Belföld

Nem mondanak le az Új Városközpontról

Visszavonja a bontási engedélyre vonatkozó kérelmét az V. kerületi, Bécsi utcai Zeppelin-projekt beruházója. A terveket továbbfejlesztik.

A beruházó Csipak Acquisitions Zrt. közleményében azt írta: tiszteletben tartják a kerületi önkormányzat álláspontját, amely szerint a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) előzetes szakhatósági állásfoglalása alapján a bontási engedélyt “ebben a stádiumban” nem adják ki. Ugyanakkor jelezték: nem értenek egyet a KÖH állásfoglalásával, hiszen az “homlokegyenest ellentmond a 2008-ban módosított Kerület Szabályozási Tervhez (kszt) ugyanezen hivatal által kiadott szakhatósági állásfoglalásnak”.

Mint írták, az V. kerület szabályozási terve 2008 decemberében vált hatályossá, s azóta is hatályban van, eszerint a szóban forgó három Bécsi utcai ingatlanból kettő bontható, a harmadik, a Bécsi utca 10. szám alatti ingatlan pedig a fővárosi védettség megszűnését követően, azóta vált bonthatóvá.

Közölték: tekintettel ara, hogy a KÖH úgy adta ki előzetes szakhatósági állásfoglalását, hogy még nem állt rendelkezésre a – jogszabályokban előírt és a beruházó, illetve a kérelmező által elkészítendő – értéktanulmány, úgy határoztak, hogy visszavonják a bontásiengedély-kérelmünket. A beruházó hozzátette: figyelembe veszik az V. kerületi önkormányzat javaslatát, és továbbfejlesztik az Új Városközpont építészeti terveit, valamint az értéktanulmány elkészültét követően párbeszédet kezdeményeznek az örökségvédelmi hivatallal, hogy feloldják a kszt és az előzetes szakhatósági állásfoglalás közötti ellentmondást.

Az Index múlt héten számolt be arról, hogy megakadt az V. kerületi Új Városközpont beruházás, mert miután a projekt megkapta az elvi építési engedélyt – amely szerint három ház helyén épülhetne a Zeppelin pláza -, Csipak Péter vállalkozó bontási engedélyt kért a Bécsi utcai területre, de az illetékes KÖH ezt nem hagyta jóvá, és erre hivatkozva a belvárosi önkormányzat sem adta ki a bontási engedélyt.

Az internetes újság idézi a KÖH december 29-i állásfoglalását, amely szerint “a Bécsi utcai projekt tervezett bontásai és telekösszevonásai nyomán létrejövő – már a szóban forgó három épület bontására korlátozódó csökkentett program esetén is – hatalmas épület bezavarna a történelmi szerkezetbe és látványba”. Az Index által megszerzett dokumentum szerint “a projekt az V. kerületben eddig példa nélküli nagyságrendű bontással járna, az új beépítés egyszerre tenné tönkre a városszerkezetet és a városképet. A műemléki jelentőségű terület rendszerének és anyagi valójának ilyen mérvű átalakítását semmilyen új építészeti minőség ígéretével nem lehet indokolni.”

Puskás András, az V. kerület alpolgármestere ezt követően az MTI-nek azt mondta, a belvárosi önkormányzat az Országos Tervtanáccsal és a Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal egyetértve nem adja ki külön a bontási engedélyt a Bécsi utcai Új Városközponttal kapcsolatban. Mint mondta, az önkormányzat az Országos Tervtanáccsal egyetért abban, a bontási engedélyt az építésiengedély-kérelemmel egy időben kell benyújtani annak érdekében, hogy látható legyen, mi is épül a lebontott épületek helyén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik