Belföld

Lemondott a bankszövetség elnöke

Lemondott a Magyar Bankszövetség elnöki tisztéről Felcsuti Péter hétfőn. Döntését azzal indokolta, hogy nem ért egyet a szervezet néhány meghatározó tagjának véleményével.

Lapunk megkereste Felcsúti Pétert, de a Raiffeisen Bank vezérigazgatója nem kívánt nyilatkozni lemondása konkrét okairól.

A bankszövetségnél Müller János kommunikációért felelős vezető tanácsadó annyit mondott az FN.hu-nak, hogy a lemondás után Patai Mihály alelnök lett az első ember a szervezetben, az elnökség jelölő bizottságot hoz létre, s később pedig a tagokból álló testületi ülés hoz döntést az új elnök személyéről. A szövetség elnökségének közleménye szerint október 7-re hívták össze a rendkívüli testületi ülést.

Az 1989-ben megalakult bankszövetség szakmai érdekképviseleti szervezet, amelynek jelenleg 44 bank és pénzintézet a tagja. A szövetség legmagasabb fóruma a testületi ülés, amelyen minden tagbankot az első számú vezetője képvisel egy szavazati joggal.

A bankszövetség elnöke dönthet és intézkedhet a testületi ülések közötti időszakban az elnökség hatáskörébe tartozó, de nem halasztható kérdésekben. Az elnök tartja a kapcsolatot az állami szervezetekkel, a társadalmi és más érdek-képviseleti szervekkel, és a nemzetközi szakmai szervezetekkel.

A szövetség az 1999-es etikai kódex helyett 2008 áprilisában újat fogadott el, amelynek betartásán az etikai bizottság őrködik. A bankszövetség tagjaira nézve kötelező érvényű etikai kódex célja az – olvasható a szövetség honlapján -, hogy a tagok az egymás közötti kapcsolataikban, az üzletvitelükben és a pénzügyi szolgáltatásaik nyújtása során az ügyfelek érdekeit szem előtt tartva tisztességes, etikus magatartást tanúsítsanak.

Felcsuti Pétert 2008. április végén választották meg a bankszövetség elnökének. A bankár-közgazdász pályája kezdetén 17 évet töltött a Magyar Nemzeti Bankban, majd a Citibanknál dolgozott, az utóbbi 21 évben pedig a Raiffeisen Bankot irányítja. Mandátuma a szövetség elnöki posztján 2011-ben járt volna le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik