Az egyik jelöltet Vladimír Meciarnak, a másikat Ivan Gasparovicnak hívják. Hajdan ők ketten egy emberként küzdöttek a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) élén. Meciar volt a HZDS elnöke és a miniszterelnök, a párt trónörökösének tartott szépreményű Gasparovic pedig a házelnök. E közel évtizednyi idő alatt kettejük közös küzdelmei nyomán az ország nemzetközi elszigeteltségbe sodródott, amit az utánuk jövő Dzurinda-kormány NATO- és EU-tagsághoz vezető eredménnyel helyrehozott.
Időközben, 1998-as bukása után Meciar egy emlékezetes televíziós búcsúinterjúban könnyes szemmel, egy temetési ének eldalolásával búcsúzott el örökre a politikától. Rövid ideig ezt Meciar hattyúdalaként emlegették, de a későbbiek során feltámadási ének lett belőle.
Meciar és Gasparovic útjai közben szétváltak, de most egymás ellen küzdve szinte naponta találkoznak valamilyen televíziós csörtében, mert mindkettő államfő akar lenni, és ez majd annak sikerül, amelyik jobban le tudja járatni a másikat.
Közben a koalíciós pártok egymásra mutogatnak, mindenki vádol valakit a történtekért: általában Mikulás Dzurinda kormányfőt, aki külügyminiszterét, Eduard Kukant saját pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) jelöltjeként indította az államfőválasztás első, április 3-i fordulójában, ami oda vezetett, hogy a kormánykoalíció pártjainak közös támogatását élvező jelölt híján Meciar és Gasparovic szinte akadálytalanul besétált a “kétszemélyes” második fordulóba.
“Meciar és Gasparovic közül egyik sem nevezhető kisebbik rossznak” – hangoztatják azóta is a kormánypártok, miközben a választópolgárok többsége leszegve csóválja a fejét, és közben talán a fülét is befogja, mert az egyikbe azt súgják, hogy szombaton ne menjen el választani, a másikba meg azt, hogy ha nem megy el, az felér egy Meciarra leadott szavazattal. Más számítások szerint egy távolmaradás a következményeiben majd tucatnyi szavazattal is felér.
Szlovákia közel négymillió választópolgárának vélhető többsége három nappal a választás előtt még mindig két döntés előtt áll: nem tudja – mert nem tudhatja – eldönteni, hogy elmenjen-e szavazni, s ha elmegy, melyiket válassza ? Meciar fegyelmezett híveitől azonban ez a dilemma távol áll.
Idevágó, amit Martin M. Simecka, a liberális SME főszerkesztője lapja szerdai számában írt: – A kommunizmus bukása óta Szlovákia lakossága még nem élt meg ennél megrázóbb traumát. Azok, akik könnyelmű módon nem élnek majd a választójogukkal, semmivel sem cselekszenek tisztességesebben, mint azok, akik lelki gyötrődések közepette ugyan, de mégis rászánják magukat, hogy a “banális rosszat” válasszák. Arról egyelőre sehol sem esett szó, hogy a hatalmi harcok során egymástól eltávolodott Meciar és Gasparovic útjai esetleg az államfőválasztás után ismét találkozhatnak majd.
