részt vettem. De tenderkiírást sem tartottam volna rossznak. Ismerve a lehetséges kínálatot, számomra egyértelmű, hogy az építésre és a fűtőelemre is az oroszok tették volna a legjobb ajánlatot.
Két szempont volt: alacsony kamatú hitelre akartuk az építést, valamint ragaszkodtunk ahhoz, hogy a kiégett fűtőelemeket átvegye a szállító.
Az oroszok az atomenergia területén számunkra megbízható, jó partnerek. Évtizedek óta szót értünk, ismerjük egymás gondolkodását. Hozzáteszem, hogy az általunk megvett atomerőművet tartom a választhatók közül a legkorszerűbbnek.
Attól nem tart, hogy az oroszbarátság kiközösít minket az EU-ból?
Nem. Egy üzleti együttműködés még nem barátság, de én annak is híve lennék. Sőt – szigorúan magánvéleményem szerint – más is elképzelhető.
Mi lenne az?
Oroszország mielőbb legyen az Európai Unió része.
Merész.
Európa Oroszország nélkül gazdaságilag esélytelen Amerikával és Ázsiával szemben. Oroszországban nyersanyag van, a világ legnagyobb területű országa. Erősek, így amire súlyt helyeznek, el tudják érni. Ki küldte az első embert a világűrbe? Kiegészíthetik az európai fejlett technológiát. Az a minimum, hogy közeledjünk egymáshoz.
Összefésülhető a nyugat a kelettel?
Szerintem igen, csak akarni kell. Földrajzi értelemben igaz a két pólus. Életmód és emberi gondolkodás oldaláról én, aki köztük éltem diákkoromban öt évet, majd tizenöt évig együtt dolgoztam velük az atomerőmű megépítésénél, nem fogalmaznék ilyen sarkosan.
És Ukrajnával mi lesz? Oroszország épp arra készül, hogy kihasítson belőle egy részt.
Ez már nagyon politika, amit ebbe az alapvetően szakmai párbeszédbe nem szívesen kevernék bele.
Tegyük fel, megépül Paks 2. Nem tart attól, hogy úgy járunk, mint az osztrákok a hetvenes években? Ugye annak idején nekik is lett egy atomerőművük, ám az ellenzők egy az utolsó pillanatban kikényszerített népszavazással megakadályozták a reaktorok üzembe helyezést, és jöhetett a bontás.
Az az ügy az osztrák politika nagy hibája.
Miben hibáztak?
Abban, hogy hagyták a kérdést népszavazásra vinni, és a referendumon végül a nem győzött 50,3 százalékkal. Paks 2 nem járhat így.
Miért ne járhatna?
Mert a magyar közvélemény is támogatja a beruházást.
Attól függ, ki méri, s milyen kérdést tesz fel. Ráadásul ki tudja, tíz év múlva, mire elkészül, hogyan vélekednek majd az emberek? Pláne hogy egy referendum akkor is nyilván lényegében az aktuális kormány elfogadottságáról szólna, s nem az atomenergiáról. Volt már itt népszavazás háromszáz forintos vizitdíjról.
Felelőtlen az a párt, aki az atomerőmű bezárásával kampányol, ugyanis hatalomra kerülve választ kell majd adnia arra a kérdésre: ha nincs atomenergiánk, hogyan látja el villamos energiával az országot.
Importból.
Mennyiért? És ha egyszer nem lesz eladó áram a piacon? Az importfüggőség nem éppen életbiztosítás. Ezekben a percekben, amikor ezt a mondatot fogalmazom, a hazai villamosenergia-fogyasztás tizenöt százaléka Ukrajnából érkezik. Ha az országban…
…akár csak egyetlen napra kimaradna a villamosenergia-szolgáltatás, több tízezer ember halna meg: a kórházakban, a vasúton, a metróban, a liftekben, és így tovább. A villamos energia életstratégiai elem, tilos játszani vele.
Olvastam egy érdekes elképzelést arra, hogyan dönthetnénk a kell-e nekünk Paks 2 kérdésében.
Hogyan?
Zsolt Péter javasolta a minap a Hír24-en, hogy a teljes lakosságot reprezentáló csoportoknak tartsanak előadásokat a témában. Megszólalnának ellenző és támogató szakértők, köztük akár ön, aztán vita következne kiscsoportokban, majd amolyan esküdtszékként szavaznának a résztvevők. „A kormány pedig, ha tényleg a népért van, megfogadja az így született civil ajánlást, ez ugyanis megalapozottabb, mint akár egy közvélemény-kutatás, akár egy népszavazás, mely mögött nincs feltétlen tájékozottság és vita. Ilyen bonyolult kérdésekben nem jó, ha a tudósok vagy ha a politikusok hozzák meg a végső döntést, de az sem, ha a rossz értelembe vett tömeg” – így Zsolt Péter. Ön mit szól az ötlethez?
Ismeretlenül is tiszteletben tartom Zsolt Péter véleményét, de nem értek vele egyet.
Miért?
Mert előfordulhat, hogy ezek az emberek nemet mondanak az atomenergiára, de nem teszik mellé, honnan lesz áramunk.
Ön is beszélhetne. És ha elég erősek az érvei, nyilván meggyőzi a kétkedőket.
Én is egy magyar állampolgár vagyok a sok közül. Villamos energia nélkül nincs élhető ország. Nem engedhető meg, hogy napi politikai érdekek, „civil ajánlás” szerint döntsenek létkérdésekben.
Ilyen a demokrácia.
Az alapellátás a mindenkori kormány felelőssége, s ezt a felelősséget a népre hárítani felelőtlenség lenne.
Ön sem cáfolta, hogy alternatívának ott a gáz, ami ugyan akadozhat, ugyan drága, viszont legalább nincs nukleáris veszély.
Először is nincs nukleáris veszély. Ha valami drágább, annak ellenértékét ki kell gazdálkodni. Például adót kell növelni, fizetést kell csökkenteni. A drágább villamosenergia-ellátás visszaveti a gazdaságot, munkahelyek tűnnek el, nő a szegénység. A civilek többsége nincs abban a helyzetben, hogy felelősen döntsön ilyen összetett kérdésben. Erre van a kormány. Tájékozódjon, döntsön, tájékoztasson.
Egyszerűbben ment ez a hetvenes években.
Ne higgye, hogy annak idején nem dúlt harc, csak nem a nyilvánosság előtt zajlott. Amikor miniszteri biztosként 1967-ben a Nehézipari Minisztériumba kerültem, összefogni a beruházást, megteremteni a majdani üzemelés feltételeit, a kormányközi egyezmény aláírásának parlamenti fogadásán azzal hívott félre a tervhivatal első elnökhelyettese – akit egyébként nagyon tiszteltem -, hogy „remélem, nem gondolod komolyan, hogy ez valaha is megépül”. A Nehézipari Minisztériumban az olajipari miniszterhelyettes meg azzal köszöntött: „Fiam, tisztellek, örülök minden sikerednek, de tudnod kell, hogy az ellenfeled leszek, mert nekem az olajipar fejlődése az első.” Az akkori olajárakat tekintve ma már azt mondom, igaza volt, mert a behozott nyersolaj finomítása nagyban hozzájárult a hazai vegyipar fejlesztéséhez. Tizenhárom évvel később, 1980 decemberében, amikor az első reaktortartály végre a helyére került, és az atomerőmű első reaktorblokkjának építési és szerelési készültsége hetven százalékra ugrott, az egyik minisztériumi államtitkár Paksra látogatott, és az ott látottak alapján megjegyezte: „Ezt már tényleg nem lehet leállítani.”
A felsorolt vezetők katasztrófától tartottak?
Nem. Sokkal inkább attól, hogy Paks elszívja a pénzt más iparágaktól És ez igaz volt. Az építés költsége tényleg megterhelte az ország akkori gazdaságát. Ráadásul jött az 1978-as második olajválság, amely fokozta az eladósodásunkat.
Ugyanilyen elszívó hatástól tartanak ma a környezetvédők, akik a zöldfejlesztéseket féltik az atomlobbitól.
Tiltakozom az atomlobbi szó használata ellen. A tervezett atomerőmű létesítésével szembe nincs más alternatíva. A lobbizáshoz alternatíva kell. Jelen esetben ez nincs.
A fejlesztéseket féltik.
Híve vagyok a megújuló energia fejlesztésének, ott, ahol erre kedvező adottságok vannak, meg kell csinálni.
Paks 1 üzemeltetőit az átadás előtt közel másfél évtizeddel elkezdték képezni. Paks 2 elvileg szűk tíz év múlva működni kezd. Honnan lesznek hozzá szakemberek? Átmennek Paks 1-ből? Vagy igazolunk az oroszoktól?
Ez valóban időszerű feladat, de ma más az alaphelyzet, mint a mi időnkben. Több mint harminc éve működik az atomerőművünk, és ez a szakember-utánpótlásban sokat jelent. A magyar atomerőműves szakembereket világviszonylatban elismerik, ezen a területen nagyon jó színvonalú a felső szintű oktatásunk. Véleményem szerint ma már kint kéne lenni úgy húsz magyar mérnöknek a szentpétervári erőműben, tanulni az ott alkalmazott megoldásokat. Ismerve a jelenlegi szakmai vezetést, a speciális betanítás szerintem most is rövid időn belül megindul. Szintén nagy feladat az építésre és szerelésre történő felkészülés. Csúcsidőben körülbelül hatezer ember dolgozik majd, köztük több száz hegesztő – szeretném, ha közülük legalább ötezer magyar lenne. És ha megengedi, még a „szlávos slendriánság” cáfolatára visszatérve elmondanám a jelenleg működő paksi reaktortartályok történetét. Az erőmű lelke a négy tartály, rajtuk kívül szinte minden berendezés cserélhető, következésképpen az atomerőmű élettartamát elsősorban a tartályok állapota, törésre való hajlama határozza meg. Eredetileg az oroszok gyártották volna, de az akkori ipari leterheltség miatt átadták a munkát és a terveket a Skodának. És a cseh gyár egészen kiváló minőséget produkált. A paksi reaktorok anyagának ridegülését folyamatosan mérik, és ezek – ismeretem szerint – világszerte az egyik legjobb karakterisztikát mutatják. Még az is elképzelhető, hogy húsz év múlva további tíz évre üzemi engedélyt kap mind a négy reaktorblokk.
Mutatok még fotót. Jelenleg így néz ki az Oroszországban gyártott reaktortartály, amelyből két darab Paks 2-be lesz beépítve. A reaktortartály gyártása speciális folyamat, jelenleg a világ három országában képesek rá.
Ha szerencsénk van, bajban leszünk.
Miért is?
Lesz pár év, amíg Paks 1 még, Paks 2 pedig már működik. Egyesek szerint nem tudjuk majd eladni az áramfelesleget.
Az áramra mindig lesz kereslet. És talán az sem probléma, ha az átmeneti időszakban a jelenlegi harminc-negyven százalékos importunkat leszorítjuk akár nullára… Jöjjön csak, mutatom a komputeren: a MAVIR oldala szerint az ország fogyasztása jelen pillanatban 5470 megawatt, ebből a hazai termelés 3543, az import 1927 megawatt, vagyis harmincöt százalék. Szerintem már ez is veszélyesen sok, ráadásul időnként negyvenig is fölmegy. Paks segít minimalzálni hazánk kiszolgáltatottságát.
