Belföld

Dózsa Gábor: Nyereséges céget hagytam az utódomra

Komoly közéleti polémia alakult ki a Szegedi Közlekedési Társaság helyzetéről azután, hogy a jelenlegi igazgató a cég tarthatatlan helyzetére hívta fel a figyelmet.

Mint azt a Szeged24 hétfőn megírta, Tóth István Tibor, a Szegedi Közlekedési Társaság Kft. ügyvezetője egy nyílt levélben hívta fel a figyelmet arra, hogy a cég a jelenlegi támogatási rendszer mellett rövid időn belül csődbe mehet. A levélben a felelősséget egyrészt a városi közgyűlésre, másrészt elődjére, a céget 2003 és 2010 között vezető Dózsa Gáborra hárította.

A városháza nevében Vécsey Ágnes sajtószóvivő hétfőn úgy reagált: “A bérkompenzáció valóban pénzbe kerül neki, de ezzel szíveskedjen a kormányhoz fordulni, mint ahogyan a tömegközlekedési normatíva elinflálódása is a kormány működésének a következménye.”

Ezúttal Dózsa Gábor véleményének adunk teret, és közöljük részletes válaszának legfőbb elemeit.:

Megdöbbenve olvastam, hogy az elmúlt években folyamatosan fejlődő, hazai és nemzetközi elismerést szerzett, stabilan és nyereségesen működő Szegedi Közlekedési Társaság csőd közeli (sic!) helyzetbe került – kezdi válaszát a volt igazgató – Mi változott meg 2011. január 1. után? Milyen gazdasági, vagy netán természeti csapás érte ezt a céget? A gazdasági környezet egy év alatt nem változott és nem is változhatott meg annyira, hogy veszélybe kerülhessen a cég.”

Dózsa Gábor kifejti, hogy a cég 1,2 milliárd forint, az elődök által felhalmozott elhatárolt veszteséget dolgozott le, kifizetett több száz millió forint összegű szállítói és adótartozást. Az SZKT visszafizette az értelmetlen parkolóház építésére felvett több mint félmilliárd forint összegű hitelt is. A cég, csökkenő önkormányzati támogatás mellett, 2004 óta folyamatosan nyereséges volt.

A cég Szeged városával együttműködésben az országban egyedülálló módon sikeresen valósítja meg az elektromos közösségi közlekedés fejlődését szolgáló nagyprojektet, a telephelyfejlesztést, pálya- és felsővezeték-építést érintő szakaszok sikeresen zárultak, és már utazhatunk a határidőben érkező modern, alacsony padlós villamosokon is. A trolibuszok beszerzését a jelenlegi ügyvezető blokkolta le, egyébként már az új trolik is közlekednének Szeged útjain – állítja Dózsa.

Ezzel szemben az elmúlt egy év tevékenységéről a következőket állítja: “Dr. Tóth István Tibor 2010. december 10-én pályázat és bármilyen szakmai koncepció nélkül került már második alkalommal a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezetői posztjára. Így az SZKT-t ma ugyanaz a menedzsment vezeti, mint 2003 előtt. Amikor alig jártak a 40 éves ütött-kopott villamosok és trolik, a cég dolgozói leromlott telephelyeken dolgoztak, amikor arra ment el minden pénz, hogy a jobboldali többség által az SZKT körül részben magánkézbe létrehozott cégbirodalmat finanszírozzák.

2011. január 1. óta az SZKT egyetlen új projektet sem indított be, és az is igen nagy erőfeszítésbe kerül, hogy a sok korábban megkezdett munka közül akár néhány befejeződjön.

2011 januárja óta az SZKT attól hangos, hogy az uniós támogatás lehívása helyett a cég saját akaratából késlelteti a járműbeszerzést, hogy a mostani ügyvezető járművek helyett csak feljelentéseket gyárt, hogy nemzetközi szakmai konferenciák helyett a társaság „sanyarú” helyzetéről szóló sajtótájékoztatókat tart, hogy csökkentik a teljesítményt, hogy ritkítják a járatokat.”

A volt cégvezető azzal zárja közleményét, hogy biztos abban: ha valóban szakmai alapokon, jó gazdálkodással vezetik a céget, el lehet kerülni a csődöt a több mint 125 éves közlekedési cégnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik