Belföld

Csak a Jobbik érdeke az előrehozott választás

Az EP-választással az SZDSZ került a legnehezebb helyzetbe: ha kilépnek a kormány mögül, az előrehozott választással a párt ellehetetlenülne, ha viszont kitartanak, nem kerülhetik el a politikai menekülés látszatát. Az MSZP addig maradna kormányon, amíg csak lehet, és a Fidesznek is időre van szüksége, hogy tompítsa a Jobbik sikerét. Morvaiék az egyedüliek, akiknek igazán érdekük az előrehozott választás.

A vasárnapi választás legnagyobb vesztese az SZDSZ. Azon túl, hogy a liberálisoknak 1990 óta most először nem sikerült átlépniük a küszöböt, a nagyvárosi, magasan képzett választói szegmensért folytatott küzdelemben két kispárt (MDF, LMP) is sikeresebbnek bizonyult náluk – hangsúlyozta Böszörményi Nagy Gergely.

A Nézőpont Intézet vezető elemzője szerint szükségszerű, hogy az SZDSZ-ben intenzív kiútkeresés kezdődik, hiszen az EP-kudarc a következő országgyűlési választásra tekintve is csökkentette a párt esélyeit. „A legfontosabb kérdés azonban nem a pártelnök személye, hanem a kormányhoz fűződő viszony lesz. Hiába mond le posztjáról Fodor Gábor – ha utódja változatlan feltételekkel, a nyilvánosság számára nehezen követhető alkufolyamatok mentén támogatja tovább Bajnai Gordon kabinetjét, úgy aligha sikerülhet ’újramárkázni’ a pártot” – véli az elemző.

Az SZDSZ (és az MSZP) viszonya a Bajnai-kormányhoz Gyulai Attila szerint is egyelőre kiszámíthatatlan, de az biztos, hogy a kormány stabilitását gyengíteni fogja a két pártban induló vita a stratégiakeresésről. „Az SZDSZ-en belül több forgatókönyv merül majd fel a következő hetekben, de a szakadást nyilván igyekeznek elkerülni, mert az a megszűnés üzenetét hordozná, vagyis kiterjesztené az EP-választás kudarcát a teljes pártstratégiára. Az SZDSZ viszont igyekszik majd elszigetelt döntésként kezelni, és az országgyűlési erőviszonyoktól megkülönböztetni a vasárnapi szavazást” – véli a Political Capital elemzője.

Az adótörvényeknél dőlhet el minden

A kormány stabilitását kikezdheti a vereség, ezzel kapcsolatban jelenleg kiszámíthatatlan, hogy miként fog reagálni a szocialista és az SZDSZ-frakció – áll Juhász Attila, a Political Capital igazgatóhelyettesének elemzésében is. Az igazság pillanata a június 23-i adótörvényekről szóló szavazás lesz. Ha az adótörvényeket nem fogadja el a parlamenti többség, akkor a kormány megbukik.

Nehéz helyzetben az SZDSZ

Az SZDSZ az előrehozott választásokkal ugyanolyan viszonyban van, mint az elmúlt hónapokban: ha kezdeményezik az Országgyűlés feloszlatását, az figyelmet biztosít a pártnak, de az EP-kampányban éppen az látszott, hogy a pártnak nincsen a szavazók számára fontos mondanivalója – emelte ki Gyulai.
Böszörményi Nagy Gergely is hasonló véleményen van: szerinte, ha az SZDSZ végleg kizárja az előrehozott választások támogatását, az a materiális érdekektől vezérelt időhúzás, a politikai menekülés alig cáfolható látszatát keltheti.

Gyulai Attila, a Political Capital elemzője szerint az SZDSZ-en belüli irányok azért nem láthatóak még, mert nem biztos, hogy ebben a helyzetben a Fodor Gáborral szembenálló tábor érdekelt a vezetés azonnali átvételében. „Az SZDSZ helyzetét nehezíteni fogja, hogy erősödik az önmagáról beszélő párt képe, ami viszont nem hat majd pozitívan az egykori és meglévő szavazókra” – hangsúlyozta a szakértő.

Az MSZP ki akarja még húzni

Böszörményi Nagy Gergely szerint az MSZP számára az EP-választás egy új, váratlan tanulsággal is szolgált, mivel cáfolta azt a vélekedést, hogy a Jobbik csak a Fidesz szavazóbázisára jelenthet veszélyt.

„A szocialisták által mindeddig őrzött fellegvárakban (Ózdtól Miskolcon át Nyíregyházáig és Szentesig) a Jobbik még országos eredményét is meghaladó sikert könyvelhetett el. Mivel ezeken a településeken a Fidesz is növelni tudta támogatóinak számát, biztosra vehető, hogy a Jobbik a kiábrándult szocialista választók közül is sokakat állított maga mellé” – mondta a szakértő az FN-nek. Ennek tudatában az MSZP valószínűleg a korábbiaknál is jobban tart egy parlamenti választástól, s a következő hónapokban mindent megtesz majd annak elkerülésére.

A Fidesznek sem jó az előrehozott választás?

Az előrehozott választásokkal kapcsolatos helyzet átrendeződött: a Jobbiknak egyértelműen kedvező lenne, a Fidesz viszont lehet, hogy inkább kivárna, hátha gyengíthető a Jobbik a 2010-ig hátralévő időben – véli Gyulai Attila.

Szól viszont érv a Fidesz számára is az előrehozott választások mellett: ennek elmaradása éppen a Fideszt túl gyengének és eszköztelennek mutató radikális retorikát erősítheti fel, az elhúzódó, instabil kormányzati időszakból pedig a kormányellenes Jobbik profitálhat politikailag leginkább.

minden megváltozott

A Political Capital EP-választást elemző írása szerint a pártrendszert átformálja a mostani választás, amennyiben a jobb és baloldal egyensúlyát jelentő két nagy párt, két kis párt modell jelenleg felbomlóban van, és az egész politikai rendszer erősen jobbra tolódni látszik, amit az jelez, hogy a Fidesz és a Jobbik együttvéve országosan több mint 70 százalékát szerezte meg a szavazatoknak, miközben az MSZP középpárttá zsugorodott. Ráadásul az eredmény meghatározza a pártok induló pozícióját és felforgatja a politikai erőviszonyokat a soron következő országgyűlési kampány előtt. Így például az SZDSZ jelenleg frakciót alkot az Országgyűlésben, de nem jutott az EP-be, az MDF bejutott, de jelenleg nincs frakciója, a Jobbik pedig erős ugyan, de jelenleg parlamenten kívüli párt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik