Belföld

Szégyenpadra került a korrupt Magyarország

Az LMP az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) tenné meg az antikorrupciós politika centrumává.

Schiffer András az ÁSZ épülete előtt emlékeztette az újságírókat arra, hogy az országok működésének átláthatóságát vizsgáló Transparency International nemrég “szégyenpadra ültette Magyarországot”.

A politikus szerint részben az vezetett ide, hogy az elmúlt húsz év politikai elitjének nem érdeke a nagy port felvert korrupciós ügyek felgöngyölítése, valamint az, hogy az országnak nincs antikorrupciós stratégiája, sőt mint azt Schiffer András mondta, Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes egy ízben a parlamentben úgy fogalmazott, hogy erre nincs is szükség.

Az LMP ezzel szemben az Állami Számvevőszéket bízná meg az antikorrupciós politika kidolgozásával és koordinálásával.

A frakcióvezető azt is kifogásolta, hogy egy évvel a kormányváltás után a közvélemény szinte semmit nem tud az előző kabinethez köthető olyan jelentős korrupciós ügyekről, mint a kormányzati negyed vagy a sukorói kaszinóberuházás. Úgy fogalmazott: Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos nem más, mint a Fidesz Keller Lászlója, akinek az a feladata, hogy a kormányzati ciklus feléig hangulatot keltsen, de később mindez a feledés homályába vész majd.

Korrupcióról tanácskoztak a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja szervezésében

A politikai extrémizmus, elsősorban a szélsőjobboldali szervezetek és jelenségek, továbbá a korrupció akadályozzák leginkább a civil társadalom fejlődését a kelet-európai országokban. Erre a következtetésre jutottak a résztvevők azon a tanácskozáson, amelyen cseh, izraeli, lengyel, lett, magyar, orosz és ukrán civil szervezetek vezetői, parlamenti képviselők, társadalomkutatók és szakértők vitatták meg a civil társadalom fejlődésének kérdéseit pénteken és szombaton Budapesten.

A résztvevők mélyrehatóan foglalkoztak a kelet- és kelet-közép-európai térség baloldali erőinek és általában a szociáldemokráciának a válságával. Azzal a jelenséggel, hogy a gazdasági válság valós okainak, lefolyásának és következményeinek megmagyarázásához nincsenek meg az igazi eszközeik, alulmaradnak a jobboldali, konzervatív áramlatokkal szemben.

Előfordul, hogy választások előtt a pártok vezetői túloznak, felnagyítják, felerősítik programgondolataikat, elviszik ezeket a szélig. A győzelem után már visszatérnének a mérsékelt vonalhoz, de a kiábrándultak fejében nagyon is megmaradnak az eredeti üzenetek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik