Jövőre lesz 25 éves az együttes. Hogyan élték meg az elmúlt negyed századot?
Csík János: Kalandos, nagyon szép esztendők vannak mögöttünk, tele élményekkel és fájdalmakkal, de azt hiszem, hogy ha azt bárki elmondhatná magáról, amit a Csík Zenekar, akkor nagyon boldogan mesélne mindezekről. Szóval nem panaszkodhatunk…
Szabó Attila: Hullámvölgyek nyílván voltak, mint más csapatoknál mi is átéltünk tagcserét, hiszen nem mindenkinek a szekere indul egy irányba. De szerencsére ezeken a dolgokon mindig túltettük magunkat, igaz, Jani bölcsességére azért szükség volt néha. Ott tartunk, ahol tartunk, és ahol kell tartanunk, úgy érzem kilábaltunk a gödrökből.
Csík János: Valamilyen szinten valóban én tartottam össze a társaságot, de az fontos, hogy szeressük egymást, mert anélkül nem működne.
Azt tudjuk, hogy a zenekarnak van múltja, jelene és jövője, de ugyanez elmondható a népzenéről is?
Szabó Attila: Persze, mindenképp! Lehet, hogy nincs annyira előtérben, de az emberek szívében, lelkében ott van! Amikor elmegyünk egy fesztiválra, nagyon sok fiatal csapatot látunk, sok az ifjú muzsikus és ez egyet jelent azzal, hogy van jövője, vagyis pozitív irányba billen a mérleg.
Csík János: A népzene világtörténetében mindig idomult a társadalmakhoz. Magyar nyelvterületen 250 ezer népdalról tudjuk, hogy létezik és ez a szám már önmagában is árulkodó tény…
