Belföld

A „tömeg fenyegetésének nyomására" még csütörtökön visszavonta a Herendi gyár vezérigazgatójának felmentését a cég igazgatósága. Az igazgatóság szerint a cég első embere felelőtlenül ígérget és hergeli a dolgozókat, a vezérigazgató cáfol.
2004. 02. 05. 17:39
Addig tart a tűzszünet a tejtermelők és a Parmalat Hungária közt, amíg a cég hetente fizet. Tartós megállapodáshoz a tavaly ősszel felhalmozott milliárdos adósság sorsát is rendezni kell.
2004. 02. 05. 17:10
A nap döntő hányadát 10020 pont alatt, jobbára a negatív tartományban töltötte a BUX, az utolsó pár percben azonban nagyon beindult és egészen 10065,58 pontig szökellt. A BUX így a napot 0,54 százalékos, 54,5 pontos erősödéssel zárta. A zárás előtti hirtelen erősödés elsősorban az OTP árfolyam emelkedésének volt köszönhető. Az OTP a napot 1,82 százalékos erősödéssel 2965 forinton zárta. A Matáv 3 forinttal drágult, a Mol 15 forintos d
2004. 02. 05. 17:06
A számok hazudnak – tartja a mondás. A közgazdászok meghatározó része mégis egyre inkább támaszkodik a statisztika és az ökonometria eszközeire, hogy a gazdaság törvényszerűségeit feltárja.
2004. 02. 05. 16:13
Vizsgálja az EU bizottsága azt a 2,5 milliárd dolláros autópálya-építési megbízást, amelyet a román kormány adott közbeszerzési eljárás nélkül a "jó politikai kapcsolatokkal bíró" amerikai Bechtel vállalatcsoportnak - írta a csütörtöki Financial Times, amely szerint Brüsszelt az is bosszantja, hogy a beruházás zavarhatja az uniós támogatással tervezett Bukarest-Budapest autópálya építését.
2004. 02. 05. 15:15
A várakozásoknak megfelelően az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön 2 százalékon változatlanul hagyta az irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát. Az EKB legutóbb tavaly változtatott az irányadó kamatminimumán: tavaly márciusban előbb negyed százalékpontot faragott le belőle, majd június elején fél százalékponttal 2,00 százalékra, történelmi mélypontra csökkentette.
2004. 02. 05. 15:00
Pakisztánban letartóztatási parancsot adtak ki az országos atomkutató intézet több vezetője ellen. Valamennyiüket azzal vádolják, hogy részt vettek a nukleáris fegyver-technológia külföldre juttatásában.
2004. 02. 05. 14:00
Már a mai középkorúaknak sem mond semmit, ha valakiről azt halljuk "spanyolos" volt. Pedig jó néhány magyar vett részt az 1936 és 1939 közötti spanyol polgárháborúban, hogy harcoljon a gyűlölt - és egyre veszedelmesebben terjeszkedő - fasiszta métely ellen.
2004. 02. 05. 14:00
A Szerencsejáték Rt. az elmúlt évet 123 milliárd forint rekordárbevétellel zárta, nem kis részben az ötös lottó tavalyi jelentős halmozódásának köszönhetően – mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten Székely Gábor vezérigazgató. A 2003-as árbevétel 21 százalékkal haladta meg az előző évit, amely ugyancsak rekordteljesítmény volt, és több mint 30 százalékkal haladta meg a tervezettet. Az előzetes számok [...]
2004. 02. 05. 13:50
A Budapesti Értéktőzsde számára az uniós csatlakozás egyik fontos momentuma, hogy a BÉT társult tagból teljes jogú taggá válik az Európai Tőzsdeszövetségben - mondta Paul Arlman, a szövetség főtitkára csütörtökön Budapesten, miután szimbolikus csengetéssel megnyitotta a BÉT kereskedését.
2004. 02. 05. 13:12
A pénzmosás elleni törvény pezsdítően hatott az informatikai adatkezelés területén. Ugyanaz az informatikai rendszer több célra is használható, attól függően, hogy milyen adatokat futtatunk rajta.
2004. 02. 05. 13:01
Londoni elemzők szerint az rázta meg csütörtökön az európai feltörekvő piacok valutáit, köztük a forintot, hogy az Európai Központi Bank (EKB) egyik vezető tisztviselője túlértékeltnek nevezte ezeket a valutákat, és kizártnak nevezte csatlakozásukat az ERM-II. árfolyamrendszerhez a jelenlegi árfolyamokon, de az EKB már visszavonta ezt a nyilatkozatot.
2004. 02. 05. 12:30
A brit-holland Royal Dutch/Shell kőolajipari konszern a várakozásokkal összhangban fennállása óta az egyik legjobb eredményt mutatta fel tavaly, ami azonban elmaradt a 2000. évi rekordösszegtől.
2004. 02. 05. 12:06
Egyelőre "tanulmányozás alatt vannak" azok az intézkedések, amelyek az új EU-tagállamok polgárai által Nagy-Britanniában igénybe vehető szociális juttatásokat szabályozzák - mondta csütörtökön az MTI-nek a brit munka- és nyugdíjügyi minisztérium illetékese, az e kérdésben most már napi rendszerességgel megjelenő, ellentmondó hivatalos nyilatkozatokra és sajtóhírekre.
2004. 02. 05. 11:58
Olvasói sztorik