Tech

Ellenzéki törökök fiókjait függesztették fel Elon Musk közösségi oldalán

Ricky Carioti / The Washington Post via Getty Images
Ricky Carioti / The Washington Post via Getty Images

Több török ellenzéki szereplő fiókját is felfüggesztették Elon Musk X nevű közösségi oldalán – számolt be róla a Politico. Mindez néhány nappal azután történt, hogy letartóztatták Ekrem İmamoğlu isztambuli polgármestert, akit Recep Tayyip Erdogan legfőbb kihívójaként tartanak számon. İmamoğlu őrizetbe vételét követően tízezrek vonultak utcára tiltakozni Törökországban.

A tömeget a török hatóságok már könnygázzal, borsspray-vel és gumilövedékkel oszlatták, a demonstrációk aktivistáinak eközben pedig sorra kezdték elérhetetlenné tenni profiljait az X-en.

A felfüggesztett fiókok legtöbbje néhány tízezer követővel rendelkezett és a tüntetések helyszíneiről, illetve időpontjairól osztottak meg információkat. Némelyik profil látszólag csak Törökországban vált elérhetetlenné, a világ többi részéről továbbra is felkereshetők.

Ali Yerlikaya török belügyminiszter egy X-en közzétett, azóta elérhetetlenné vált bejegyzésében arról beszélt, hogy a hatóságok 326 gyűlöletkeltő profilt azonosítottak a közösségi oldalakon, amelyek nyomán 54 ember vettek őrizetbe. További 343 embert pedig az utcai tiltakozások helyszínein tartóztattak le – írja a DW.

Az X-fiókok felfüggesztése egyébként valószínűleg legális, a török jog ugyanis lehetővé teszi az ilyesmit kormányzati kérésre. Az X cikkünk megjelenéséig nem kommentálta az esetet a Politico megkeresésére. A közösségi oldal tulajdonosa, Elon Musk saját elmondása szerint azért vásárolta meg a korábban Twitter néven ismert platformot, hogy helyreállítsa rajta a szólásszabadságot.

Kapcsolódó
„Hatalmas zsarnoksággal állunk szemben” – tízmilliárd dollárjába fájhat a törököknek az Erdogan-rivális letartóztatása
A török hatóságok letartóztatták az államfő, Recep Tayyip Erdogan legfőbb politikai ellenfelét, Isztambul ellenzéki főpolgármesterét, Ekrem Imamoglut. Az ellenzék szerint puccskísérlet történt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik