Interjúnk első részében a kulturális örökségvédelmi törvény módosításának jogi hátteréről beszélgettünk Dr. Lassányi Gábor régésszel, a Sírásók blog szerkesztőjével. Véleménye szerint a jogszabály régészeti feltárásokra vonatkozó szövegét teljesen átgondolatlanul írta át a parlament, aminek a következtében rendbehozhatatlan károk keletkezhetnek az állami nagyberuházásokat megelőző ásatásokon előkerült leletekben. Lassányi úgy véli, a 30 napos próbafeltárási idő és a 200 millió forintos maximális költségkeret megállapítása szakmaiatlan és életszerűtlen.
Az interjú második részében a régészekre és az engedélyeket kiadó tisztviselőkre nehezedő politikai nyomásról, a nagyberuházói lobbiról és az örökségvédelem átpolitizálódásáról fejti ki véleményét a szakember.
Ön szerint ez a törvénymódosítás a beruházók lobbijának a győzelme?
Ez a beruházói lobbi néhány csoportjának a győzelme. Itt egy nagyon szűk körről van szó, akik a törvénymódosítást át akarták nyomni. Nem megerősített információim szerint egyes polgármestereknek és prominens személyeknek a személyes problémái, rossz tapasztalatai vagy félinformációi állhatnak még e mögött. Az útépítők és néhány beruházó szerettek a régészekre mutogatni, hogy miattuk csúsznak a projektek, de valójában az átgondolatlan döntések miatt késnek sokszor.
Lassányi Gábor
Fotó: Kummer János
Például előfordult, hogy egy múzeumnak március 1-jétől volt megbízása és csak októberben tudtak a területre lépni, mert még nem történt meg a kisajátítás, nem volt leirtva a bozót vagy az erdő. Könnyű volt novemberben arra mutogatni, hogy „a régészek még mindig itt vannak, pedig március óta kellene dolgozniuk”. Azt viszont nem teszik hozzá, hogy „ja, egyébként nem engedtük őket ásni fél évig”. Nagyon-nagyon kevés olyan helyszín volt, ahol kifejezetten régészeti okokból csúszott a munka.
Szokták említeni a váratlan költségnövekedést és az átláthatatlanságot a vádak közt. Néhány esetben valóban voltak igen jelentős áremelkedések, de sok olyan szám, ami gazdasági napilapokban, fizetett cikkek formájában megjelent, torzítás volt. Olyan összegeket csaptak a régészeti munkához, amelyeknek közük nem volt hozzá, és olyan nagyságrendek voltak feltüntetve, amelyek teljes mértékben csalókák. Volt, hogy azt mondták, autópálya-építéseknél 15-20 százalékos költségek voltak, pedig szó sem volt erről. A nagyberuházásokhoz kapcsolódóan, általában a rosszul előkészített projektek miatt volt költségnövekedés: például ki volt tűzve a nyomvonal és már nem is lehetett hová mozdítani, ekkor átlagban 3-5 százalékos volt a költsége a teljes beruházási értéknek. Ez százmilliós nagyságrendet jelent.
Az áruházépítésekkel, a magánberuházókkal mi a helyzet?
Az más történetet, mert nem állami projektekről beszélünk. Egy külső területen lévő áruházépítés kapcsán, egy-két százalékos a költség. Bent a város közepén, ahol többrétegű lelőhelyek vannak, többe kerülhet. Elképzelhető, hogy a magánberuházók megpróbálnak a most nyílt kiskapukkal élni, de valószínűleg nem fog sikerülni. Vitákat viszont fog generálni az a rosszul megfogalmazott félmondat, abban biztosak lehetünk.
Voltak konfliktusok, fenyegetőzések? Próbáltak megvesztegetni régészeket? Vannak régészek, akik pont emiatt nem működtek együtt?
Jogilag soha nem derült fény ilyen esetre; ilyen üggyel magyar bíróság nem foglalkozott. Ami problémát okozhatott esetleg, az egyes múzeumok és intézmények felkészületlensége, akár személyi, akár egyéb infrastrukturális módon. Például nem tudtak elég gyorsan, elég pontosan alkalmazkodni egy-egy munkának az elvégzéséhez.
Fotó: MTI / Balázs Attila
Borzasztó gondot jelent viszont az a törvényalkotói húzás, amely 2011 januárjától a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal irodáit a megyei kormányhivatalokhoz sorolta át. Magyarul olyan függési viszonyba kerültek a régészeti felügyelők, ahol a főnökük egy politikus. Előfordulnak olyan esetek – nekem ezt személyesen mondták -, hogy egyes beruházók már úgy ülnek be egy-egy engedélyeztető tárgyalásra, hogy személyes ismeretségekre és érdekekre hivatkoznak, amelyek politikusokhoz fűzik őket, akik egyébként hivatali főnökei a köztisztviselőknek. Ez iszonyú veszélyes helyzetet teremt, hiszen végső esetben egy-egy szakmailag megalapozott döntést felülbírálhatja valaki, akinek egyébként semmilyen köze nincs az örökségvédelemhez.
Nem állítom, hogy ilyen esetek előfordultak, de a jelenlegi törvény szerint előfordulhat, hogy komoly nyomást gyakoroljanak döntéspozícióban lévő emberek, adott esetben az indoklás nélküli felmentésekkel. Bármikor megtörténhet, hogy egy politikus behívja a kormánytisztviselőt és azt mondja: „ezt és ezt a papírt márpedig alá kell írni”. És indoklás nélkül felmenthető a munkaviszonya alól, amennyiben ezt nem teszi meg. Ettől csak az erkölcs tarthatja vissza.
A beruházók részéről van nyomás?
Van egy gazdasági nyomás. Az ő szempontjukból a legfontosabb a tervezhetőség: nem az a kérdés, hogy 20 vagy 24 milliót kell költeni egy régészeti feltárásra, hanem azt, hogy tudjuk, a beruházás kezdetén „ennyi és ennyi idő és ennyi pénz” szükséges hozzá.
Egy áruházépítéssel kapcsolatban mondták nekem, hogy egy jó helyszín gazdaságilag jobban megéri a ráfordított pénzt. Azt mondják „megveszem ezt a telket, elvégeztetem a feltárást, de a legfontosabb tudnom, hogy 2012. június 1-jére készen van az a terület és mehetnek a gépek is”. Erre a megyei múzeumok szintjén volt egy jól felkészült állomány. Nem mondom, hogy minden régióban minden rendben volt, viszont, ahol lehetett a modelleket adaptálni, elindultak ilyen folyamatok. Most viszont a gazdasági recesszióban és az átgondolatlan döntések nyomán sok jól működő szakmai bázis is szétverődik.
Fotó: MTI / H. Szabó Sándor
Van, hogy leáll egy feltárás, ha megromlik a viszony a beruházó és a régész között?
Nagyon komoly veszélyei vannak ennek is. Valóban leállhat és elhúzódhat a munka, oda-vissza mehet a labda, bíróság elé kerülhet a dolog. Ez senkinek, de elsősorban az örökségnek nem az érdeke. Normális és számokkal gondolkodó beruházók körében, nem a kifizetett összeg a legnagyobb tétel ebben a történetben. Normális központi szabályozással, normális szakmai munkaidő meghatározásával biztos, hogy eredményeket lehet elérni, és erre voltak pozitív példák. Az érdekellentéteket fel lehetett oldani, a konfliktusokat viszont mesterségesen is lehetett generálni. A legnagyobb probléma akkor jelentkezik, amikor nem gazdasági szakemberek folynak ebbe bele, hanem érzelmi és egyéb alapon politikusok. Olyan vezetők, akiknek azt mondták: „a régészet velünk nem fog szórakozni, hogy ennyit kell költeni rá”. Ez a kommunikáció, amely erőből próbálja az örökségvédelmet lenyomni, jelenti az igazi problémát. A piaci alapon működő cégeknél ez a veszély nem vagy csak minimálisan állt fent.
Létezik megoldási javaslat a régészszakma részéről?
Alakul az egységesebb fellépés a törvény finomítására vagy módosítására. Reméljük, hogy egy-másfél hónapon belül megszületik egy szakmai alternatíva. Az valóban hiba volt, hogy a régészet nem mondta egységesebben, akár különböző szakmai szervezeteken keresztül is, hogy „ilyen és ilyen módon, szakmai alapon tudjuk elképzelni a törvénynek a módosítását”.
Alternatívát fogunk kínálni, ebben biztos vagyok, és minden módon be fogjuk mutatni, hogy ez a törvény milyen károkat okoz nemcsak az örökségnek, hanem a beruházóknak is. Ezek az információk nem fognak elsikkadni. Az örökségünk pusztítása nem fog nyom nélkül maradni.
Nagyon remélem, hogy erőteljes lobbizással sikerül célt érni. Sajnos nem vagyunk optimisták: amíg ez be nem következik, addig az örökség maradandó és visszafordíthatatlan károkat fog szenvedni. A végeredményen változtatni kell, mert ez a törvény használhatatlan lesz, abban biztos vagyok.
A törvényalkotói oldal nyitott a dologra?
Vannak olyan személyek, akik igen. Az egységes törvényi szabályozás, a jól átgondolt ár- és időmaximalizálás, szakmai alapokon nyugvó ellenőrző szerveknek a felállítása elfogadható és kívánatos a törvényalkotó részéről. Ez a módosítás viszont átgondolatlan és pont oda fog visszacsapni, ahonnan kiindult. Kérdés, hogy mennyi időről beszélünk: félévről, egy évről, de biztos, hogy vissza fog csapni.
