Belföld

Kilencven magyar települést érintenek az árvizek

Árvízvédelmi készültség több mint kétszáz kilométeren. Elárasztott utak és utcák országszerte. Továbbra is Zala és Vas megyében a legnehezebb a helyzet.

Az árvíz és a helyi vízkárok miatt vasárnap estig a fél országot érintően 90 településen kellett védekezni, az intenzív esőzés hétfő délig folytatódik – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Vas megyében huszonhét, Zala megyében tizennyolc, Somogy megyében tizenkettő, Jász-Nagykun-Szolnok megyében tíz, Győr-Moson-Sopron megyében hét, Veszprém megyében hat, Baranya megyében öt, Bács-Kiskun megyében három, Nógrád és Fejér megyében pedig egy-egy településen dolgoztak.

A szombat óta tartó intenzív esőzés továbbra is elsősorban az ország nyugati felében okoz gondot. Zala megyében (Lenti, Murarátka, Nemesnép), Somogy megyében (Siófok, Kéthely), Vas megyében (Csákánydoroszló), Nógrád megyében (Ipolytarnóc), Veszprém megyében (Hidegkút, Pécsely, Tagy), Győr-Moson-Sopron megyében (Kunsziget) összesen tizenegy településről 193 embert kellett kitelepíteni, további 5 embert pedig kimenteni. A négy befogadóhelyen jelenleg huszonnégyen tartózkodnak, ellátásuk biztosított – írták a közleményben.

A védekezési munkálatokban országosan több mint négyezer ember vett részt. Vasárnap estig az ideiglenes védművekbe több mint 91 ezer homokzsákot építettek be, azokat 950 köbméter homokkal töltötték meg. Hétfő délig az ország több pontján lehet még számítani jelentős mennyiségű csapadékra, főként az ország középső és déli részein – közölte az OKF.

21:48 Megcsúszott egy tározó gátja

Mintegy harminc méter hosszan megcsúszott a maróci víztározó gátja – közölte vasárnap éjszaka a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A tározó gátja a rendkívüli esőzések miatt csúszott meg, ezért ötezer homokzsákkal és két nyerges vontatónyi homokkal, bordás megtámasztással erősítik meg. A munkálatokat hivatásos tűzoltók és önkéntesek végzik, összesen mintegy hatvan ember. Megelőző biztonsági intézkedésként a tározó közelében fekvő Kiscsehi mélyebben fekvő részeiből 30 embert telepítenek ki.

21:12 – Lakhatatlanná vált házak Siófokon

Fél nap alatt három hónapnyi csapadék hullott, több ház lakhatatlanná vált – mondta Balázs Árpád (Fidesz-KDNP) polgármester vasárnap este az MTI-nek. A szombatról vasárnapra virradó éjszakán mintegy 100 milliméternyi, majd vasárnap délelőtt további 40 milliméternyi csapadék hullott Siófokra. Ennek következtében a déli városrészen, az Arany- és az Ezüstparton több utca is víz alá került, a víz több helyen betört a pincékbe, mélygarázsokba, műhelyekbe.

A polgármester közlése szerint eddig 15 ingatlan vált lakhatatlanná, a víz mintegy 150 további ingatlant veszélyeztetett közvetlenül, ezért Balázs Árpád arra kéri a siófoki nyaralótulajdonosokat, mindenki ellenőrizze, amint lehetősége adódik, van-e tennivalója a további kárelhárítás érdekében ingatlanja körül.

20:02 – 82 ember hagyta el otthonát

Zalaszombatfáról 50, Szijártóházáról 32 embert telepítettek ki a fenyegető árvíz miatt a katasztrófavédelem és a rendőrség munkatársai vasárnap estére, a víz továbbra is elzárja a közlekedési utat Bödeházára és Gáborjánházára – tájékoztatta a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

Cseresznyés Dániel elmondta: a személyautóval továbbra is megközelíthetetlen négy település közül a két legmélyebben fekvő faluból este fél hatkor kezdték elszállítani az ott élőket. A zalai rendőrök a Készenléti Rendőrség, valamint a zalai katasztrófavédelem munkatársai és pénzügyőrök járták végig a lakóházakat, tájékoztatták a kitelepítés menetéről az érintetteket, illetve vizet is osztottak számukra.

19:52 – Nem túl jók a kilátások

19:24 – Víz alá került Örvényes főutcája

Az esőzések miatt a hegyekből érkező hatalmas vízmennyiség elárasztotta a település egy részét. A vízátfolyások miatt a 71-es számú főutat több helyen le kellett zárni.

Fotó: MTI / Nagy Lajos

19:06 – Újabb települést zárt el a víz

A Veszprém megyei Bakonypölöskét elzárták az esőzések a külvilágtól: a településen átvezető utat mindkét irányból le kellett zárni vízátfolyások miatt. Veszprém megyében sok helyre riasztották a katasztrófavédelem munkatársait, több patak is kilépett a medréből, számos lakóház pincéjébe, illetve alagsorába folyt be az esővíz.

Ajkán a Torna patak vize átbukott a gátján, a környék utcáin hömpölyög a víz. A helyszínen az ajkai tűzoltók megkezdték az árvíz elleni védekezést. Pécselyen a hirtelen lezúduló esővíz három épületet öntött el, összesen tíz embernek kellett elhagynia otthonát.

Hidegkúton egy utcában negyven centiméter magasan folyt a víz, egy lakóingatlant ki kellett üríteni. A községben ötszáz darab homokzsákkal folyik a védekezés – tette hozzá. Örvényesen a Szent Imre utcában körülvett a víz egy lakóingatlant. A ház lakóját a tűzoltók mentették ki. Úrkúton, a falun átfolyó esővíz miatt homokzsákokkal védekeznek. Tagyon településen is kiöntött a falun átfolyó patak. Itt két lakóingatlant árasztott el, melyek közül az egyik lakatlan volt, a másikat azonban egy embernek el kellett hagynia, elhelyezéséről a polgármester gondoskodott – tette hozzá a szóvivő.

18:46 – Belvízveszély nyolc Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen

Fegyverneken, Kengyelen, Martfűn, Törökszentmiklóson, Tiszatenyőn, Kunszentmártonban, Öcsödön és Tiszaföldváron lépett életbe a másodfokú belvízvédelmi készültség. Jelenleg négy település lakóinak segít közvetlenül a katasztrófavédelem, miután Kunszentmárton, Szolnok, Törökszentmiklós és Zagyvarékas mélyebben fekvő részein okozza a legnagyobb gondot a vízelvezetés.

17:40 – Két halálos áldozat Szlovéniában

Szlovéniában kettőre emelkedett az esőzések halálos áldozatainak száma, Horvátországban 700 katona vesz részt az árvízi védekezésben. Montenegróban a hegyi mentők 18 turistát mentettek ki a Nevidio kanyonból. Bővebben a balkáni árvízhelyzetről ide kattintva olvashatnak.

17:32 “Tenger Ajkán

Olvasónktól kapott fotón látszik az utcán hömpölygő víz a Veszprém megyei városban, miután a Torna patak vize átbukott a gátján.


Fotók: Papp Tamás

<

16:20 – Homokzsákok Ipolytarnócon

Tovább emelkedett az Ipoly folyó vízszintje, ezért megkezdték a homokzsákos védekezést a Nógrád megyei Ipolytarnócon. Kora délutánra 349 centiméterre emelkedett a vízszint Ipolytarnócnál, ezért a falu polgármestere elrendelte a másodfokú árvízvédelmi készültséget.

Az emelkedés intenzitása ugyanakkor a délelőtt mért adatokhoz képest csökkenést mutat, a további értékek a szlovákiai vízgyűjtő területen lehulló csapadékmennyiség függvényében változnak majd.

15:48 – Szlovénián keresztül próbálják megközelíteni az áradás által elzárt településeket

A Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt közölte: Szlovénián keresztül próbálják megközelíteni a Zala megyében áradás által elzárt négy települést a rendőrség és katasztrófavédelem munkatársai, Bödeházára már orvost és élelmiszert sikerült bejuttatni. Cseresznyés Dániel elmondta: négy település – Bödeháza, Gáborjánháza, Szijártóháza és Zalaszombatfa – továbbra is megközelíthetetlen közúton, mert mintegy félméteres víz borítja azokat.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kora délutáni összesítése szerint jelenleg összesen 22 országos közúton van érvényben teljes útzár – egy kivételével mindegyik mellékút -, ez összesen alig több, mint 50 kilométernyi szakasz lezárását jelenti Baranya, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében.

Fotó: MTI / Varga György

14:30 – Kitelepítések Zalában

Zalaszombatfa és Szijártóháza lakóit kitelepítik vasárnap délután, mert a megáradt környékbeli patakok miatt jelentős mennyiségű víz veszi körbe az ott élőket – jelentette be az országos katasztrófavédelmi főigazgató vasárnap Lentiben.

Bakondi György a rendkívüli esőzések kapcsán folyó védekezési munkákról a Zala megyei településen tartott sajtótájékoztatón elmondta: Szijártóházán 32, Zalaszombatfán 50 ember él, még sötétedés előtt kihozzák őket a lakóhelyükről, és Lentiben biztosítanak számukra elhelyezést.

Kész terv van arra is, hogy a Kerka és a Lendva további áradása esetén Alsólovászi, Szécsisziget és Kerkaszentkirály mintegy 130 lakóját is kitelepítik, de ezt egyelőre a vízügyi helyzet nem indokolja – jelezte Bakondi György.

13:12 – 60 települést fenyeget az ár

A kora délutáni összesítés szerint Zala megyében tizenöt, Vas megyében huszonhat, Veszprém megyében egy, Győr-Moson-Sopron és Somogy megyében hét-hét, Baranyában pedig négy településen kellett embereket és vagyontárgyakat védeni a víztől – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.. Zala (Lenti, Murarátka, Nemesnép), Somogy (Siófok), Vas (Csákánydoroszló) és Győr-Moson-Sopron (Kunsziget) megyében hat településről összesen 168 embert kellett kitelepíteni, további négy embert kimenteni. A lakosság számára négy befogadóhelyet nyitottak meg, ezeken huszonnégyen tartózkodnak.

13:02 – Lezárt utak

Ár- és belvíz miatt huszonhat úton van érvényben teljes útzár – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vasárnap délelőtt az MTI-vel. Az Útinform szolgálat legfrissebb összesítése szerint több mint hatvan kilométernyi útszakasz van lezárva Baranya, Győr-Moson-Sopron, Pest, Vas, Veszprém és Zala megyében – írták a közleményben. Baranyában Alsómocsolád, Zalában Szijártóháza, Zalaszombatfa és Gáborjánháza nem közelíthető meg országos közúton, a Vas megyei Szakonyfaluba pedig csak az ott lakókat engedik be a hatóságok.

 Egy férfi gyalogol a vízben a csákánydoroszlói Dózsaligetben, ahonnan 19 embert kellett ideiglenesen kiköltöztetni otthonából
Fotó:MTI/Varga György

A közútkezelő felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozások száma és mértéke folyamatosan változik, ezért utazás előtt érdemes tájékozódni az aktuális útviszonyokról a www.utinform.hu oldalon. Továbbra is arra kérik az autósokat, hogy ha az ár- és belvízben érintett térségekben az utazás mellett döntenek, fokozott óvatossággal és körültekintéssel vezessenek, a figyelmeztető vagy korlátozó jelzéseket minden esetben vegyék komolyan, a lezárt szakaszokon pedig semmiképpen ne próbáljanak meg átkelni.

Árvízvédelmi készültség több mint kétszáz kilométeren

Több településen tovább romolhat a helyzet – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vasárnap az MTI-vel. A közlemény szerint több mint tizenhárom kilométeren (a Rábán és a Pinkán) a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben. A Dráván 56,4 kilométeren másodfokú, továbbá több mint 149 kilométeren (a Dunán, a Lajtán, a Murán, a Zala folyón, valamint a Principális-csatornán) elsőfokú készültség mellett védekeznek a szakemberek.

A Nyugat-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság védelmi szervezetéhez már hét vízügyi igazgatóság területéről rendeltek át műszaki irányítókat, gátőröket, vízhozammérőket. A Balatonnál a vízparti településeken sehol nem kellett helyi vízkárelhárítási védelmi fokozatot elrendelni, de kijelölték a védekezésért felelős helyi szakembereket. Siófok éjszaka műszaki segítséget kért a vízügyi igazgatóságtól a városban a heves csapadék miatt kialakult elöntések kezelésére. A vízügyi igazgatóság három nagyobb teljesítményű szivattyút adott át, az összegyűlt csapadékvíz átemelése jelenleg is tart.

A vízügy közleménye szerint szombat éjjel meghibásodott a Lendvadedesi (Gosztolai) tározónál a vészárapasztó betonburkolata, de azt már sikerült stabilizálni. A Lenti-patak visszahúzódott medrébe, a vízügyi igazgatóság átadta a védekezést az önkormányzatoknak. A vészárapasztón kifolyó víz mezőgazdasági területet öntött el – írták. A bizonytalan meteorológiai helyzet miatt fennáll a veszélye annak, hogy Zalaszombat, Gáborjánháza, Bödeháza és Szijártóháza településen esetleg tovább romlik a helyzet. Lenti térségében – tekintettel a délelőtti folyamatos esőzésre – nem javasolja a visszatelepítést az OMIT.

Jelenleg nyolc vízügyi igazgatóság területén összesen huszonhárom szakaszon van elrendelt készültség. Ebből hat szakaszon harmad-, kilenc szakaszon másod-, nyolc szakaszon elsőfokú készültség van érvényben. Az elöntött terület nagysága 6100 hektár, ebből 1300 hektár vetés-szántó.

Több millió köbméter víz áll a zalai árvíztározókban

A zalai folyók. patakok árvíztározóiban több millió liter víz áll az elmúlt időszak esőzéseinek következményeként, de közben tovább áradnak, helyenként a tetőzéshez közelítenek a vízfolyások – tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság az MTI-t. A Kerka árhulláma jelentős elöntéseket okozott, több mint 200 hektárt borít be a belvíz a vízfolyás közelében.Az alsószenterzsébeti tározó teljes kapacitással üzemel, mintegy négymillió köbméter vizet tartalmaz. Helyi vízkárelhárítási készültség van érvényben Muraszemenyén, Szécsiszigeten, Kerkaszentkirályon és Lovásziban.

A Kebele- és a Szentgyörgyvölgyi-patakon ugyancsak a jelentős vízszintemelkedés miatt Zalaszombatfánál, a Kebele-tározóban mintegy ötmillió köbméter vízmennyiség áll, de csaknem 370 hektárnyi az elöntött terület nagysága. Vasárnap reggelre tetőztek az alsóbb vízfolyások, így a tározó vízszintje már nem emelkedett, ugyanakkor hosszú, elnyúló tetőzésre kell számítani.

A Zala alsó árvédelmi szakaszán változatlanul elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben, Zalabér térségében és alatta lassan árad a folyó. Zalaegerszegnél szintén újra árad. a szakemberek számításai alapján kedden várhatóan itt is eléri, akár jelentősen meghaladhatja a harmadfokú árvízvédelmi készültséget jelentő 300 centimétert a Zala szintje. Két árhullám egymásra futására kell számítani, ami jelentős víztömeget hoz majd.

Olvasói sztorik