Belföld

Vásárhelyen is megnyitottak a dohányboltok

Trafik-(Hodmezovasarhely)(1)(960x640).jpg (trafik, )
Trafik-(Hodmezovasarhely)(1)(960x640).jpg (trafik, )

Tizenöt pályázó nyert több mint 20 trafikra koncessziós jogot Hódmezővásárhelyen, mégis sok városrészben nehéz lesz cigarettához jutni, a boltok negyede ugyanis a belváros környékén koncentrálódik.

Hétfő reggel több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyitott meg országszerte.
Július 15-étől csak ilyen üzletekben lehet majd dohányterméket vásárolni. A többi cigarettaárusító helynek két hete maradt tehát arra, hogy megszabaduljon a készleteitől.

Hódmezővásárhelyen, a törvény szerint 24 nemzeti dohánybolt működhet. A trafikpályázaton összesen 15 vállalkozó nyert koncessziós jogot. A boltok nagy része a megadott határidőre el is készült, bár sok üzlethelyiségen még ma is dolgoztak, illetve helyenként a készletek is hiányosak voltak.

Ami talán érdekesebb az a trafikok városon belüli eloszlása. Legjobban a belvárosi dohányosok lesznek elkényeztetve. A Kossuth tér-Kálvin tér átmérőjű körön belül több mint fél tucat dohánybolt nyitott meg, illetve nyílik a közel jövőben. Az arányokat jól mutatja, hogy míg az Andrássy úton három, a sűrűbben lakott, majd másfél kilométerrel hosszabb Szántó Kovács János utcán mindössze két trafikot találtunk.

A Kertváros is füstmentesebb lesz. Sem az Ady Endre, sem Nagy András János, sem pedig a Hóvirág utcában nem lesz cigit árusító üzlet július közepétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik