Nem könnyû a köztársasági elnök szerepfelfogásának karakterisztikáját érdemben elemezni, hisz Schmitt Pál elnökségének legfõbb karakterjegye, hogy nincs karaktere.
Érdemes megvizsgálni ugyanakkor, hogy a kontúrok nélküli elnöki arculat milyen eredõkre vezethetõ vissza, illetve ahhoz, hogy teljesebb képet kapjunk, azt sem árt számba venni, hogy a harmadik köztársaság negyedik elnökének valójában milyen reálpolitikai mozgástere van.
Számok és témák
Ha a számok szintjén vizsgáljuk az elnök tevékenységét, eléggé ellentmondásos képet kapunk. Formálisan ugyanis Schmitt Pál nem tekinthetõ inaktív elnöknek: 605 elnöki határozatot hozott, 405 programon vett részt, 21 országban járt, 9 államfõt és 45 magas rangú vendéget fogadott, 33 magyarországi településen reprezentált, 224 törvényt vizsgált meg és látott el kézjegyével. Épp ez utóbbival kapcsolatban érte a legtöbb kritika, nevezetesen, hogy a 224 egyikénél sem élt az elnöki vétó eszközével, tehát a rendkívül nagyszámú törvény ellenére egyszer sem volt sem politikai, sem alkotmányos aggálya. Annak ellenére sem, hogy a törvények közül néhány komoly alkotmányos vitát váltott ki a közbeszédben.
Elnökjelölti beszédében – elõdjéhez hasonlóan – Schmitt Pál is megjelölt néhány kiemelt témát, amit zászlajára kíván tûzni. Ilyen volt az egészséges életmód és a rendszeres sporttevékenység népszerûsítése; a tudásalapú társadalom kapcsán az oktatási rendszer minõségi és mennyiségi megújulása; a civil szféra megerõsítése; a társadalmi szolidaritás elõmozdítása; és mozgalmat kívánt indítani a magyar nyelv védelméért. A programadó beszédében külön is kiemelte az új alkotmány jelentõségét és szerepét.
Elnökségének elsõ évében egyik témát sem sikerült tematizálni és napirenden tartani a politikai közbeszédben. Schmitt politikai agendájából inkább csak negatív töltetû elemek kerültek elõtérbe, ilyen volt a Köztársasági Elnöki Hivatalból kikerült, az új alkotmányhoz készített javaslatcsomag, mely tartalmi tévedései, fogalmazásbeli és helyesírási hibái miatt komoly visszhangot váltott ki. Az ismétlõdõ helyesírási bakik miatt pedig a magyar nyelv védelmére irányuló szándék is sajátos fénytörést kapott.
Szerepek és elvek
Az alkotmány és a szokásjog viszonylag szabad mozgásteret biztosít az elnöki szerepfelfogás kialakítására. Schmitt szerepfelfogásának egyik kulcsmotívuma az ellensúlyszerep és a kiegyensúlyozó-szerepkör szembeállítása: „Szeretném kiemelni, hogy én nem ellensúly, hanem a hazai politikai csatározások feszültségének kiegyensúlyozója kívánok lenni.” (Elnökjelölti beszéd, 2010. június 29).
Ez a szembeállítás némi logikai ellentmondást hordoz, mivel nehezen képzelhetõ el a kiegyensúlyozás ellensúlyszerep nélkül – kiváltképp egy kétharmados aszimmetria esetén. De ha eltekintünk ettõl a logikai bakugrástól, az ellensúlyszerepkör kategorikus elutasítása (mely több beszédében is felbukkan) önmagában is problémát jelent, mert az alkotmányban foglalt jogkörök az elnököt épp erre a szerepkörre predesztinálják. Ezt támasztja alá az Alkotmánybíróság 2003-as határozata is, mely a következõképpen fogalmaz: „Államfõi jogkörök az Országgyûlés törvényhozási tevékenységének ellensúlyát képezik a hatalommegosztásnak az Alkotmány által szabályozott rendszerében.” (62/2003. (XII. 15.) AB határozat)
Vízió és mozgástér
A hibás szerepfelfogás önmagában persze még nem eredményezne karaktervesztést, legalább ilyen súlyú tényezõ lehet az is, hogy Schmitt nem rendelkezik olyan koherens és világos vízióval Magyarország jogállamiságát és alkotmányos rendjét illetõen, mint elõdje. A másik eshetõség, hogy rendelkezik ilyen vízióval, de az szinte minden elemében azonos a kormányoldal víziójával, ezáltal a köztársasági elnök szemléletmódja beleolvad a Fidesz-kormány nézetrendszerébe.
Mindazonáltal, ha a kontúrok nélküli elnöki arculat okait kutatjuk, a szerepek, elvek, víziók mellett nem szabad elfeledkezni a kétharmados többség által megválasztott elnök reálpolitikai mozgásterérõl, ami Schmitt elnökségének keletkezéstörténetéig vezet vissza minket.
Schmitt Pál Orbán Viktor saját jelöltje volt a posztra, és a miniszterelnök komoly belsõ konfliktusokat is felvállalt érte. Ráadásul a jobboldali értelmiség is lobbizott Sólyom újraválasztásáért. Május harmadikán értelmiségiek közös kiáltványt tettek közzé, amelyben Sólyom újraválasztását kérték (a kezdeményezõk között szerepelt többek között Makovecz Imre, Kopp Mária és Mellár Tamás); a felhívást pár nap alatt több ezren írták alá.
Mindezek ellenére a miniszterelnök kitartott jelöltje mellett, amire jó oka volt. Orbán Viktor feltehetõen tisztában volt azzal, hogy a kormány jó néhány olyan döntést fog hozni, amely ütközik Sólyom felfogásával, és attól tartott, hogy a meglehetõsen önjáró köztársasági elnök futószalagon küldi majd a törvényeket az Alkotmánybíróságnak, illetve vissza az Országgyûlésnek. Orbán Schmitt Pálban látta annak garanciáját, hogy nem törik meg, illetõleg nem lassul le a törvényhozás, és ezáltal a kormány a döntéshozatal hatékonyságát és gyorsaságát csúcsra járathatja.
A miniszterelnök nagy valószínûséggel tudtára adta Schmitt Pálnak, hogy miért õrá esett a választása, és mit vár el tõle, s Schmitt ennek tudatában vállalta el a tisztséget. Ennek fényében nem nehéz belátni, hogy az elnök reálpolitikai mozgástere csekély, így a következõ években nem sok esély mutatkozik markáns elnöki karakter kialakítására.
A leköszönõ Sólyom László a következõ szavakkal adta át hivatalát: „Láthatatlan elnökként én is mindig ön mellett fogok állni, amikor csak az ön lelkiismeretét ébreszteni kell, vagy meg kell erõsíteni.” Egy év távlatából kijelenthetjük, hogy – a szerepfelfogása és a szûk mozgástér miatt – maga Schmitt Pál lett a láthatatlan elnök.
