Kultúra

Emlékezés a holokauszt vásárhelyi áldozataira

1944 és 1945 között több mint hétszáz zsidó származású vásárhelyit deportáltak, kényszerítettek munkaszolgálatra. A háború után csak nagyon kevesen térhettek haza. Szombaton és vasárnap rájuk emlékeznek.

Két napos megemlékezést tartanak a hétvégén, Hódmezővásárhelyen a holokauszt vásárhelyi áldozataiért. A programok június 29-én, szombaton fél hatkor veszik kezdetüket az egykori zsidó iskolások otthontalálkozóján, ahol beszédet mond Dr. Erdély Miklós, a hitközség ügyvezető elnöke, továbbá Móczóné Kellner Kati, a zsidó iskola egykori tanulója. A napot a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség által rendezett fogadás zárja.

Másnap, 16.30-tól a Tuhutum utcai zsidó temetőben adóznak az áldozatok emlékének. Ezt követően a résztvevők átvonulnak a Szeremlei utcába, hogy főhajtással tisztelegjenek a zsidó vészkorszak idején helytálló emberek, az üldöztetés áldozatainak segítséget nyújtók előtt a Zsinagóga “Igaz emberek” emléktáblájánál.

A 17 óra 30 perckor kezdődő központi megemlékezésen beszédet mond Dr. Steiner Pál, országgyűlési képviselő valamint Almási István polgármester is. Kora este Markovics Zsolt szegedi főrabbi tart mártír-istentiszteletet, Raguczki Gábor kántor közreműködésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik