Belföld

Vállalati személybiztosítások

A biztosítók egyre nagyobb üzletet sejtenek a csoportos életbiztosítások területén. Az egész vállalatra kötött biztosítás ugyanis akár több százmilliós bevételt is jelenthet éves szinten.

E szerződések méretén valóban el lehet ámulni, különösen ha a csoportos életbiztosítások – avagy ahogyan néhány társaság terminológiájában él: a kollektív személybiztosítások – hazai piacához viszonyítjuk. Egy ekkora ügylet már önmagában is mérhető piaci részesedéshez segíti e szegmensben a befutó biztosítót, még akkor is, ha az üzletág egésze dinamikusan gyarapodik.

Nagy falatokVannak olyan nagy cégek, intézmények mint például a MOL, vagy a Belügyminisztérium, amelyekre valamennyi hazai biztosító ácsingózik. Mármint egészen pontosan arra, hogy az ott dolgozókra csoportos formában köthessen élet-, baleset- és egészségbiztosítást. Az említett két intézmény pedig – kihasználva, hogy a biztosítók a nagy szerződés megszerzésére irányuló igyekezetükben egyre lejjebb engedik a díjaikat – vándorol is köztük szinte évről évre. Így vált a Belügyminisztérium az idén az Atlasz ügyfelévé, amely a 120 millió forintot érő szerződést két év után az ÁB-Aegontól örökölte meg, ahová viszont némi providenciás vendégeskedés után érkezett a népes ügyfélkör.

A keretes írásban olvasható belügyi szerződés méretét jól illusztrálja, hogy manapság a csoportos piac vezető társaságai jó, ha összesen négyszer ekkora éves díjbevétellel dicsekedhetnek.

Titkolózó piacvezetők

Azt egyébként, hogy ki élvezi az elsőséget e piacon, csak kitalálni lehet, pontosan tudni nem. A néhány évvel ezelőtti díjbevételi sorrendnek mindenesetre mára nyoma sincs, a jelenlegi viszonyok megítélését pedig nehezíti, hogy míg korábban a biztosítók nem látták akadályát e bevételük publikálásának, most van köztük olyan, amely nem veri nagydobra tavalyi eredményét. Így a “hivatalos” – azaz az adatot közlő biztosítók nyilvántartása alapján felállított – rangsorban a piacvezető pozíciót a Generali-Providencia vindikálhatja magának, amely mögött alig elmaradva következik az ÁB-Aegon. Csakhogy adatait éppen az a Hungária tartja vissza, amely már akkor e terület legnagyobbja lehet, ha a vagyonbiztosítással ellátott vállalati ügyfeleinek csupán töredékét tudja is csoportos életbiztosítással behálózni.

A csoportos biztosítás vállalati előnyei• A premizálás rugalmas és viszonylag olcsó eszköze, egyúttal vonzó vállalati juttatás a munkavállaló számára.

• A munkavállaló javára kötött biztosítás díja költségként elszámolható, azaz csökkenti a társasági adó alapját.

• A kockázati, az élet-, a baleset-, illetve a teljes és végleges munkaképtelenségre szóló betegbiztosítási konstrukciók díját nem terheli személyi jövedelemadó, sem tb-járulék, sem pedig munkaadói jutalék (a többi betegségbiztosítás díját viszont – minthogy azok a munkavállaló adóköteles jövedelmének számítanak – igen).

• Unit-linked szerződésnél a biztosítás felett a vállalat, és nem a biztosított munkavállaló rendelkezik, a cég abból kölcsönt vehet fel, azt visszavásárolhatja, azaz likvid eszközként szolgálhat (e konstrukciónál az adóelőnyök nem érvényesek)

Kié lesz a piac?

Miért is fontos ennyire ez a terület? Ez az ügylet, méretgazdaságossági előnyein túl, azért is perspektivikus, mert a tapasztalatok alapján elsősorban a néhány éve Magyarországra telepedett, s immár tevékenységük apró részleteiben is a többi, a központi “fekvésű” vállalatra hasonlítani kívánó multik igénye e termék. Csakhogy ha multinacionális vállalat (vagy bármely nagyobb cég) keres biztosítót, s azt brókeren keresztül teszi, a tenderre hívott biztosítók közül leggyakrabban a három nagy valamelyike kerül ki nyertesen. A többiek mellé főleg akkor pártolhat a szerencse, ha a potenciális ügyfél valahol a világban már a biztosító külföldi tulajdonosának a kliense, vagy ha e bizonyos biztosító tagja az úgynevezett poolok valamelyikének. Az ilyen csoportosulások behálózzák a világot, ami éppen azt célozza, hogy a több országban jelen lévő társaságok számára szolgáljanak rugalmas kínálattal. Így helyismeret híján is találnak megbízható partnert, ráadásul kedvezően számított, és a társaság más szerződéseinek tapasztalatát, kárhányadát is figyelembe vevő díjakkal.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik