Okoz–e többletmunkanélküliséget a minimálbér növekedése? Előrejelezhetők–e a részvényhozamok? Befolyásolja–e az adózás a társaságok által kifizetett osztalékokat? Az utóbbi évek során az egyre olcsóbb és ügyesebb számítógépek segítségével, a döntéshozók aggódó ösztönzésének hatására statisztikák tömegével próbáltak a gazdasági gondolkodók hasonló kérdésekre válaszolni. Sajnos azonban a statisztikák sokszor vezették tévútra a „vakhitűeket”.
Stephen Ziliak
Két amerikai közgazdász, Deirdre McCloskey és Stephen Ziliak nemsokára megjelenő tanulmányában azt állítja, hogy kollégáik „pocsék” munkát végeznek, amikor a számokat értelmezni próbálják, gyakran követnek el közben elemi hibákat. Társaik legnagyobb tévedése mégis az, hogy elvakítja őket a „statisztikai varázslat”, rengeteg közgazdász bűvöli számait anélkül, hogy hétköznapi eszével próbálná feltárni a világ és a gazdaság tényleges működését – írja cikkében a The Economist.
Deirdre McCloskey
A statisztikai eszközök főleg akkor hozhatnak megtévesztő eredményeket, amikor az emberi viselkedést akarják segítségükkel magyarázni, hiszen ezek kellően bonyolultak ahhoz, hogy ne legyenek rájuk érvényesek kőbe vésett törvényszerűségek. Még ha létezik is valamilyen állandó kapcsolat az emberi cselekedetek között, a statisztika képes vizsgálatukból téves – akár ellenkező – konklúziókat is levonni.
Gólya, napfolt, gyilkosság
A középkori Hollandiában például kiszámolták, hogy összefüggés van a kéményen lakó gólyák és a házban született gyerekek száma között. A két változó közötti kapcsolat olyan erős volt, hogy a folyamatot irányító matematikai törvényszerűségek alapján nem lehetett az eredményeket véletlennek tekinteni. A kapcsolat szakmai szóval „statisztikailag szignifikáns” volt, mégis téves volt a holland hagyomány, hogy a gólyák növelik a termékenységet.
W.S Jevons, XIX. századi neves angol közgazdász például úgy gondolta, hogy a napfoltok száma befolyásolja a terméshozamot. Egy másik tragikus példa az elmúlt évekből az angol anyák esetem akik a saját bőrükön érezhették a statisztika bántalmazó következményeit. Egy kutató gyermekgyilkosságokat vizsgálva ugyanis kimutatta, hogy mivel egy családban nagyon kicsi az esélye az akár betegség vagy külső körülmények okozta hirtelen csecsemőhalának, ezért három hasonló esemény megtörténte egy családon belül már nem lehet a véletlen műve, kizárólag gyilkosság. Ennek az igencsak hibás eszmefuttatásnak az lett a következménye, hogy szülők százait választották el gyerekeiktől, és küldték utána börtönbe.
A közgazdaságtanban túlságosan gyakori az a hiba, hogy a statisztikai szignifikancia megállapítása után már nem keresnek elfogadható magyarázatot adott jelenségre a kutatók, hanem hagyják, hogy a számok beszéljenek helyettük. Az 1980-as években Illinois amerikai államban egy olyan programot fogadtak el, amely leszoktatja az embereket a munkanélküli segély igénybevételéről. A közgazdászok megkérdezték az embereket, hogy véleményük szerint a program költségei meghaladják–e a belőle származó hasznot. Egy tanulmány ez alapján kimutatta, hogy a program előnyei négyszer akkorák, mint a költségei. Bár bevezetése az adófizetők számára is előnyösnek tűnt, a tanulmány szerzői elvetették a kutatás eredményeit, mert azok nem estek túl a statisztikai szignifikancia – ad hoc módon kiválasztott, ugyanakkor hüvelykujj-szabályként alkalmazott – 90 százalékos határán.
Ettől az egyedi esettől eltekintve McCloskey és Ziliak megállapította, hogy az egyik vezető amerikai hetilap, az American Economic Review 1980-as évkbeli cikkeinek 70 százaléka követte el a hibát, hogy nem különböztette meg a statisztikai és a gazdasági szignifikanciát egymástól. A szerzők túlságosan a számokra hagyatkoztak a gazdasági érvek és indokok megtalálása helyett.
Nem javul a helyzet
Reménykedhetnénk, hogy a helyzet javult e tekintetben, a két kutató azonban a 90-es évekre elvégezte ugyanezt a vizsgálatot, és megállapította, hogy a cikkek több mint 80 százaléka követte el ugyanezt a hibát. A statisztikai szignifikancia kultusza ragályos tehát, egyre kevesebb közgazdász gondolkodik el azon a kérdésen, hogy a számok adta minták bármit is megmutatnak-e a valódi világból – foglalta össze a szerzők megállapításait a The Economist című gazdasági hetilap.
A hibákra számos példa akad, elismert közgazdászok esetében is. A Princeton egyetem két professzora, Alan Krueger és David Card készített egy sokszor idézett tanulmányt a minimálbérről. Ebben megállapították, hogy a minimálbér-növekedés nem a munkanélküliség gyarapodását okozza, hanem éppen ellenkezőleg a csökkenését. Bár a tanulmánybeli statisztikák meggyőzőnek látszanak, Ziliak és McCloskey szerint olyan elenyésző az emelkedés a munkavállalók számában, hogy annak nem lehet közgazdasági jelentőséget tulajdonítani. Krueger és Card cikkében meg sem próbálta megmagyarázni a meglepő eredményeket.
