A nagy nemzetközi olajvállalatok új olajbázisok után kutatnak, minthogy a kereslet az előrejelzések szerint tovább növekszik a fekete arany iránt minden országban – írja a Le Monde. Nem véletlen ezek után, hogy a világ második legnagyobb olajtartalékával rendelkező Irak „a vágy titokzatos tárgya” a multik számára.
A nagy üzlet: PSA (production sharing agreement)
Irak készletei ugyan messze elmaradnak Szaúd-Arábia olajtartalékai mögött, a világ legnagyobb olajvállalatai azonban sóvárogva pillantgatnak a Perzsa-öböl térségére. Ám e multik jelszava: „mindig arra gondolni, de soha ki nem mondani”, legalábbis ami az iraki olajat illeti – jegyzi meg a Le Monde. És persze a legnagyobb olajcégek között számos amerikai vállalat akad.
A sóvárgás természetesen Irak felosztására vonatozik – nem politikai értelemben, legalábbis nem elsősorban politikai értelemben, hanem a gazdag olajmezők szempontjából. A felosztás, pontosabban megosztás alapját az úgynevezett PSA-k (production sharing agreementek) képezik, amelyek a termelés megosztását szabályozó szerződések.
A PSA-kat cégek és országok írják alá, az aláírás után pedig a nagy multik máris bevehetik vagyonmérlegükbe (aktívaként) a szóban forgó olajmezők készleteit. Mindez a tőzsdén óriási jelentőséggel bír, és komoly hasznot hozhat befektetőknek, menedzsereknek és spekulánsoknak egyaránt.
Kevés az új lelőhely
Az új koncessziók keresése nem véletlen az olajiparban: az utóbbi időben nem tártak fel jelentős új készleteket, így a meglévő területek jobb kiaknázása létfontosságú a társaságok számára. Az amerikai cégek számára a földrajzi diverzifikáció, kockázatmegosztás is fontos: az ExxonMobil és a ChevronTexaco túlzottan Amerika-központúak, a British Petroleum ugyan több kontinensen is jelen van (Alaszka, Mexikói-öböl, Északi-tenger), de nekik is jól jönne egy közel-keleti biztos pont. Nem is beszélve a Royal Dutch/Shellről, amely kifejeztten válságövezeteknek nevezhető afrikai államokban, Nigériában és Angolában van jelen.
Nyomulnak a franciák és az oroszok
Létezik egy másik típusa is a cégek és az államok szerződéseinek. Az úgynevezett szolgáltatási egyezmények kevésbé jövedelmezőek a társaságok számára. E megállapodásokban ugyanis az állam nem mond le a szuverenitásáról, az olajkészlet fölötti rendelkezési jogáról. Ilyen, az országok, kormányok számára kedvezőbb szerződések vannak érvényben Kuvaitban és Iránban. Ezek az államok nem hajlandóak a befektetők kényére-kedvére PSA-kat aláírni.
Éppen ezért tűnnek zsíros üzleteknek azok a nemrégiben aláírt egyezmények, amelyeket Szaddám Huszein iraki vezető és több cég – közöttük a francia TotalFinaElf és az orosz Tatneft – írt alá. Ezek ugyanis PSA-k, vagyis a cégek számára kedvező, garantált kitermelési lehetőségeket biztosítanak az arab országban.
A francia és az orosz cégnek azért sikerülhetett kedvező feltételeket kicsikarnia, mivel Irak olajipari infrastruktúrája elképesztően lepusztult állapotban van. A nemzetközi szankciók pedig igencsak behatárolják az ország vezetőinek diplomáciai és gazdasági mozgásterét.
Orosz jelenlét Irakban
Nemcsak a francia cégek, hanem az orosz Lukoil társaság is megállapodott Szaddám Huszeinnel, méghozzá több milliárd dollár értékben. Így ha az amerikaiak beavatkoznának Irakban, az komoly orosz érdekeket sérthetne, hiszen a Lukoilon kívül a Tatneft nevű cég is érdekelt az arab országban. Ezt jelzi Mihail Hodorkovszkij nemrégiben tett nyilatkozata is. A Jukosz elnöke és fő tulajdonosa kijelentette: „az amerikai kormánynak kárpótolnia kellene Oroszországot bármilyen gazdasági veszteségért, hogy támogatást nyerjen egy iraki háborúhoz”. Hodorkovszkij szerint Oroszország érdekei Irakban nem politikaiak, hanem gazdaságiak. „Ha a hadművelet eredményeként Oroszország veszítene gazdasági téren, és az Egyesült Államok azt akarja, hogy Moszkva efféle fellépésben segédkezzék, valakinek gondolnia kell a gazdasági ellentételezésre is” – mondta Hodorkovszkij, aki annak ellenére nyilatkozott ilyen keményen, hogy az ő cégének nincs is semmilyen megállapodása Irakkal.
Amerikaiak és a britek Szaddám ellen
Miközben a franciák a jelenlegi iraki vezetésben bíznak, és azzal kötnek szerződéseket, az amerikai és a brit olajcégek a George W. Bush amerikai elnök által meghirdetett kemény Irak-ellenes politika jegyében Huszein ellenzékével kokettálnak. Ennek jegyében az Iraki Nemzeti Kongresszus (INK) nevű rezsim-ellenes szervezet vezetőjével, Ahmed Halabival több amerikai cég is felvette a kapcsolatot. Halabi szervezete Irakon belül és emigrációban is kifejti tevékenységét, és ha egy amerikai invázió nyomán Bagdadban hatalomváltás következne be, az INK nem lenne esélytelen az új kormányba való bekerülésre.
Halabival olyan cégek tárgyaltak eddig, mint az ExxonMobil és a ChevronTexaco. Mindezen tárgyalások kapcsán sokan emlegetik az energiaipari érdekeltségei miatt már korábban is támadott amerikai alelnököt, Dick Cheney-t, aki valószínűleg „minden idők legbefolyásosabb második embere” az Egyesült Államokban. Sokan ugyanis őt sejtik a titkos és kevésbé titkos olajipari lobbizások hátterében.
Aktivizálódnak a britek is
A Le Monde szerint aktivizálódnak a britek is: az angol-holland Royal Dutch/Shell ismét elkezdte szövögetni hálóját, és tapogatózik a térségben. A British Petroleumot (BP) ugyan a hatvanas évek elején elüldözték Irakból, de most állítólag ismét felkerült John Browne térképére az arab állam. A BP vezére máris lobbizni kezdett, és az esetleges új politikai helyztre készülve (amely a háborút is számításba veszi) egyenlő esélyeket követelt minden vállalat számára Irakban.
Az IKN szóvivője az iraki ellenzék egyik reprezentánsaként egyébként úgy nyilatkozott a Le Monde-nak, hogy hatalomra kerülésük után megtartanák a PSA-k, vagyis a termelésmegosztási szerződések rendszerét. Ez igencsak megnyugtatóan hangozhat a nyugati cégek számára, igaz azonban, hogy egyelőre inkább a franciák és az oroszok lehetnek biztosabbak a dolgukban: az iraki háború esélyei ugyanis jelenleg nem olyan nagyok, viszont ők már megegyeztek Szaddám Huszeinnel.
Természetesen a Le Monde is tudja: ha az amerikaiak megdöntik Szaddám Huszein rendszerét, minden bizonnyal az Egyesült Államok nagy olajtársaságai fölözik le a könnyűolajból származó „könnyű” hasznot. Ugyanakkor az orosz, a francia és a kínai vállalatok árgus szemekkel figyelnek. Az iraki olajmezők kitermelése ugyanis óriási tőkét igényel, így bíznak abban, hogy még a legnagyobb amerikai cégek sem lesznek képesek egymagukban kiaknázni az ottani lehetőségeket.
