Belföld

Herend: visszavonták a vezérigazgató felmentését

A „tömeg fenyegetésének nyomására" még csütörtökön visszavonta a Herendi gyár vezérigazgatójának felmentését a cég igazgatósága. Az igazgatóság szerint a cég első embere felelőtlenül ígérget és hergeli a dolgozókat, a vezérigazgató cáfol.

A Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. igazgatósága meggyőződése ellenére, „a tömeg fenyegetésének nyomására” csütörtökön délután visszavonta Polányi Sándornak, a cég vezérigazgatójának felmentéséről szóló szerdai döntését – közölte csütörtökön az MTI-vel az igazgatóság ülését követően Palkovics Imre, az igazgatóság tagja.

Délután, Polányi felmentését követően az igazgatósági tag még úgy nyilatkozott, hogy a dolgozók egy része szimpátia demonstrációt tart a menesztett vezérigazgató mellett, majd később a következőket mondta: „A tömeg nem volt hajlandó meghallgatni az igazgatóság tagjait, hanem hangoskodott és fenyegetőzött: helyezzük vissza posztjára a vezérigazgatót. Kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy a félrevezetett tömeg előtt Polányi Sándor szavának egyelőre nagyobb hitele van” – jelentette ki Palkovics Imre.

Hozzátette: a cég munkavállaló tulajdonosait a vezérigazgató megalapozatlan ígéretekkel állította maga mellé, illetve – mint fogalmazott – hergelte az igazgatóság ellen. Palkovics Imre tudomása szerint csütörtök délelőtt Polányi Sándor “rendelte a portához a demonstrálókat”.


Herend: visszavonták a vezérigazgató felmentését 1

Polányi László Csabát kalauzolja Herenden januárban


Az igazgatósági tag tájékoztatása szerint a cég felügyelő-bizottsága március 6-ára rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelynek egyetlen napirendjeként a mindössze három tagúra csökkent igazgatóság visszahívását, és az új vezető testület megválasztását javasolja.

A Porcelánmanufaktúra Rt. 75 százalékban a munkavállalói résztulajdonosi program (mrp) keretében dolgozói tulajdonban van, 25 százalék plusz egy szavazattal pedig az ÁPV Rt. rendelkezik.

Polányi Sándor 2003. november 17-től töltötte be a vezérigazgatói posztot Herenden. Az igazgatóság több pályázó közül választotta akkor a Vivendi Rt. korábbi vezérigazgatóját erre a posztra. Polányi Sándort ugyanakkor a cég igazgatóságába nem választották be.

Az igazgatóság jelenleg három tagú, mivel hárman a decemberi közgyűlésen lemondtak, a testület elnöke pedig egy hete jelentette be a távozását.


A csütörtöki rendkívüli igazgatósági ülést követően a vezérigazgató az MTI-nek nyilatkozva cáfolta, hogy ő rendelte volna a székház elé a demonstrálókat. Több mint száz sms-t kapott csütörtökön reggel, amikor a dolgozók megtudták, hogy a csonka igazgatóság menesztette a posztjáról. A tömeg felháborodásában, spontán verődött össze a portán és az utcán – mondta.

„Nem tettem megalapozatlan ígéreteket a dolgozóknak, ellenkezőleg: arra hívtam fel a figyelmüket, hogy ne várjanak gyors fellendülést. Közöltem ugyanakkor azt is, hogy közgazdaságilag megtaláltam azt a megoldást, miként lehet Herendet lassan, de biztosan felvirágoztatni” – hangsúlyozta a végül vezetői székében maradt Herendi-vezér.

A vezérigazgató szerint sok kommunikációs zavar és hiba befolyásolta kedvezőtlenül az igazgatósággal való együttműködését, de az nem felel meg a valóságnak, hogy szándékosan nem akart a vezető testülettel együtt dolgozni.

A herendi Porcelánmanufaktúra Rt. idei árbevételi terve 6,8 milliárd forint, aminek alapján 200-300 millió forint közötti nyereségre számít a társaság. A társaság 2002. évi árbevétele 6,9 milliárd forint, adózás előtti eredménye pedig 262 millió forint volt.

A 2003. decemberi rendkívüli közgyűlésen elfogadott új stratégiának megfelelően öt év alatt el kell jutni a cégnek oda, hogy az adózás előtti eredmény elérje az egymilliárd forintot, amihez évente 200-500 millió forint közötti összeggel kell növelni az adózott eredményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik