Frankó Máté

Frankó Máté

Gyermekeit is a halálba vitte volna (gyógyszer, koronária)

Magával és négy gyermekével is végezni akart egy kecskeméti asszony. A gyerekekre szívbetegeknél használt tapaszokat ragasztott, ő maga pedig több levélnyi vérnyomáscsökkentő gyógyszert vett be. A gyors orvosi beavatkozás mentette meg az életüket.

2013. 07. 08. 16:46

Hagyományőrző programokkal, íjászversennyel, történelmi előadásokkal és a hód-tavi csata egy részletének újrajátszásával emlékeznek meg IV. László királyról, az Árpád-házi uralkodó 1282-es, kunok felett aratott győzelméről.

2013. 07. 08. 11:21
aratás (ingyenes, )

Az elhúzódó ősz és a csapadékos tavasz jót tett a mezőgazdaságnak. A tavalyinál nagyobb mennyiségű termésre számíthatnak a megyei gazdák.

2013. 07. 04. 15:54
baleset, útzár, 83-as főút (baleset, útzár, 83-as főút)

Egy személyautó és egy fát szállító teherautó ütközött össze az 55-ös főút 38. km szelvényénél. Teljes útzár mellett helyszínelnek a rendőrök.

2013. 06. 25. 08:51
Szent-Jobb-emlektabla-II(960x640).jpg (szent jobb, hódmezővásárhely, )

A Szent Jobb 75 évvel ezelőtti országjárására, illetve ittjártára emlékeznek Vásárhelyen június 27-én, és 29-én.

2013. 06. 24. 14:54
Olvasói sztorik